4/ 8. ⚽️ Borul a papírforma ⚽️

Sziasztok! Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért elnéztem a dátumokat. Nem tudom, hogy sikerült, de összekevertem az október és a november eseményeit. Most már mindegy, de úgy gondoltam, hogy a tervezett részeket így is megírom. Ne haragudjatok, remélem, így is követhető lesz az esemény.

Stephan: Az első mérkőzés csalódása után úgy éreztük, muszáj nagyobb ütemre kapcsolni, és mivel nem voltak bajnoki mérkőzések, a válogatott egész idő alatt együtt volt. Sokat edzettünk és próbáltunk sok felvételt nézni, ahol kielemezhettük a hibáinkat, amiket igyekeztünk javítani. Igaz, hogy csak két nap volt a két meccs között, viszont magabiztosan és erőtől telve vágtunk neki a fordulónak. Személy szerint nagyon szerettem volna már pályára lépni, hiszen tudtam, hasznára válhatok csapatomnak. Az összeütközésre a milánói San-Siro Stadionban került sor, és testvéremékkel úgy beszéltük meg, hogy ők is megnézik a meccset. Előtte felhívtam Lilit is, aki biztosított róla, hogy akár egyedül is eljön a találkozóra. Zlatannak úgyis valami bokszmérkőzésre kellett mennie, és az új ruhabiznisze mellett nem igazán jut ideje semmire. Úgy hallottam, összehaverkodott valami stand upossal, aki jelenleg az "ügynöke" és mindenféle videókkal próbálják eladni a termékeiket. Kicsit kihallottam a nemtetszést Lili hangjából, de úgy gondoltam, inkább nem foglalkozok vele. Ahogy a telefonomra pillantottam, újra eszembe jutott Kitti, aki még mindig nem válaszolt az üzeneteimre és továbbra sem hívott vissza. Sajnos akármennyire is áltattam magam, tudtam, el kell, hogy engedjem. Ahogy anno Lilit is, aki még mindig borzasztóan fontos számomra, de megmaradt barátságnak. Azt is átvészeltem, és ezt is túl fogom élni, és talán találok majd egy olyan lányt, aki megfelel az elvárásaimnak. Persze randizgatásról egyelőre szó sem lehetett, hiszen a Világbajnokság lebegett a szemeim előtt, és az, hogy letöröljem a svédek arcáról azt a gúnyos, lenéző mosolyt, amit Zlatantól is kaptam. Amikor pedig beléptem az edzőközpontba, egy nagy sóhaj után inkább átváltottam a közös háttérképünket egy focilabdára. 

