2017. december 31., vasárnap

⚽️ Év végi visszatekintés ⚽️

Sziasztok!

Furcsa, hogy megint eltelt egy év, és ráadásul mennyire gyorsan. Persze lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de ahogy idősödöm, egyre gyorsabban száguldanak a napok és az évek is.

A 2017-es év számomra nyugisan telt. Nem voltak benne nagy fordulatok, nagyobb események,  és ha visszatekintek, pozitívan jellemezném.
Szerencsére volt egy évem mikor nem kellett több napot kórházba tölteni, és örülök annak is, hogy minden ellenőrzésről mosolyogva jöhettem ki.
Ám ami a legjobb, hogy orvosaimtól végre engedélyt kaptunk a babatervezésre, amit már nagyon vártam, hiszen a férjem és én is úgy gondoljuk, hogy itt az ideje kibővíteni a családunkat.


A munkahelyemen továbbra is számítottak rám, és tovább vihettem azt az osztályt, akiknél tavaly voltam. Mindig örömmel megyek be hozzájuk, hiszen rengeteg szeretetet kapok tőlük, ami jól esik. Persze remélem, Szeptembertől újabb elsős osztály mellé kerülhetek, és segíthetem én is őket beilleszkedni, és megismertetni velük mennyire jó dolog a tanulás.

A bloggal kapcsolatos terveimet is sikerült megvalósítani, és sosem gondoltam volna, hogy év végén ennyi, 21 feliratkozóm lesz. Tényleg nagyon köszönöm Nektek, hiszen Ti adtok értelmet az egésznek, és bár sokszor mondja egy blogger, hogy csak maga miatt ír, azért ez nem teljesen igaz. Számít a véleményetek, és megvallom, hatalmas statisztika mániás vagyok. Ha felrakok egy részt, azonnal nézem jött-e valami hozzászólás, vagy mennyien tekintették meg. 

Jelenleg az oldal látogatottsága: 36,772.  Úgy gondolom, hogy ez jó és remélem ez csak fentebb fog lépni. 

Ebben az évben csatlakoztam a Blogger csoporthoz is, ami nagyon pozitívan érintette az oldalam. Nagyon örültem, mikor rátaláltam, és befogadtak a lányok. A csoport által olyan blogokat is megismerhettem, amikről tudom, hogy teljesen más, mint amiket én írok, viszont azóta rendszeresen olvasom, és követem ezeket. Pár emberrel pedig nagyon szoros lett a kapcsolatunk, amit köszönök, hiszen munkáikkal, ötleteikkel, jobbá tették a blogom. Kinézetileg, és tartalmilag is. Köszönöm csajok! 

A blog jövője pedig kicsit bizonytalan, hiszen amit elterveztem már tavaly felrúgta egy kiszámíthatatlan sérülés, és szinte minden eddig megírt részemet, ha nem is teljesen, de átkellett alakítani. Szerencsére még vannak a fejembe megírandó részek, és olyan ötletek, amik a "holt" időszakra is bevethetők. Mindazonáltal nem akarok unalmassá, érdektelenné válni, vagy olyat írni, amit esetleg már leírtam. Kicsit rossz, hogy nem tudok olyan mérkőzésről írni, ami pozitívan hangzana, bár örülök, hogy Stephannal minden rendben. Szerencsére az ő éve - úgy gondolom - pozitívan végződött, és a Róma színeiben továbbra is egyre fentebb kúsznak majd a tabellán. Nem tudom mi lesz jövőre, hiszen tegnap kaptam Zlatanról egy eléggé negatív hírt. Úgy gondolom, hogy számára ennyi volt a profi karrier. Úgy terveztem megírom még ezt az évadot, és majd meglátom mi lesz. Vannak más blog ötleteim is, amik teljesen eltérőek ettől a focis dologtól, de nem tudom, azokat hogyan fogadnátok. A férjem tegnap megkérdezte: Mi lesz ha Zlatan visszavonul?? Ugye akkor sem fejezed be az írást? Mikor pedig ezt kérdezte rájöttem, hogy még nem akarom elfogadni, hogy Zlatan valaha is visszavonul, de csak annyit válaszoltam neki. : Miről kéne írnom? Ő pedig előjött a többi ötletemmel, amiket anno meséltem neki. Furcsa volt, hogy emlékszik rá, de persze jól is esett, és újra eszembe juttatta az elfeledett ötleteimet is. 

Köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK és jövőre veletek ugyanitt!!


Puszi: Andrea 



3 megjegyzés:

BezTina írta...

Szia Andrea!
Boldogságban, Egészségben, Szeretetben, Békében, Sikerekben Gazdag Újesztendőt Kívánok Neked!

Andrea írta...

Köszönöm!!! Nagyon aranyos vagy! Hasonlóakat kívánok Neked is! 😘💞

Melania macron írta...

A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam győződve róla, hogy gyorsan megkerestem a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címét, vagy a WhatsApp és viber telefonszámát a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel a kapcsolatot vele, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról