2018. május 1., kedd

⚽️ Egy kis közérdekű!/helyzetjelentés⚽️

Sziasztok!! 



Mint észrevettétek, új kinézete lett a blognak, ami kicsit tavaszias, kicsit bohókásabb jellegű, amibe felhasználtuk a kedvenc képeimet, és egy jó kis zöld alapszínt kapott. A kinézetet köszönöm újra Eszternek. Úgy gondolom, ez marad a végleges, és ez lesz az a dizájn ami már a történet végéig megmarad. Nagyon remélem nektek is annyira tetszik mint nekem!! 😊



Valamelyik nap gondoltam amúgy pont bele, hogy mindig akkor váltottam kinézetet, ha Zlatan új csapatot váltott. Ez pedig már lassan a negyedik/vagy ötödik?!! kinézetem. 
Még jó, hogy Stephan ez idő alatt csak 2x váltott csapatot, és most egész jól helytáll az As. Romába. 



Sőt a hétvégén még gólt is rúgott, és én annyira, de annyira örülök, hogy a B.L.-ben ennyire jól szerepelnek, és én úúúúggy drukkolok nekik, hogy holnap sikerüljön újra az a csoda amit a Barcelona ellen végrehajtottak. 



Zlatan mérkőzéseit pedig egyszerű nem látom, hiszen ha esetleg fel is kelek akkor sem közvetíti SEMMI!! Amiért nagyon-nagyon szomorú vagyok. Már nagyon régen láttam játszani, és igazán hiányzik egy olyan, mikor tényleg látom, és ő pályán van. Elejétől a végéig, és esetleg gólt is szerez...... na jó, telhetetlen vagyok, hiszen gondolhattam volna, hogy ez lesz. Elvileg van egy olyan streem a youtubeon ahol követhetném, de az is csak rádiós, és nekem úgy nem izgi. Bízom benne, hogy lesznek olyan mérkőzések amiket az Eurósport közvetít majd, és talán emberi időpontban kezdődik. 
Másik hír, hogy Zlatan ott lesz a V.B.-n de nem játékosként, hanem a Visa által. Örülök is neki, meg nem is. Kicsit sok már nekem ez a sok reklám, meg felkérés, meg ilyesmi, de még mindig úgy látom boldog LA-be és tetszik neki ez a nagy felhajtás ami körülveszi, és nagyon-nagyon bízom benne, hogy újra jönnek a gólok, amiket az utóbbi mérkőzéseken hanyagol. 

Hamarosan hozom a következő részt, amibe már az esküvőé lesz a főszerep, de ha lemaradtatok a legutóbbiról akkor itt megleshetitek. 

Szépséges hetet nektek, kitartást erre a három napra. Sok puszi. Andrea. 



.. és egy kis üzenet Zlatantól!!  




                            

2018. április 30., hétfő

4/16⚽️ Finisben⚽️

Sziasztok! Az esküvő előtti utolsó rész, ahol megint köszönöm az együttműködést Eszternek és Klaunak. 😉 Nektek pedig jó olvasást. Puszi: Andrea! 

Evelina: Lili a hétvégén jelentkezett is. Épp az ebédet készítettem, amikor megszólalt a telefonom.
- Evelina, szia. Elküldtem e-mailben a teljes létszámot és egy ülésrendet.
- Köszönöm Lili, közben már intézem a szervezést, a dekorációt. Holnap pedig a meghívókat is megtervezem.
- Annyira hálásak vagyunk neked Evelina, nem is tudom, hogy köszönhetnénk meg, hogy mindent elintézel.
- Ugyan, hiszen ez a dolgom, én köszönöm, hogy rám gondoltatok – s miközben ezt mondtam, érkezett egy sms-em. Gyorsan megnéztem és láttam, Zlatan az. Lilivel még megbeszéltünk néhány dolgot, majd elköszöntem, és ezután néztem meg Zlatan üzenetét.
„Szia! Arra gondoltam, mivel Lili a szerelmem neve, lehetne liliomból a virág, a dekoráció, vagy amire gondolsz. Szeretnék neki örömet szerezni. Remélem, lehetséges.”  
Zlatan ötlete nagyon tetszett, emiatt azonnal tárcsáztam annak a virágüzletnek a vezetőjét, akivel kapcsolatban állok. Már félig-meddig összeálltak a színek és dekorációk a fejemben. Mindenképpen jól jött a liliom ötlete, hiszen fehér, én pedig pirosra gondoltam, ha már Manchester United. A rózsát mindenképp fontosnak tartom, ebből lehetne a csokor, illetve a férj kitűzője is. Az ötletek csak úgy cikáztak a fejemben, amit el is mondtam a virágbolt vezetőjének is. Egy héttel később minden összeállt. A hotellel megbeszéltem a menüsort, akik biztosítottak arról, hogy ezeket ők a megfelelő időre elvállalják, elkészítik. A torta és a sütemények ügyében is értesítettem a szervezőirodámmal kapcsolatban álló üzletet, hogy mikorra kérnénk a tortákat. A koncepció mindenképp a fehér illetve a vörös kombinációja volt, kértem rá néhány rózsát illetve piros szalagot, a torta csipke mintázatú lenne. A dekoráció is ebben a színekben lenne elkészítve. A terítő mindenképp fehér, ahogy a tányérok is. A szalvéta piros-fehérből állna. Az asztalokat rózsák díszítenék, míg a székeket piros szalaggal kötjük majd át. A héten elkészültek a meghívók is, amelyeket egy találkozás alkalmával átadtam Lilinek és Zlatannak.

2018. április 19., csütörtök

4/15⚽️ Meghittség⚽️








Szentestére az egész házat csillogó karácsonyi fényár borította és édes mézeskalácsillat lengte be a konyhát. Kittitől elkértem egy könnyebb receptet, amit igyekeztem elkészíteni. Bár a formák nem mindegyike lett tökéletes, azért az ízük finom volt, és úgy gondoltam, nekem már ez is egy hatalmas előrelépés, főleg, hogy a vacsorát is egyedül készítettem. Mivel Zlatan nem lépett pályára a Boxing day alatt, így bőven volt ideje az esküvői dolgok mellett a karácsonyi ajándékokra, amiket postán küldtünk el a család többi tagjának. Mikor meghozta a fát, együtt díszítettük fel, és olyan jó érzés volt, hogy végre csak hárman vagyunk a lakásban. Alexander a kanapéról nézte vagy éppen a babahordozójából. Nagyon tetszettek neki a fények és a karácsonyi zene is. Maya pár napja repült el, hiszen az ünnepeket ő is a családjával töltötte. Mielőtt elutazott volna, Zlatannal együtt megköszöntük a sok segítséget, majd egy vastagabb borítékot és két mérkőzésjegyet ajándékoztunk neki, ami a Manchester United általa kiválasztott mérkőzésére szól. Maya mindkét ajándékot csillogó szemekkel fogadta és megígérte, hamarosan találkozunk. Zlatannal megbeszéltük, hogy nem fogunk ajándékozni egymásnak semmit, de ezt az ígéretemet nem tudtam betartani, hiszen mikor a gyűrűkért mentünk, a bolt egyik kis szegletében ráakadtam egy tigrisszem ásvány karkötőre, amit egy oroszlán medál díszített. Azonnal tudtam, hogy nem hagyhatom ott és amíg Zlatan a pultnál bíbelődött, én titokban az egyik lányhoz mentem és félrerakattam a karkötőt, hogy másnap érte menjek. Reméltem Zlatannak is ugyanúgy elnyeri a tetszését, mint nekem.

2018. április 15., vasárnap

⚽️ Ez van ⚽️


Sziasztok!!! 

Eléggé későn írom már meg ezt a posztot, de azt gondolom, hogy nálam most jött el az a pont amikor úgy érzem, hogy ennyi volt. 

Terveztem még pár részt, meg egy szép véget, de úgy látom, ez már nem érdekel senkit. Szóval ennyi volt. 

Sajnálom, de nem tudom mit tegyek...... ..semmi reagálás, semmi kommunikáció.

Nem tudom miért folytassam...... 


Mindenesetre szerettem írni, és jó lett volna, ha nem így ér véget, de ez nem én döntöttem el.

Köszönöm az eddigi részvételt, talán egyszer még "találkozunk" sziasztok: Andrea.