⚽️ Extra rész: Maya szemszöge ⚽️

A szobámban ültem, és az előttem lévő papírkupacot bambultam. A következő beadandómra kellett készülnöm, így kaptam egy kis szabadidőt Lilitől. Ám mivel gondolataim ezer felé kalandoztak, azon kaptam magam, hogy a tanulmányaim helyett Zlatan rajongói adatlapját böngészem. Az elmúlt három hónap alatt egyre jobban megismertem, és bár eddig is rajongtam érte, minden nappal egyre jobban megkedvelem őt és persze a családot. Szeretem Lilit, hiszen nagyon kedves és figyelmes, akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ügyesen beletanult a feladatokba, de a nagyja munkát azért még én végeztem. Főleg ami a ház körüli teendőimre vonatkozott. Ha nincsenek óráim, már hét előtt kopogtattam az ajtón, majd egy gyors reggeli után átbeszéltem Lilivel a napi dolgokat. Örültem, hogy teendőim sorrendjénél szabad kezet kapok, és sosem szólt bele abba, hogy mikor mosom, vagy éppen mikor vasalom ki a ruhákat. A főzésnél is csak annyi volt a kikötés, hogy egészséges, vitamindús ételeket készítsek. Az időbeosztásom egyedül csak egy sokat alvó, sokat evő, néha kacagó, néha ordító csöppségtől függött, akit egyszerűen imádtam. Szinte még meg sem született, de engem máris elvarázsolt az édes mosolyával. Akárhányszor ránéztem, egyből Zlatan jutott eszembe, és az, hogy belőle is ugyanolyan vonzó férfi lesz, mint édesapjából. Sajnos mostanában egyre többször kaptam azon magam, hogy elmélázok a képein, vagy mikor a közelemben van. A napom akkor indul a legjobban, ha a reggeli megbeszélés alatt Zlatan kicsit fáradtan, de annál nagyobb mosollyal az arcán jön le a lépcsőn, és engem köszönt. Haja kócosan keretezi arcát, tökéletes testét pedig csak egy alsónadrág takarja. Ilyenkor a szívem szinte kiugrik a helyéből, és nagy erőt kell vennem magamon, hogy Lilire koncentráljak. Gyorsan megissza a reggeli gyümölcsturmixát és már indul is edzeni, amit Lili mérges tekintettel követ. Néha nem értem őt, hiszen mindig azt hangoztatja, mennyire támogatja párját, de mikor kettesben vagyunk, sokszor előfordul, hogy bántó megjegyzésekkel illeti. Zlatan szülinapján pedig igazán kiborult a bili, és onnantól kezdve rengeteget veszekedtek, én pedig csak tűrtem, és fogalmam sem volt, kinek is kéne igazat adnom. Szívem szerint Zlatan oldalán álltam, ami talán a túlzott rajongásból is eredhetett, de egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Még akkor sem, mikor kiküldött a tortával együtt az edzőteremből. Nyilván rosszul esett, de megértettem magyarázatát. Néha azon kaptam magam, hogy bármennyire is kedvelem, féltékeny vagyok Lilire, hiszen ő van azzal a férfival, akivel én szeretnék együtt lenni. Szeretném, ha úgy mosolyogna, úgy szólítana, és úgy érintene, mint őt, de tudtam, hogy ez nem lehetséges, én pedig semmit nem tehetek, hogy ez megváltozzon. A szívem mélyén nem is akartam, mert tudtam, hogy a sok veszekedés ellenére is imádják egymást és Alexandert is. Lili sokat járt fotózni, ilyenkor pedig kettesben lehettem Zlatannal. Ilyenkor kicsit úgy éreztem, hogy teljes mértékben az enyém. Szerettem ilyenkor a nappaliban lenni, ahol Alexanderral játszhattam, és úgy álmodozhattam róla, hogy ő ebből semmit nem vett észre. Legalábbis nagyon reménykedtem benne. Volt egy titkom is, amiről nem szerettem volna, ha tudomást szereznek. Mégpedig, hogy a Zlatantól kapott mezre nagyon vigyázok, és minden este úgy alszok el, hogy a ruhadarab a kezemben van. Befújom a parfümjével, majd magamhoz szorítva mély álomba merülök De most a póló a párnám alatt pihen, hiszen újra Svédországba vagyunk, ahol Zlatan az FF. Malmö díjátadójára készül, Lili pedig egy fotósorozatra. Szerettem ezt az országot, hiszen ez az otthonom, és bár a távolság miatt nem találkozhattam szüleimmel, de jól esett, hogy nem kell feszengeni, ha megakarok szólalni valahol. Csak bámultam a képeit, és szívem újra hevesen kezdett verni. Olyan tökéletes volt mindene, és hihetetlennek tűnt számomra, hogy már közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz, én pedig már több mint tíz éve rajongok érte. Emlékszem, édesapám vitt el egy válogatott mérkőzésre, ahol azonnal megszerettem. Gyerekkorunkban is ismertem, de akkor még nem volt ilyen, és az évek alatt eléggé távol kerültünk egymástól, ami sajnos az én hibám. Heléna nagyon jó barátnőm volt egészen a gimnáziumig, ahol az akkori barátja ajánlatot tett nekem. Persze én azonnal hárítottam, mire a fiú elhíresztelte, hogy lefeküdtem vele. Heléna pedig elhitte, és én hiába is magyaráztam, hogy minden szó hazugság, nem hitt nekem. Az érettségi után pedig Milánóban talált munkát, a kapcsolatunk pedig megszakadt. Gondolataimat elterelve kicsit felálltam asztalomtól, majd egy pohár víz után igyekeztem visszatérni a dolgozatomra, ám a rajongói oldalt továbbra sem zártam be. Ebből a rózsaszín ködös állapotból a videóhívás hangja rángatott vissza, majd mikor megnyitottam, Klaudia barátnőm arcát láttam magam előtt.

Újra Velük!!

Sziasztok!   Újra Velük.  A Veterán bloggerek kérdőívében már írtam, hogy hozok egy olyan bejegyzést, ami még a régi blogomba volt. Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogadjátok. Azért is hozakodtam pont most elő ezzel, mert úgy érzem megint - mint már olyan sokszor- elbizonytalanodtam, a történettel kapcsolatban. Talán Zlatan sérülése miatt lehet ez az állapot, vagy talán megint félek, hogy unalmassá válok számotokra. Minden bizonnyal nem fogom abbahagyni ezt a blogot, hiszen a lezárásig már nem sok van hátra, de mivel próbálok előre tekinteni a további lehetőségeken agyalok, és úgy gondoltam megkérdezem ti hogyan vélekedtek erről a történetről! Van benne fantázia? Nektek tetszene, és ha egy új blog ként hoznám, velem tartanátok? Írjátok meg kérlek, mert sokat segítene a véleményetek.  

 A történetről annyit kell tudni, hogy Győrbe és egy vidéki kisvárosban játszódik, és nagyon mozog a realitás és a fantázia között.... és, hogy ennek a résznek melyik fele valóság? Azt döntsétek el magatok. 😄 

Meleg júniusi délután volt, ahogy Győr egyik főterén sétálgattam, és magamba mérgelődtem, hogy barátnőm mért nem veszi fel a telefont. Már vagy negyedszerre hívom, de a sok csörgést követően a rögzítő sípolása kapcsol be. Nagyon rég jártam a városban, mégis annyira ismerős volt ez a környék, hogy talán csukott szemmel is eltaláltam volna az étterembe, ami előtt elhaladtam. A fagyizó részlegen szokás szerint hatalmas fogalom volt. Pincérek szaladgáltak keresztül-kasul az asztalok között, hogy inni, enni valót, vagy a számlát osszák ki. Az ingük még mindig zölden csillogott a napfényben. Mivel Zsebi továbbra sem volt hajlandó telefon közelbe kerülni ezért elhatároztam, hogy odamegyek egy sötétzöld inges felszolgálóhoz, hátha útba igazít. Kicsit félve léptem oda hozzá, mert úgy láttam eléggé lefoglalta a papírmunka, amivel foglalatoskodott, de nagy levegőt vettem és így szóltam:

- Elnézést, megtudná, nekem mondani merre van a… – de a mondani valómat nem bírtam befejezni, mert hang nem jött ki a torkomon, csak az ajkam mozgott tovább némán.  Ahogy a pincér felnézett és tekintetünk találkozott azonnal elöntött az a nyugalom, amit csak egy ember váltott ki belőlem. 

