3/17 ⚽️ A visszatérő múlt. ⚽️

Nagyon jól indult az Novemberem és Gianluca is jól teljesített. A Palermo ellen egy csodálatos gólt is rúgott aminek nagyon örültem. Büszke voltam rá és jó volt látni, hogy mennyire csillog a szeme a boldogságtól, és örültem, hogy jó formában van hiszen a Palermo után az Empoli kapujába is betalált. Ráadásul nem is egyszer. Sajnos az idegenbeli mérkőzésekre nem tudtam elkísérni a csapatot, mert Paolo ígéretéhez híven egy másik melóval is megbízott és ehhez az ország másik pontjába kellett utaznom. Alig voltam Milánóba ami abból volt jó, hogy keveset találkoztam Zlatan édesanyjával aki beköltözött Helénáékhoz és ha véletlenül kettesbe maradtunk, nem tudta kihagyni mennyire szeretné, ha újra együtt lennék a fiával. Persze én próbáltam hárítani, de mivel a szívem mélyén én sem vágytam másra nehéz volt megjátszani magam előtte. Gianlucával jól elvoltunk és nem akartam, hogy bármi is beárnyékolja a kapcsolatunkat, bár egyre többször telefonálgatott és akkor elvonult. Kicsit furcsálltam, de úgy voltam vele ez az ő magánügye és nekem is vannak telefonjaim, amihez semmi köze. Pár héttel az Európa Liga mérkőzés után leutaztam Rómába meglátogatni a húgomat, végül is nem láttam már majdnem két hete és ha telefonon hívtam alig beszéltünk, mert a munkájára hivatkozva letette. A két hete otthonomnak mondott lakás előtt álltam, mély levegőt vettem majd megnyomtam a kapucsengőt. Pár másodperc múlva kattant a zár és reménykedtem, hogy Kitti itthon van és ő nyitja ki az ajtót. Reménykedésem valahol a hullatott könnyeim tengerében fulladt, ugyanis Stephan nyitott ajtót.

- Szia. Kittihez jöttem. Itthon van? – Kérdeztem gyorsan, hogy be ne csapja az ajtót előttem.

- Gyere be. – mormogta. – A szobájában van.

- Köszi. – és már indultam is a testvérem szobájába. Nyitva volt az ajtó így beléptem. – Szia Kitti. – Köszöntem bár még nem láttam, hogy merre van.

- Szia Lili. – Mosolygott rám.

- De jól nézel ki, hova mész?- Egy rózsaszín kivágott felsőt és hozzá tartozó szoknyát viselt. -  Elmehetnénk egy kicsit valamerre, aztán összeszedem az itt maradt ruháimat.

- Az új éttermünk megnyitójára, de már így is késésben vagyok, szóval ezt majd máskorra elnapoljuk. Úgyhogy szia. – Adott két puszit, majd elköszönt a barátjától és kisietett az ajtón.

- Nos akkor én már mennék is. – Léptem ki a szobából mikor az itt maradott ruháimat elpakoltam a táskámba.

- Jó ötlet. – Mormogta Stephan kimért hangon. – Tudod merre van az ajtó.

- Stephan ne legyél már ilyen, azt mondtad mindig mellettem fogsz lenni, hiszen te vagy a legjobb barátom.

- Sosem akartam a legjobb barátod lenni. – Nézett rám azokkal a csodálatos szemeivel amiket annyira vonzónak találok benne. – Én az az ember akartam lenni az életedben, aki mindig ott van melletted mint a szerelmed. Akivel reggel együtt ébredsz és este együtt fekszel. Az aki miatt mosolyogsz, mert akkor még gyönyörűbb vagy. Már rég gyerekeink lehetnének ha nekem is adsz egy második esélyt. Nem úgy mint a svédnek. Sőt abban is biztos vagyok, hogy Gianluca még mindig nem tudja mi történt közted és Ibra között, és pont te leszel a legrosszabbul ha a pasid otthagy valakiért.

- Ne kezd megint Stephan! Te is  tudod, hogy jól megvagyunk Gianlucáva, bár igaz, hogy mostanában sokat telefonál valakivel, és olyankor elvonul és furcsa, de nem érdekel, mert szeret és ezt a tudtomra is adja. – Mondtam és elakartam menni. Már nyitottam az ajtót, de ő utánam szólt.

- Én nem mondtam elégszer, hogy szeretlek? Szerinted a szakításunk után jó pár évvel is azért vagyunk jóban, mert ne szeretnélek? Hányszor mondjam még el, hogy te vagy számomra a mindenség és ha nem lennél hű a tesódhoz. – lépett olyan közel hozzám, hogy már lélegezni is nehezemre esett. – köztünk már ruha sem lenne. – Suttogta és szemei vággyal fűtött tekintete szinte felforrósította a bőrömet.

