2017. május 18., csütörtök

3/28 ⚽️ Felejts el! ⚽️

Lili:
Hétfő reggel mindenki a reggeliző asztalnál ült, és jókedvűen falatozott, miközben az én eszem csak egy dolgon tudott kattogni: Lolitán. Miért hívta fel Zlatant? Mit akarhat tőle, és ha ma délután elutazik találkozni fognak? Semmire nem tudtam a választ, de féltem, hiszen újra napokig nem látom szerelmemet, és ha ez a nő a közelébe akar férkőzni, akkor sikerülhet neki. Hiszen tudja a telefonszámát, és akár a lakásán is felkeresheti, és újra az ágyába húzhatja őt. Szívem szerint vele repültem volna Manchesterbe, de anyámék miatt nem tehettem. Biztos rosszul esne nekik, hogy éppen most találkoztunk, de én újra lelépek tőlük. A reggeli után Alexandra is pakolászni kezdett, hiszen Maxival ők is hazautaznak, mert a lány két ünnep között is dolgozik, míg a kisgyerek Zlatannal lesz. Kimentem a fürdőbe, hogy egy kis hideg vízzel lenyugtassam magam. A tükörbe néztem és a szívem elszorult. Mégis hogyan vehetem fel én a versenyt egy ilyen lánnyal, mint Lolita? A hajam fénytelen, az arcom pufi, ami az alakomra is elmondható. Az utóbbi hónapokban a sok idegeskedés miatti nyugtató kajáktól bőven meghíztam. Semmi képen nem illek egy ilyen pasihoz, mint Zlatan. Ahogy ezen méláztam, Stephant láttam meg a tükörből.
- Bocsi, én csak kezet mostam. – Néztem rá zavartan, de barátomat nem csaphattam be. Látta rajtam, hogy valami nem stimmel.
- Lili jól vagy? Néztelek reggeli közben és olyan furcsa voltál, mint aki nem igazán boldog.
- De, csak tudod Zlatan elmegy Alexandrával és megint külön leszünk. – Próbáltam valami értelmes választ adni, de tudta nem ez az igazság.
- Más valami? – Húzta fel a szemöldökét kérdőn mire kitört belőlem egy nagy sóhaj.
- Oké van még más is, de nem itt akarom megbeszélni. Menjünk be valamelyik szobába.
- Rendben. – Egyezett bele, majd követett az emeletre ahol az én szobám volt. Beléptünk és mikor becsukta az ajtót az ágyra rogytam.
- Mi a baj Lili? – Ült le mellém és megfogta a kezem. – Zlatannal van gond?
- Igen, és nem. – Kezdtem. – Tegnap mondtam neki, hogy vegyen el, és igent mondott.
- Ez szuper, gratulálok!! – Örömködött és átölelt. – Vagy mégsem? Talán kétségeid lettek?
- Nem, ebben száz százalékosan biztos vagyok. Hozzá akarok menni. De a tusoló alatt voltunk mikor Maxi ránt nyitott, de nem is ez a lényeg. Bementem hozzá és mondta, hogy az édesapjának csörgött a telefonja. Mondtam, hogy majd én behozom és esküszöm, hogy nem kutattam a telefonba, de akkor csörrent meg és kapott ez üzenetet LOLITÁTÓL!!! Sőt még a hívások is tőle jöttek. Nem is egy, hanem vagy tíz. Érted Stephan?? Megint ez a nő. Mégis mit akarhat??? Mi van ha Zlatan elmegy és ez a ribanc meg utána?
- Lili miért gondolsz ilyesmi? Zlatan tudja, hogy felhívta?
- Nem, és nem is akarom, hogy tudja! – Csattantam fel mérgesen. – Kitöröltem az összes bizonyítékot. Az üzenetet és a hívást is.
- Lili előbb utóbb megfogja tudni, mert lehet, újra hívja, és te fogsz bajba kerülni.
-  Mit tegyek?? – Néztem rá zavarodottan. – Nem akarom újra elveszíteni a szerelmemet.
- Van egy ötletem, bár lehet idiótaság, de talán megnyugodnál tőle.
- Miről van szó? – Értetlenkedtem.
- Hívd fel TE Lolitát. – Ajánlotta és mikor értelmeztem a mondatát nevetnem kellett. – Most miét Lili? Ez egy jó ötlet, hiszen megtudhatod miért hívta Ibrát. Lehet nem is olyan dolgot akart mondani, amiről te fantáziálsz. Csak kellemes ünnepeket akart kívánni vagy ilyesmi.