- Dávid? 

- Igen, miben segíthetek? – nézett rám értetlenül, mintha nem ismerne meg, majd egy pár másodperc után ezt mondta: - Niki? 

- Igen, én vagyok….

- Szinte meg sem ismertelek. Mennyit változtál. – állt fel az asztaltól és meglepetésemre adott két puszit. – Hogy vagy? Mi járatban erre? Meddig maradsz? – A kérdései olyan gyorsan záporoztak felém, hogy szinte alig bírtam követni. - Gyere, ülj le ide, mindjárt hozatok neked egy italt – majd mielőtt válaszolhattam volna kezével egy fehér ruhás tanonchoz intett, és rendelt két narancslevet. 

-  Mióta vagy fő pincér? – kérdeztem, amikor már javában beszélgettünk. 

-  Ez évtől, de nagyon élvezem, csak rengeteg a munka és sajnos a családomra nem sok idő jut.

- Látom, van feleséged – néztem rá a jegygyűrűjére, majd az arcára.  Olyan furcsa volt ennyi év után újra látni, és csodálatos mogyorókrém szemeibe nézni, amiből elég volt egyetlen pillantás is, hogy megnyugodjak. Hallani a hangját nézni a fekete haját, amibe már pár ősz hajszál is vegyült és egyszerűen érezni az illatát, amit nagyon szerettem.

- Igen, már lassan hat éve. 

- Akkor biztos már édes kis gyerekeitek lehetnek.  – mosolyodtam rá, de amint az arcára kiült szomorúságból láttam éreztem gyenge pontra tapintottam.

-  Nem, mert… a feleségemnek nem lehet… és én is keveset vagyok otthon. Tudod a sok munka. Egyszerűen minden rám szakad, mert Erika nem csinál semmit csak ugráltat ide-oda mindenkit.

 - Erika ? – csodálkoztam el. – Ő volt a főnököm lánya, amikor itt dolgoztunk és rettentően utáltam és féltem is tőle egyszerre.  Mindig olyan szigorú pillantással nézett mindenkire, hogy a jelenlétében azt hittem elrontok valamit.

 -  Igen, övé az étterem, mert az apja visszavonult  – osztotta meg velem Dávid. – Te meg még mindig szabad vagy?

 - Neeem - mosolyodtam el – ,van egy férjem és plusz mínusz négy gyerekem. 

- Plusz- mínusz? Ezt meg hogy érted?

-  A férjemnek az előző házasságából már van három lánya, és nekünk pedig van egy angyalarcú kisfiunk. 

- Gratulálok, de mért nem hordod a jegygyűrűt? – tudakolta, és nem akartam elé tárni, hogy jelen pillanatban a házasságom romokban hever, mert a férjem megcsal, ezért ennyit mondtam:

 - Elfelejtettem felvenni. 

- Annyira más vagy mégis olyan ….  – a mondatot nem tudta befejezni, mert Erika kiabálása félbeszakította a csevegésünket.

 - Ne haragudj, de mennem kell, viszont nagyon örültem.

 -  Én is – válaszoltam és átöleltük egymást és én újra beszívhattam a finom férfias illatát.

 - Ugye találkozunk még? – szóltam utána.

- Persze, csak gyere ide, én általában itt vagyok – válaszolt futtába, majd besietett az ajtón.  Elindultam az utcán és eszembe jutott minden akkoriban történt dolog. Ahogy egymásba szerettünk. A titkolózás, és az, hogy mennyit nevetgéltünk és segítettünk egymáson. Na és persze, az a sok- sok titkos légyott, amit az étterem egyik – másik mosdójában, vagy tusolójába rendeztünk le. A kapcsolatunk először csak barátságnak indult, de én kezdtem többet érezni iránta, és egy esős napon fordult komolyra, amikor annyira szakadt az eső odakint, hogy még a konyha részlegét is elöntötte a víz. Mivel takarító voltam én mostam fel, Dávid pedig akkor jött kintről, hiszen természetesen a tanoncokat ugráltatták a kint maradt tányérokért és terítőkért, amiket gyorsan össze kellett kapkodni.  Ránéztem és láttam, hogy a pólója csupa víz, így hát mondtam neki vegye le, mert meghűl, de ő csak a fejét rázta.

- Ezt nem csinálhatod, mert megfázol! – toltam le, aggódó hangon. – Légy szíves öltözz át.

- Na jó, rendben van. Tudod, hol vannak a tiszta pólók? Jelen pillanatban egyet sem hoztam.

- Persze, gyere – majd a pince felé vezettem őt. A személyzetinél volt egy nagy szekrény, amibe az itt hagyott, vagy pótruhákat tárolták.  Kivettem egyet Dávidnak, és felé nyújtottam. Ő már levette a vizes ruhát, de a bőre még mindig csillogott egy kicsit. A fejemmel próbáltam máshova nézni, de annyira vonzó volt a huszonhárom esztendős felső teste, hogy elfogott a borzongás.  Amikor átnyújtottam neki hirtelen elment az áram.

- Te jó ég! – sikítottam fel – elment az áram.

- Nyugi, ne félj, itt vagyok – szólt Dávid hangja nem messze tőlem és éreztem, hogy egy puha kéz megfogja az enyémet.  – Ez csak az eső miatt van. Biztos mindjárt elmúlik.

 - Menjünk fel, nem bírom a sötétséget  – válaszoltam félős hangon

- Nem lesz semmi baj, csak ne félj. Veled vagyok, és nem hiszem, hogy fent jobb a helyzet szóval addig…. – majd közelebb jött és magához húzott. A sötétbe csak az orromra és a fülemre hagyatkozhattam. Dávidnak annyira mámorító illata volt, hogy nem ellenkeztem és magamhoz szorítottam.  Arra nem emlékszem, hogy hogyan, de egyik pillanatról a másikra a tusoló kabinban kötöttünk ki és vadul csókolóztunk miközben én megszabadítottam őt a többi vizes holmitól.

 -  Mi van, ha meghallják?  - suttogtam bele a sötétbe. Tizenhét éves voltam és még sosem voltam fiúval. Tudtam mi fog következni, és tudtam ezt csak azzal szabad, először akit nagyon szeretünk. Úgy voltam vele, én nagyon szeretem, de nem vagyok benne biztos, hogy ezután is olyan lesz a viszonyunk, mint eddig volt. Hiszen ő is csak egy a több millió pasi közül, akiknek csak a szex kell. Nyilván megérezte a gondolat menetemet, amikor eltoltam picit magamtól, mert így szólt.

- Vigyázok rád, és nem lesz semmi baj, csak bízz bennem. Nagyon régóta erre vártam már, és szeretném, ha a barátnőm lennél.  

 - Komolyan? – csodálkoztam, mire nyomatékosan megcsókolt, majd gyengéden a blúzom alá nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartómat. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy féltem kiugrik a helyéből. Minden csókjától jobban feltüzelődtem és már én is őrültem kívántam.  Ahogy mondta nagyon gyengéd és óvatos volt. Csak pici fájdalmat éreztem, de összességben csodálatos érzés kerített hatalmába. Ez a kapcsolat három hónapon keresztül tartott és annyira jól éreztem magam vele. Nagyon tetszett, hogy ilyen intelligens és mégis közvetlen fiú volt. Mesélt az álmairól, hogy szeretne egyszer egy nagy étterem igazgató lenni, de beérné azzal is, hogy ahogyan mindig fogalmazott: „fő- fő akárki” lenne. Elmosolyodtam, hiszen sikerült neki.  Álmodozásomból a telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

 - Szia.  Bocsi, csak annyi vendégem volt, hogy nem igaz. – szabadkozott a telefonban Zsebi.

- Semmi baj, úgyis van mesélni valóm. Nem fogod elhinni kivel találkoztam.

- A hangodból ítélve különleges személy lehet. – Szólt a vonal végéről, majd elmagyarázta az utat, és én oda siettem, de még előtte megnéztem magam egy helyi kirakat tükrébe. Egy huszonkilenc éves nőt pillantottam meg. A hajam szőke volt a szemem pedig barna. Az alakom átlagos volt, aminek örültem, hogy egy gyerek után is ilyen maradt.  Ahogy barátnőmet megláttam annyira megörültem neki, hiszen már négy éve nem találkoztunk. Szinte semmit sem változott.  Ugyanaz a mindig mosolygós lány volt, ami bármi bajom is volt jókedvre derített. Kiállása magabiztosságról árulkodott, ami nagyon jellemző volt rá, hiszen Zsebi mindig kiállt az igazáért, ami miatt kicsit irigyeltem.

- De jól nézel ki – mondtam neki.  Haja barnán simult a vállára, és természetesen szög egyenes volt, amit gondolom a hajvasaló használata tett.

- Köszönöm, te is. De jó téged látni. Gyere be a szalonba– majd betessékelt a munkahelyére. A falakon különböző fodrász naptárak és képek voltak. A polcon összevissza fésű, kefe és miegymás.

 - Ő itt a munkatársam, Orsi.

 - Szia – köszöntem rá barátságosan. – Orsi nagy kék szemekkel meredt rám.  – Te is fodrász vagy?

  -  Nem én kozmetikus, de manikűrt és pedikűr is csinálok – újságolta, amit alátámasztott a tökéletes francia műkörme és hibátlan arca, amit hosszú hullámos szőke haj keretezett. 

 - Ő a társam, mert nagyon nehéz lenne egyedül kifizetnem ezt a nagy helyet – mesélte Zsebi.

 -Ó remek, és hol van Zoli?

  -   Továbbképzésen.  – Zoli Zsebi barátja és élettársa, ha lehet így fogalmaznom, hiszen már több mint öt éve együtt vannak és együtt is élnek.

- Erről jut eszembe. Tudod kivel találkoztam? 

- Remélem nem azzal, akire most gondolok, mert ha igen akkor inkább gyere be a kávézóba. - Nem kérsz inni?  - hallatszott barátnőm hangja valahonnan az ajtó mögül.

-  Egy kávé jól esne, bár ittam egy narancslevet a főtéri cukiba. 

 - Ott dolgozik a férjem is - nézett fel Orsi az újságból, amibe éppen aktuális műköröm divat volt.