- Fejezd be Step! Elég volt, szia. – Csaptam rá az ajtót majd lerohantam a nyüzsgő római utcára. A fejem teli volt Stephan hülyeségével és igazán dühös voltam rá. Miért ilyen nehéz ez az egész? Szerettem őt, és szükségem volt rá, és ez ő pontosan tudta, erre meg ilyeneket mond? Az órámra néztem és láttam, hogy még van negyed órám a gépem indulásáig, ami reméltem a hóesés ellenére nem fog késni egy percet sem, ugyanis megígértem Gianlucának, hogy elmegyek az edző központba. Úgy gondoltam beülök Kittihez egy kávéra és már éppen kezdtem volna tárcsázni a húgomat, de Stephan hangját hallottam a hátam mögött.

- Lili várj!

- Stephan te jó ég! Azonnal húzz fel valami kabátot, esik a hó. – Adtam ki az utasítást neki mikor láttam, hogy csak egy szál pólóba jött le.

- Nem érdekel, én csak nem akarom, hogy így menj el.

- Stephan nem akarom hallani a vádalmaidat és…

- Nem erről van szó. Nem fogok vádaskodni, csak elmondani mindent újra.

- Mégis miért? Nincs értelme. Te Kittivel jársz én meg Gianlucával.

- De kit szeretsz úgy igazán? – Fogta meg a kezem és annyira édes volt, ahogy a tökéletes haját egyre jobban belepték a hópelyhek.

- Te is tudod, hogy kit. – Tártam szét a karom.

- Segítek neked újra összejönni vele. – Csillant fel a szeme.

- Nem kell Stephan, mert az a kapcsolat már rég befejeződött. – Mondtam szomorúan és jobbnak láttam, ha bemegyünk a lépcsőházba még mielőtt barátom megfázna.

- Lili semmi más nem tesz boldoggá, csak ha te boldog vagy és most nem vagy az…

- De az vagyok! – Háborodtam fel. – Nem is tudod mit érzek és amúgy se akarom, hogy bele avatkozz a dolgaimba. Hidd el ha igazán összeakarnék jönni Ibrával össze is jöhetnék, de nem akarok!! Fogd már fel.

- Úgy látom, tényleg semmit sem tehetek. Te tényleg már más vagy. Viszlát. – Mondta szomorúan majd felszaladt a lépcsőn én pedig újra csak egyedül maradtam. Bassza meg miért kell így véget vetni egy barátságnak? Miért kell Stephannak mindent tönkretenni? Fájdalommal a szívemben ültem fel a repülőgépre és rossz, volt a gondolat, hogy nem hogy még a húgommal sem beszélhettem normálisan, de a szakadékot is tovább növeltem ami Stephan és én köztem kialakult. Borongós időben szálltam le Milanóba és gyorsan az edző központhoz kérettem magam. Előtte felhívtam Amandát, hogy engedélyt kérjek tőle a bemenetelre és szívesen fogadtam a segítségét mikor a fiúkhoz kísért. A pályán már ott voltak a játékosok és egy pár csapathoz tartozó személy. Csendben megálltam a korlátnál és vártam, hogy szerelmem mikor vesz észre. Szerencsére erre nem sokat kellett várni, mert egy fiatalabb játékos odaszólt neki.

- Hé haver itt a csajod. – Mutatott felém mire én azonnal elpirultam, de örültem, hogy Gianluca észre vett.

- Milyen kis csinos. – Mondta egy magasabb fiú akiben a Milan fiatal kapusát ismertem fel.

- Fiúk fejezzétek be! – Szólt rájuk barátom, majd újra felém fordult és oda szólt nekem. – Lili nem jössz ide?

- Nem gond? – Kérdeztem vissza félve, mire mindannyian megrázták a fejüket így bártan átbújtam a korlát alatt és mikor odaértem forrón megcsókoltam csatár barátomat. A többiek pedig hangos huhogásba kezdtek, de mi nem foglalkoztunk velük és egészen addig élveztük egymás ajkait, amíg barátomnak csörögni kezdett a mobilja. Mikor a képernyőre nézett zavartan tekintett fel rám.

- Valami gond van? – Érdeklődtem.

- Nem, csak ezt fel kell vennem. Mindjárt jövök fiúk. – Szólt oda a csapattársainak majd egy gyors puszi után elvonult a folyosó felé.

- Készíthetek rólatok pár képet? – Fordultam Gigió felé, aki korához képest már nagy hírnévnek örvend és ezt a fantasztikus tehetségének is köszönheti. Magassága pedig megegyezett Zlatanéval. Neki is a mellkasáig értem így alaposan fel kellett rá néznem. A másik közös pont közük az ügynökük volt, bár reméltem a kapust nem fogják úgy eladni, mint anno Zlatant.

- Persze miért ne, milyen beállást csináljak? – Állt be azonnal pózba, de én mosolyogva leintettem.

- Nem kell semmi. Majd ha játszotok akkor kattintanék párat. Az úgy sokkal valósabb.

- Rendben. – Szólt majd egy pár perc csönd után megkérdezte: - Mióta vagytok együtt Gianlucával?

- Pont ma vagyunk három hónaposak. – Húztam ki magam büszkén.

- Boldognak tűnsz.

- Az is vagyok, hiszen Gianluca tökéletes partner aki mellett biztonságban érezhetem magam.