- Jaj Stephan ne ámíts már! Aki kellemes ünnepeket akar kívánni az nem hívja ennyiszer az embert hanem leírja sms-be ezt, és nem azt amit ő. Stephan ez a cafka vele akar lenni, érzem.
- Akkor nem hívod fel?
- Tényleg olyan jó ötletnek tartod? – Kérdeztem és hangomba tanácstalanság vegyült. – Mégis, hogy szerezzem meg a telefonját?
- Kérd el! Ennyi az egész, bár ha akarod majd én. Maradj itt, és mindjárt jövök, és addig se járjon semmi idiótaság a fejedbe, csak szedd össze, hogy mit akarsz mondani neki.
- Rendben. – Vettem egy nagy levegőt és rámosolyogtam. Semmi értelmes nem jutott eszembe, és csak vártam, míg barátom visszatér a mobillal. Nem is kellett olyan sokat várni, így pár perc múlva már Zlatan telefonjával a kezembe ültem az ágyon.
- Mire vársz már! Keresd ki, és hívd fel. – Sürgetett Stephan én pedig úgy tettem, ahogy mondott és közben csodálkoztam mennyi ismert játékos neve villan fel egy- egy telefonszám mellett. Lolita nevénél pedig rányomtam a zöld gombra és vártam, míg a spanyol lány felveszi.
- Szia Zlatan! Már azt hittem sosem hívsz vissza, hatalmas bajba vagyok. – Darálta le egy mondatra a lány, és mikor befejezte megköszörültem a torkom és beleszóltam.
- Szia, Lili vagyok! – Mutatkoztam be mire hallottam, mennyire meglepődött.
- Mit keres nálad Zlatan telefonja?
- Nem sok közöd van hozzá, de annyit elárulok, hogy mivel együtt töltöttük a karácsonyt ezért együtt vagyunk.
- Értem, de beszélhetnék akkor vele? – Kérdezte szemtelenül. – Nagyon fontos dologról van szó. Ezért is hívtam fel tegnap többször, szóval kérlek, Lili add át neki.
- NEM! – Szóltam bele és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Stephan nyugalomra int. Inkább felálltam és hátat fordítottam neki.
- Lili figyelj ez nagyon fontos.
- Lolita drága, neked semmi dolgod nincs Zlatannal, szóval leszarom, mit akarsz neki mondani. Azért hívtalak fel, hogy elmondjam, összeházasodunk, szóval hagyd őt békén, és ne zaklasd megértetted?? Ha még egyszer megpróbálsz vele kapcsolatba lépni, esküszöm kitépem a hajadat!!
- Ugyan már kevés vagy te ahhoz, hogy engem fenyegess! – Hallottam gúnyos hangját, ami csak olaj volt nálam a tűzre.
- Nem tudod mire vagyok képes Zlatanért! – Fenyegettem.
- Vagy a pénzéért. – Kontrázott azonnal rám.
- Ó, hogy te mekkora hülye vagy, de nem is fogom rád pazarolni az időm.
- Lili Zlatan megígérte nekem, hogy segít! – Vágta rá gyorsan, mert ő is érezte, hogy befejezettnek tekintem a beszélgetést. – Babát várok, és erről ő is tud. Az iskola nagyon drága és minden. Haza nem mehetek, Zlatan pedig azt mondta segít nekem. Nézd nem akarok közétek állni, csak egy kis anyagi segítséget szeretnék kérni. Neki nem nagydolog, viszont nekem a megélhetésem múlik rajta. Állapotosan nem tudok dolgozni, és az albérletem is nagyon drága.
-  Szóval Zlatan megígérte? Soha nem ígérne meg ilyet. Vagy talán ő a gyereked apja? – Tettem fel a kérdés félve.
- Nem, egy másik férfi, de kérlek…
- Sajnálom Lolita. Kérj attól segítséget, akivel felcsináltattad magad! – Teremtettem le és kinyomtam a telefont, majd mérgesen Stephan felé fordultam.
- Mit mondott?
- Azt, hogy terhes és Zlatan megígérte neki, hogy támogatni fogja. Pénzt kért érted?? Mégis, hogy jön ő ehhez, és miért hazudozik ilyeneket?
- Lehet, igaza van. – Szólt csendesen Stephan. – Talán ígért olyat a kórházba, amit akkor nem gondolt át.
- Te tudsz erről valamit?
- Igen, Zlatan valóban segíteni akart neki, de akkor úgy tudta övé a baba. Azóta nem volt erről szó.
- Ez fantasztikus. Akkor elmegy Manchesterbe ez a nő meg majd követi.
- Miért nem mész el vele te is? – Tárta szét a karját. – Menj el vele, és nézd meg, ahogy focizik.
- A szüleim..
- Ugyan Lilien eddig sem érdekelt, hogy mi van velük. De ha annyira akarod, beszélj Zlatannal, hogy jöjjenek ők is. Megnézhetnék meccs közbe és talán az anyádat is meggyőzné, hogy mennyire jól játszik és jobban megkedvelnék.
- Gondolod, hogy belemenne? Az igaz, hogy apám szereti a focit, de ő Inter szurkoló.
- Azoknak meg hogy a jó égbe lehet drukkolni? – Háborodott fel játékosan, talán, hogy oldja a feszültséget, ami bennem van. – Lili beszéld meg Zlatannal, és persze a szüleiddel.
- Elmondjam neki Lolitát?
- Mindenképpen, és nyugi nem lesz baj. – Bíztatott és ekkor Zlatant láttam meg az ajtóba.
- Hamarosan mennem kéne, szóval visszaadnád a telefonomat?
- Persze. – Nyújtotta felé a mobilt barátom majd kettesbe hagyott minket. Mielőtt Zlatan kilépett volna utána szóltam.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne. – Néztem fel rá és nem tudtam hogyan is kéne kezdenem. Kicsit féltem, hogy mi is az igazság abból, amiket Lolita mondott. Persze reméltem semmi, de akkor is jogom volt tudni.
- Miről akarsz beszélni? – Jött közelebb és eléggé furcsa képet vágott.
- Szeretném, ha a teljes igazságot mondanád nekem. – Mondtam és a hangom nagyon elszántnak tűnt. – Rendben?
- Jó. – Szólt, miközben közelebb lépett, és én egy nagy levegő vétel után belekezdtem.
- Oké, akkor ugye tegnap azért nyitott ránk a fiad, mert csörgött a telefonod, és tegnap este mikor kerested benne a hívásokat azért nem találtad, mert kitöröltem őket.
- Mit csináltál? – Nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nem akartam, hogy beszélj vele!
- Lili mégis kivel?
- Lolitával. – Néztem bele a szemeibe és próbáltam bűnbánó képet vágni.
- Kicsim hogy jön ő ide?
- Nem igaz, hogy nem esik le Zlatan! Ő hívott téged tegnap, sőt még üzenet is küldött neked, de én mindet kitöröltem. Most pedig Stephan azért kérte el a telefonod, mert beszéltem rajta Lolitával.
- Lili miért tetted? – Állt fel mellőlem és eléggé mérgesnek tűnt.
- Mert nem akartam, hogy beszélj vele. – Ismételtem el újra.
- Lehet a babáról van szó – túrt bele idegesen a hajába – megígértem, hogy segítek neki.
- Miét talán tiéd a gyerek? – Kérdeztem és újra elfogott a pánik.
- Ugyan már Lili hogy lenne az enyém.
- Elfelejtetted, hogy vele léptél félre.
- Már több hónapja és nem is értem miért kattogunk ezen. Lili. – Nézett mélyen a szemembe. – Nem én vagyok az apja, de ő is eléggé híres és ismert ember. Nem mondhatom meg kiről van szó, de annyit elárulok, hogy focista
- Ki az?
- Nem adhatom ki Lolita titkát.
- Ó remek. – Csattantam fel. - Lolitáért minden.
- Jó, nézd, nem mondok nevet, de rá fogsz jönni. Jelenleg olasz válogatott, és a P.S.G.-nél játszik. A szemei pedig eléggé kékek és…
- Verratti? – Csodálkoztam. – Marco Verrattit sikerült neki becserkésznie? Az eszem megáll ezen a ribancon.
- Lili megígértem, hogy segítek neki és anyagiakban támogatom.