  - Komolyan? Nem is tudtam… és mi? Szakács vagy…

- Főpincér – húzta ki magát büszkén mintha ez az ő érdeme lenne, és mikor ezt meghallottam köhögnöm kellett, és ekkor Zsebi lépett be kezében egy nagy tejszínhabos tubussal. Megfogta a csuklóm és bevezetett egy kisebb „szobába” ami a kávézó nevet kapta. 

-  Láttad ugye?  - kérdezte komoly hangon. Felesleges volt a „kit” kérdés hozzátennem, hiszen mindketten tudjuk, itt csakis Dávidról lehet szó.  Bólintással jeleztem, hogy igen, majd szemrehányó hangon ezt mondtam:

- Igazán mesélhetted volna, hogy hazajött – ugyanis a kapcsolatunk ott szakadt meg végleg, hogy Dávid elment Németországba nyelvet tanulni és kipróbálni az ottani életet.

 - Én is csak akkor tudtam meg, amikor Orsit felvettem és a magánéletről kezdtünk beszélgetni.

 - Az mikor volt? Mert azt mondta, hogy már ez évtől…

 - Te beszéltél vele? – csodálkozott – azt gondoltam, hogy csak láttad.

 - Igen beszéltünk, mert nem tudtam merre van a boltod és a pincérek általában minden helyet ismernek és odamentem hozzá, hogy merre találom a szalont.  Amikor pedig felnézett azonnal megismertem. Azok a szemek  – sóhajtottam.

 - Neked férjed van és gyereked! – szólt rám Zsebi azon a jól ismert hangon, amikor valami olyat csináltam, ami nem volt helyes - nem rémlik? Kérsz tejszínhabot?

- Igen kösz – válaszoltam, majd miközben barátnőm nagy adag habot nyomott a pici csészébe.  - Mi van Tomival, és a kicsivel?

  - Semmi, szarul állunk, és ezért kellett eljönnöm.  Szegény gyereket meg elküldtem anyámhoz egy teljes hónapra, de hidd el, hogy már annyira nehéz volt ez az otthoni légkör. Hiányzott a kikapcsolódás.

 - Megértelek, de Tominak mi a bűne? Nem úgy volt, hogy ő a Mr. Tökéletes?

 - De… csak… megcsalt – ,meséltem és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomról.

4/7 ⚽️ Hiányérzet ⚽️

Már tartott a második félidő mikor visszaértünk a helyünkre, én pedig nem tudtam eltitkolni boldogságomat, amit Stephan és Heléna is észrevett. Zlatan visszaült Maxihoz, Manuel pedig Heléna mellé ült, így a második félidőt olasz barátom mellett nézhettem.

- Mi ez a nagy öröm? - nézett rám Stephan. 

- Semmi - vágtam rá gyorsan, és igyekeztem komolyabb arcot vágni.

- Na persze. Azért mosolyogsz, mint valami vadalma. Mi történt veled? 

- Mondtam, hogy semmi... 

- Mi történt köztetek? Tudtatok beszélni, kibékültetek? 

- Stephan, hagyj már békén! Nem volt semmi. - szóltam, de mivel láttam, hogy ennyivel nem fogom meggyőzni, egy nagy levegő után belekezdtem. - Mondjuk úgy, hogy nem kellettek szavak, csak tettek, amik után elszakadt a harisnyám - pirultam el, és ekkor Stephannak is leesett, hogy miről beszélek.

- Ti dugtatok a mosdóban? - háborodott fel.

- Stephan, halkabban már!! Jó, hogy nem a hangosbemondón kérdezed meg!! 

- Éreztem, hogy ez lesz! - röhögött fel, én pedig finoman fejbe kólintottam - Akkor rendben vagytok? 

- Nem tudom, mi lesz, de ez már eléggé hiányzott. Főleg az, ahogy közben nézett, csókolt, és....

- Jó, jó, jó!! Nem vagyok kíváncsi a piszkos részletekre. - állított le - De akkor is tudtam, hogy nem tudsz ellenállni neki. 

- Nem is akartam. Ó, már megint ez a pasi! - néztem telefonomra, ahol újra a modellem neve jelent meg.

- Ki ez? - nézett érdeklődve telefonomra Stephan, én pedig elmeséltem neki, hogy honnan ismerem, és mi történt majdnem köztünk.

- ... azóta pedig Messengeren írogat, és munkát ajánlott, amit elfogadtam. 

- Miért fogadtad el? 

- Mert sokat kereshetek rajta. A galériában bemutatott képeim is nagyon szépen elmentek, de egy fotózás az más. Ott tényleg én szabhatom meg az árat, és mivel Johnnyról látom, hogy van mit a tejbe aprítania, bátran kérhetek tőle több pénzt, mint egy rendes fotózásért. 

- Mi van, ha el akar csábítani?

- Nem fog, de ha akar is, le tudom építeni.

- Na persze. - horkantott fel. - Ahogy elnézem a képeit, eléggé meg van magával elégedve.

- Az biztos. Tudja, hogy jól néz ki, és ezért is volt magabiztos.

- Neked bejönnek az ilyen férfiak. Legalábbis egy. - bökött fejével az előttem lévő sorba.

- Zlatan teljesen más, mert..

- Más?! - nevetett fel édesen. - Ő is ugyanolyan egoista, mint ez a modell, csak a rózsaszín ködtől nem látod.