- Zlatan hogy képzeled, hogy azt a nőt segíted aki miatt majdnem vége lett a kapcsolatunknak? – Néztem bele és szinte villámokat szórt a szemem. Olyan hangosan ordítottam, ahogy csak tudtam, és nem érdekelt ki hallja. – Segítsen neki Marco!!
- Nem tud róla Lili.
- Akkor mondd meg neki. Nem tűröm, hogy ez a nő ilyenekre kényszerítsen!
- Semmire nem kényszerít kicsim. – Fogta meg a kezem és hangja teljesen nyugodt maradt, az enyémmel szembe. – Én ajánlottam fel, mert úgy éreztem segítenem kell neki. Megsajnáltam, ennyi. Lili csak írok neki egy csekket, vagy átutalom a pénzt a számlájára és kész.
- De akkor…
- Lili még találkozni sem fogok vele!
- Megígéred? – Szóltam már nyugodtabb hangon.
- Igen, kicsim megígérem. Semmi nem olyan fontos, hogy közénk álljon. Ez csak egy gesztus, mert nem akarom, hogy az utcára kerüljenek. Állapotos, és már így is bajban van a családja miatt. Viszont most van egy ötletem. – Kezdte csillogó szemekkel. – Gyere el velem Manchesterbe. Alexandra úgyis dolgozik, és legalább nem kell babysittert felvennem. Az anyám úgyis Helénával van.
- Anyámékkal mi lesz? Az egy dolog, hogy Kitti itt van, de..
- Eljönnek velünk ők is. Maxi miatt is jó, és az édesapád úgy is szereti a focit nem? Biztos örülne, ha látna egy Manchester United mérkőzést élőbe.
- Zlatan, az apám Inter szurkoló, téged is látott anno ott játszani, és azt hiszem szerette a játékodat. – Mosolyogtam rá.
- Az jó, akkor rávehetem őket, de akkor eljössz? – Lépett közelebb hozzám és olyan édesen nézett, hogy rábólintottam az ajánlatára. – Köszönöm szerelmem, és ne gondolj Lolitára, hiszen felesleges felhúzni magadat ezen. – Szólt majd egy gyengéd csók után kilépett a szobámból én pedig csak reménykedtem, hogy minden szava igaz volt.
Zlatan:
Ahogy a nappali felé indultam mindenféle dolog kattogott az agyamba. Ám mégis egy érzés fogott el és ezt teljes szívemből éreztem. Dühös voltam Lolitára. Mégis, hogy képzeli, hogy hívogat mikor világosan elmondtam neki, mielőtt eljöttünk a kórházból, hogy segítek, de ne hívogasson. Majd én érdeklődök. Még csak az kéne, hogy lerombolná, amit Lilivel nagy nehezen újra felépítettem. Szerettem a lányt és az, hogy végre igent mondott csak még jobban megerősítette, hogy vele akarom leélni az életem. Még csak az kéne, hogy újra szétmenjünk. Úgy terveztem három óra körül indulnánk, mert így a mérkőzés előtti tréningen is ott tudok lenni. Beszélni akartam Péterrel, de mielőtt odamentem volna hozzá egy furcsa érzés fogott el szerelmem apjával kapcsolatban. Vajon szimpatikusnak tart? Nem is beszélgettem vele olyan sokat amióta váratlanul belecsöppentek az életünkbe. Elnéztem a társaságot ahol mindenki a televízió és a karácsonyfa köré gyűlt. Anyám és Lili édesanyja Maxival játszott. Péter Manuellel és Stephannal beszélgetett, míg Alexandra Heléna mellett ült. Mit gondolhatnak rólam a szülei? Úgy vettem észre, hogy Stephant jobban körbe zsongják, és ez engem nagyon zavart. Persze mindig is Stephan volt a jó fiú és a kedves gyerek, és rólam mindenki csak rosszat feltételezett úgy, hogy esélyt sem adtak arra, hogy megismerjenek. Reméltem ez a mérkőzés egy kicsit felém billenti a dolgokat. Pár perc töprengés után azonban rászántam magam és lebeszéltem barátnőm szüleivel a tervemet, amit láthatóan jól fogadtak. Péter majd kiugrott a bőréből, hogy egy United meccsen lehet. Bepakoltunk a bőröndökbe és nagy köszöngetés után már a gépemen repültünk Manchester felé ahol pár órán belül landoltunk is. A taxival először Alexandrát vittük haza, majd utána az én lakásomhoz mentünk.