- Sokat változott, Stephan! Ahogy te is. - mondtam komolyan. - Sokkal férfiasabb, és magabiztosabb vagy. Ami persze nem baj, sőt nálad még előny is. Többet kéne mosolyognod, és többet kéne foglalkozni a magánéleteddel is.

- Első a játék, de amúgy, köszi. - mosolyodott el. - Úgy érzem, jó helyen vagyok most. Jönnek a gólok, és jönnek a nyertes mérkőzések. Próbálok odafigyelni magamra, és ebbe most nem fér bele egy kapcsolat.

- Kittivel nem beszéltél?

- Nem. - hajtotta le búsan a fejét. - Írtam rá nem rég, de nem válaszolt, így inkább hagyom. Én toltam el, és ez már így marad. Nem is kell nekem csaj.

- Ez hülyeség, te egy baromi jóképű pasi vagy, aki kedves, figyelmes, és olyan... édes. Többet kéne bulizni járnod.

- Járok!

- Mikor?

- A csapattal, van, hogy elmegyünk vacsorázni, és...

- Nyugdíjas programokat szervez az As. Roma?

- Hülye vagy! Ezek csapatösszerázók.

- Akkor is jót tenne neked egy buli. Hidd el, a csajok tapadnának rád. Elmehetnénk ma este.

- Mi lesz Alexanderral és Zlatannal?

- Ha nyer a csapat, akkor Zlatan velük lesz. Alexanderra Maya vigyáz, és még pár órát kibír nélkülem.

- De a tesómék holnap korán indulnak haza.

- Akkor majd keveset iszol, én pedig figyelek rád. - fogtam meg a kezét.

-  Nem tudom, hogy jó ötlet- e. - szólt bizonytalanul, és ekkor hatalmas üdvrivalgás hallatszott a stadionban, ugyanis Svédország Jakob Johansson jóvoltából megszerezte a vezetést. Heléna helyéről felugrálva kiabált, míg Manuel inkább csak rosszallóan elhúzta a száját. Zlatan pedig Maxival örömködött.

- Na, basszus! - morgolódtam. - Ugye ezt még ki lehet javítani?

- Persze, hogy ki. - nyugtatott Stephan. - Kicsit oda kéne figyelni a fiúknak, és akkor bármi lehet.

- Remélem, igazad lesz, de akkor eljössz velem este valamerre?

- Legyen. - sóhajtott fel, én pedig örömmel nyugtáztam szavait, és egy puszit adtam arcára, amitől édesen elpirult. A mérkőzés eredménye sajnos nem változott, de reménykedtem, hogy odahaza az olaszok tudnak majd fordítani. Már a hotelszobában foglalatoskodtam babámmal, mikor Zlatan lépett be, elégedett mosollyal az arcán.

- Ne szomorkodj szívem! Sajnos papírforma volt. - huppant le mellém az ágyra, majd megsimogatta Alexander fejecskéjét.

- Azért remélem, nem marad így.

- Nem hát! Otthoni környezetben szarrá alázzuk őket.

- Nem örülnék neki, mert mégis csak Stephan csapata, és milyen már egy Világbajnokság olasz válogatott nélkül. Akkor talán örülnék neki, ha pályára lépnél, de így nem tudok a válogatottadnak örülni Zlatan. Nem tudnál mégis visszatérni? - ültem kicsit közelebb hozzá, és mélyen belenéztem mogyoró szemeibe.

- Lili, egész végig azon pattogsz, hogy mikor vonulok már vissza, most meg erre kérsz?

- Nem, csak szerettem mikor magadra húztad a 10-es mezt és te voltál a kapitány. Nagyon jól állt rajtad a sárga-kék mez, főleg mikor mérkőzés végén levetted, és... - húzódtam egyre közelebb hozzá, miközben combjára tettem kezem. - Imádtam, hogy te vagy a csapat szíve- lelke. Aki megmondja, mi legyen. - suttogtam, ő pedig közelebb jött és forrón megcsókolt, amit a szobába belépő Maya szakított félbe.

- Bocsi, én.. nem tudtam, hogy... - nézett ránk zavartan.

- Semmi baj, gyere nyugodtan. Hogy viselkedtek a gyerekek?

- Jól. Mikor akarsz indulni?

- Olyan félóra múlva. - osztottam meg vele, mire Zlatan kérdőn nézett rám.

- Hova mész?

- Stephannal megyek bulizni. Kicsit kimozdítom őt a komfortzónájából, és szerzek neki valami jó csajt.

- Jó csajt? Miért nem ő keres magának, és miért pont itt??

- Egy próbát megér nem? - vontam meg a vállam. - Te úgyis a csapattal ünnepelsz, nem?

- De igen, de nem terveztem, hogy sokáig leszek, mert veled akartam volna vacsorázni.

- Sajnálom édes, de mivel az utóbbi időben nem mi voltunk az elsők számodra, úgy gondoltam, sokáig maradsz. Nem mondhatom már le Stephant, szóval Maya akkor vigyázol Alexra? Én elmegyek tusolni, és készülődök.

- Menj. Én itt leszek egész este. - nyugtatott meg, majd egy sötétkék tunikával, és egy fekete csőfarmerral a kezembe besiettem a fürdőbe. Élveztem, hogy a meleg víz beborít, gondolataim pedig az estén jártak. Szerettem volna Stephannak örömet okozni, hiszen a mérkőzés is rátett egy lapáttal rosszkedvére. Gondolataim eléggé lekötöttek, és csak akkor riadtam fel, mikor erős kart éreztem a derekam körül, és forró csókot a nyakamnál.

- Mit csinálsz? - fordultam Zlatan felé.

- Úgy gondoltam, én is csatlakozhatnék.

- Sietnem kell! Stephan mindjárt itt lesz, én pedig még el sem készültem.

- Felőlem akár mehetnél így. Vagy maradhatnál velem is. - suttogta, és egyre közelebb jött hozzám. - Stephannak leesne az álla, ha így látna téged.

- Vicces vagy, de nem gondolnám, hogy ruha nélkül kéne megjelennem. - toltam el egy picit magamtól, és végigmértem izmos testét.

- Akkor maradj velem! Én sem megyek el, és te se. Mayanak kimenőt adunk, és hármasban töltjük az estét.

- Örülnék neki, de te sem hagyhatod cserben a barátaidat és én sem. Nagyon régen voltam már csak Stephannal, és mivel én ajánlottam fel, nem mondhatom le. Tudod, néha nagyon hiányzik.

- Stephan? - kérdezte kicsit mérges arccal.

- Igen, mert régebben mindent tudtam róla, most meg szinte semmit, és ez zavar.

- Kicsim, mi lenne, ha nem Stephanra gondolnál, hanem rám? - nyomott gyengéden a kabin falának, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy nem tudtam ellenkezni. A csodálatos tusolás után pedig gyorsan készülődni kezdem, és még pont időben etettem meg kisfiamat, mikor Stephan lépett be az ajtón. Fekete farmerban, sötét pulóverben, és bőrkabátban. Haja milliméter pontossággal beállítva állt feje tetején, szép szemei pedig izgatottan csillogtak felém.

- Kész vagy?

- Igen. Merre menjünk?

- Azt hittem, te ismered a várost.

- Nem ismerek semmit, de felőlem egy sétálás is belefér. A lényeg, hogy együtt legyünk, nem igaz?

- Zlatan tudja, hogy velem leszel?

- Persze, hogy tudja. - bólogattam, majd elköszönve kisfiamtól és Mayatól elindultunk Stephannal az éjszakába.

- Néztem a neten egy szórakozóhelyet. Ha gondolod, benézhetnénk oda. - mesélte útközben.

- Jó, menjünk, még sehol sem voltam úgyse bulizni.

- Azt gondoltam, már mindent ismersz itt, elvégre ez az ország a második otthonod.

- Szerencsére olyan sokat nem vagyok itt, és tévedés, hogy ez lenne a második otthonom, Stephan.

- Mi van akkor, ha Zlatan ide akar majd költözni, mikor szögre akasztja a cipőt?

. Nem szeretnék itt élni. Nem az én világom, és senkit nem ismerek itt.

- Olaszországban sem ismertél senkit.

- Igen, de az más. Az a kedvenc országom, és tudtam, hogy jó lesz. Bíztam benne, és jó is lett. Akkor bemegyünk? - álltam meg a szórakozóhely előtt, ahol már javában álldogáltak az emberek. Belépve pedig hangos zene, és eléggé nagy tömeg fogadott. Leültünk az egyik asztalhoz, majd én egy alkoholmentes koktélt, Stephan pedig egy sört rendelt, amit az este folyamán még több követett.

- Akarsz velem táncolni? - nézett rám, és láttam, hogy egyre jobb kedve lesz.

- Nem tudom, én nem igazán tudok.

- Gyere már! - fogott kézen és a parkettre indultunk, ahol a zene ütemére mozogtunk hosszú percekig, míg kiszúrtam, hogy egy csapat lány barátomat méregeti. 

- Nézd, az a négy lány téged néz! Nem akarsz odamenni hozzájuk?

- Mit kezdjek velük?

- Szerintem csinosak, és... melyik jönne be? 

- Egyik se. - rázta meg nemlegesen a fejét, és inkább a pult felé húzott - Inkább igyunk. - mondta és újra rendelt egy kört. Az este folyamán viszont addig noszogattam, amíg végre erőt vett magán, odament a lányokhoz, és felkérte egyikőjüket táncolni. Nagyon örültem, és reméltem, hogy a dús barna hajú lány végre elveszi a rossz kedvét. Mosolyogva néztem őket, miközben Zlatannal egyre forróbb üzeneteket váltottunk.

- Még egy kör? - jött oda váratlanul Stephan. 

- Miért nem a barnát hívod meg? – zártam le gyorsan a telefonomat, amin éppen azt ecseteltem mit tennék szerelmemmel, ha most velem lenne.

- Barbarának hívják, de annyira nem érdekel. Inkább menjünk haza. 

- Stephan, mi a baj? Az a lány nagyon csinos volt, és úgy láttam, majd kicsattant a boldogságtól, hogy veled táncolhat. Szerintem megismerhetnéd.

- Lili, hagyj már! Csak a fociról akart velem beszélni, és kikérdezett a csapattársaimról, meg hogy milyen híres focistának lenni.

- Mégis miről beszélgessen veled először? - csodálkoztam.

- De nem is engem akart megismerni, hanem a híres focistát. 

- Stephan, azért ennyire ne legyél el magadtól. - nevettem fel, és mikor vette a kabátját én is így tettem, majd követtem őt az utcára. 