- Ez gyönyörű. – Csodálkozott Diána mikor beléptek hozzám.
- Köszönöm, igazából ez csak egy bérelt ház, amíg itt focizom. Nem tudom még mi lesz jövőre, viszont mivel nem lakhattam szállodába így ezt választottam. Alexandra pedig berendezte nekem.
- Ez aztán a festmény. – Vette észre Péter a Lilivel közös képünket. – Nagyon szépek vagytok rajta.
- Köszönjük, viszont én most pakolok. Lili kiszolgálnád a szüleidet és Maxit?
- Persze. – Válaszolta a lány én pedig felszaladtam összeszedni a focis dolgaimat. Lentről beszűrődött a beszélgetés, amiből nem sokat értettem, de úgy vettem ki Diána az előbb fedezte fel a hatalmas medencét. A bőröndöm már a kezembe volt mikor a telefonom csörögni kezdett. Azt hittem Alexandra, hív, hogy újabb utasításokkal traktáljon a fiam miatt, de a hívás Lolától jött, és én kis tanakodás után magamra csuktam az ajtót és felvettem a készüléket.
- Szia Zlatan remélem, most tényleg veled beszélek. – Hallottam egy lágy hangot a vonal másik végéről.
- Lolita mégis mi a fenét képzelsz magadról? – Vágtam bele a közepébe. – Hogy képzeled, hogy csak így hívogatsz!
- Zlatan én csak beszélni akartam veled!
- Mégis miről?? Világosan elmondtam, hogy hagyj békén, erre te nem is egyszer, hanem többször hívsz, és üzengetsz. A barátnőm teljesen kiakadt.
- Tudom, engem is elküldött a búsba.
- Jól tette, figyelj Lola, megígértem neked valamit, amit teljesíteni fogok. Persze nem szeretném, ha ez endszeres lenne. Azért az én ölembe sem hullik a pénz az égből. Viszont kapsz most annyit, amennyivel ellehetsz akár egy évig is. Cserébe viszont ne merészelj még egyszer felhívni megértetted??
- Zlatan de hiányzol. – Mondta sírós hangon. – Nem csak a pénz miatt hívtalak, hanem mert beszélni szeretnék veled és találkozni. Annyira hiányzol, hogy el sem tudom mondani.
- Na, még mit nem!! Mégis mit képzelsz, ha találkoznánk, azzal tönkre tennéd a kapcsolatom ami alapból is miattad ment tönkre. Add meg a számla számod és örökre felejt el megértetted??
- Zlatan kérlek!
- Ide figyelj, ha még egyszer hisztizel még segíteni sem fogok világos?  Ha pedig továbbra is rajtam lógsz feljelentelek zaklatásért! Beszélj Marcoval, és mondd el neki mi történt! Az ő felelőssége is.
- Ne csináld ezt velem! – Zokogta bele a telefonba, de nem törhettem meg. Lilit szeretem és kész. – Talán neked nem jelentett semmit a kapcsolatunk?
- Lola nekünk semmilyen kapcsolatunk nem volt. Egyszer lefeküdtünk, mert részeg voltam, de semmi több. Végeztem veled, és ha még egyszer megpróbálsz zaklatni, a rendőrséghez fordulok. Világos?

- Igen. – Szipogta, én pedig elégedetten lecsaptam a készüléket. Reméltem ezzel lezárom az ügyet és csak az előttem álló mérkőzésre, és szerelmem családjára koncentrálhatok. 

Sziasztok. Remélem tetszett az új rész. Ne felejtsétek el #miisittvagyunk, szóval írjatok hozzászólást. Legyen akár negatív, vagy pozitív. :). Puszi Nektek Andrea :). 

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Végre!!! Zlatant is kinyílt a szeme, hogy milyen álmok szuka is ez a nő!
Alig várom a folytatàst. Üdv!😚😉

Andrea írta...

Köszönöm, hogy írtál és örülök, hogy tetszik! :).

Névtelen írta...

#miisittvagyunk

szuper, csak, picit rövid.
nagyon tetszik.
csak így tovább.

Andrea írta...

Köszönöm szépen 😊💓