- Veled szinte sosem beszéltünk a fociról. 

- Mert mikor megismerkedtünk, nem szerettem, és annyit tudtam róla, mint egy halott madár. 

- Igen, de te meg akartál ismerni ENGEM. Nem azt az embert, akivé váltam. Érted a különbséget? 

- Azt hiszem igen. Merre tartunk? 

- Vissza a hotelba! - szólt és lépései egyre sietősebbé váltak. - Nem akarok olyan lányt, aki a hírnevem miatt akar velem lenni. 

- Ezt sajnos nem tudod kiaknázni, de kérlek, ne siess ennyire, nem tudom tartani a tempót. 

- Bocsi, csak egy hülye idióta vagyok. 

- Miért mondasz ilyet? - néztem mélyen a lámpafényben csillogó szép szemébe.

- Mert ez az igazság. Azt hiszem, egy vallomással tartozom neked Lili. 

- Stephan, nagyon kérlek, most fejezd be, mielőtt elkezdenéd! - állítottam le sietve, és hangomból jól kihallatszott az ijedség. - Azt hittem már túl vagyunk ezen. 

- Most nem rólad van szó, hanem Kittiről. - mondta, amitől egy hatalmas kő esett le a szívemről. - Tudod amióta csak megismertelek, semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy újra visszakapjalak. Senki nem érdekelt, csak te, és te is tudod mennyire sokat küzdöttem érted. 

- Stephan, ne..

- Hallgass végig! - fogta meg a kezem, a szívem pedig egyre gyorsabban vert, és féltem, hogy valami olyan dolog sül ki belőle, amitől újra veszélybe kerül a barátságunk. - Szóval, csak téged néztelek minden lányban, viszont ez megváltozott, mióta megismerkedtem a húgoddal. Vele minden olyan könnyen ment. Szerettem, hogy hülyéskedtünk, és azt, ha komoly dolgokról folyt a téma. Jó volt vele az ágyban, és azon kívül is. Én pedig elszúrtam. - törölte meg szép szemét, én pedig annyira megsajnáltam. - Mindent elszúrok Lili, amit csak lehet, és bármit teszek, vagy bárhol vagyok, ez nem fog változni. Szeretem a tesód és hiányzik, de már nem fogok üzeneteket küldeni neki. Soha többé nem fogok teperni egy lány után se, mert nincs értelme. Ha közel kerül hozzám valaki, rövid időn belül elbaszom, és vége.

- Stephan, ne mondd már ezt! - suttogtam és az én szemem is bekönnyesedett. 

- Nem kellett volna akkor kisétálnom az ajtón. - hajolt közel hozzám, én pedig átöleltem és engedtem, hogy elárasszák az érzelmek. - De akkor annyira mérges voltam rá, pedig az én bűnöm sokkal nagyobb volt. 

- Nyugodj meg, drágám! - simogattam meg a hátát. - Nem vagy hibás semmiért. 

- Tiszta gáz vagyok, hogy itt bőgök, mint egy óvodás, de olyan rég nyomta már ez a lelkem. 

- Stephan, nézz rám. - fordítottam felém arcát - Ígérem, hogy helyre jönnek a dolgaid Kittivel, rendben? 

- Hívtam a szülinapomra, ami a hónap végén lesz, de nem válaszolt, szóval úgy gondolom, egyedül és magányosan fogok ünnepelni. Vagy szervezek egy nyugdíjas vacsoraprogramot a csapattársaimmal. 

- Vagy majd Lilike megszervezi neked. - mosolyogtam rá. 

- Dehogy is. Mindig te szervezed a szülinapom. Már tiszta gáz, és kiszámítható is. 

- Nem is igaz! - nyújtottam ki felé nyelvem, de örültem, hogy újra vidámabb. 

- Vacsora, buli, ivászat, és BOLDOG SZÜLINAPOT! – kiabálta, én pedig a hasamat fogtam a nevetéstől, mikor az arra járó emberek ijedt arcára pillantottam. - Most én fogom szervezni, és szeretném, ha te is ott lennél. Ugye eljössz?

- Szerintem meghívás nélkül is mentem volna, de így még jobb. 

- Köszönöm, hogy próbáltál segíteni Lili. Nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek, Stephan! - öleltem át, és ekkor kikapta pittyegő telefonom kezemből, majd röhögve olvasni kezdte az üzeneteket.

- Add oda, ez nem tartozik rád!!! – Kapálóztam a készülékem után, sikertelenül.

- Levenném rólad a ruhát és….

- Hú de aljas vagy!! Én se olvasok bele a telefonodba. – Dorgáltam meg, és jó mélyre süllyesztettem telefonomat, miközben ő még mindig jót derült üzeneteimen.

- Lehet nekem is ilyet kellene írnom Kittinek.

- Próbáld meg!

- Vicces lenne, de akkor eljössz a szülinapomra? Hozhatnál valami nagy ajándékot.

- Álmodba! – nyújtottam ki a nyelvem. – majd meglepődsz, ha nem viszek semmit.

- A lényeg, hogy ott legyél! – Szólt komoly képpel én pedig elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy egy olyan meglepetéssel álljak elő, amitől Stephannak egy életre eltűnik a rossz kedve.

Remélem tetszett a rész! Ne felejtsetek el bekukkantani és esetleg kedvelni a Scripts nevű oldalunkat, amit Eszterrel vezetünk.  😏