- Három hónap még nem nagy idő. – Állapította meg.

- Igen, de minél többet vagyunk, együtt annál jobban megismerjük egymást és jobban egymásra hangolódunk.

- Te tudod, de ha elfogadsz egy tanácsot, akkor azért vigyázol vele. – Sütötte le a szemét és a mondata szöget ütött a fejembe.

- Mire akarsz kilyukadni Gigio?

- Ó én semmire csak úgy mondtam. – Vont vállat. – Most pedig megyek is. Jön Gianluca és Montella is. Majd még dumálunk.

- Jó akkor én leülök és fényképezgetek. – Mondtam a kapusnak, és ekkor hátulról éreztem, hogy átkarolnak.

- Mondták már mennyire jó a feneked ebbe a nadrágba? – Suttogta Luca a fülembe mire én csak zavartan pillantottam oda ahol a többi fiú állt.

- Drágám ne már. – Bújtam ki az öleléséből. – Inkább menj a többiekhez. Nem akarom, hogy miattam megrójanak, hogy nem tudsz figyelni. – Öleltem át a nyakát. – Inkább leülök és fotózok.

- A bénázásainkat? – Mosolyodott el.

- Nem is tudtok olyat, de menj te is. – Sürgettem.

- Rendben, de végig maradsz?

- Persze megvárhatlak.

- Nagyon jó lenne, de tényleg megyek. – Szólt majd egy gyors csók után a focisták felé indult. Én is a korlát felé vettem az irányt mikor egy kemény dologra lettem figyelmes a fűbe amibe Luca telefonját fedeztem fel. Nem szóltam neki, mert jobbnak láttam, ha magam mellé teszem, majd kabátomat szorosabbra húztam magamon, ezután pedig fényképezni kezdtem a csapatot. Nagyon rég csináltam már ilyet, de élveztem minden percét. Jó volt látni rajtuk mennyire összhangban dolgoznak és figyelnek minden utasításra. Nem is foglalkoztam a telefonnal, hiszen a fiúk fotózása és az, hogy egy ilyen remek edzésben vehetek rész teljesen felvillanyozott, egészen addig míg csipogni nem kezdett mellettem. Luca nem vette észre én pedig nem tudtam mit kéne tennem, és nem voltam sosem olyan aki a párja dolgaiba kutakodik. Viszont mikor már vagy harmadszorra csippant meg mellettem kíváncsi lettem és magamhoz kaptam a telefont. Gianlucának három üzenete jött egy bizonyos Anna nevű lánytól. Mégis ki a fene ez? Futott át az agyamon. Sosem mesélt nekem róla, így egy kicsit elkapott a harci szellem, és azon kapta magam, hogy a pasim üzeneteibe vájkálok. Az elsőbe ez áll: „ Gianluca nem akarom ezt tenni, beszéljük át még egyszer” A második: „ Lejárt a féléves kiküldetésem, te is tudtad, hogy ez lesz. Hazarepüljek? Jelentkezz!!” Harmadik: „ Jó akkor holnap hazarepülök. Örülnék ha kijönnél elém. Puszi Anna” Vajon miért írogat ilyen üzeneteket? Nem tudtam mit kéne tennem és eszembe jutott amit a kapus fiú mondott. Vajon mit tudhat ő amit én nem? Remélem nem lettem hülyére nézve Gianluca által, mert nem esne jól egy újabb csalódás. Úgy voltam vele, hogy nem foglalkozok a dologgal és hiába kutatta régebbi üzenetek után minden előzmény ki volt törölve. Az edzés után a kocsiba ültünk és éreztem, hogy rá kéne kérdeznem erre, de nagyon féltem a választól. Miközben Ginalucát figyeltem magam mellett a válaszra várt kérdés csak úgy nyomta a mellkasomat.

- Holnap meccs van? – Tettem fel a kérdést végül, hogy valamiről beszélgessünk, ami eltereli a gondolataimat.

- Igen, holnap itthon játszunk. Kijössz?

- Igen, nagyon szeretném élőben is látni, hogy gólt rúgsz.

- Az még nem olyan biztos. – Mosolyodott el szerényen.

- Ugyan már szívem, az utóbbi mérkőzéseken nagyon érezted merre van a kapu.

- Igen, ez igaz, a múlt hónapom nagyon jól sikerült és nem szeretném ezt a sorozatot megtörni.

- Bízom benned! – Mondtam és láttam, hogy jól estek neki a szavaim. Mivel egyedül nem igazán szerettem mérkőzésekre járni, felhívtam Kamillát, aki bár furcsállta a hívásomat, de elfogadta az ajánlatomat. Szerettem volna vele újra összecsiszolódni mielőtt a fotózásra kerülne a sor, hiszen mostanában eltávolodtunk egymástól. Kamilla alapjáraton kedves lány, és mivel Magyar jó vele lenni, és jó vele beszélgetni. Mivel fél egykor kezdődött a meccs Gianluca már időben felkelt és egy könnyebb étkezést iktattunk be a városba ahova Kamillával beszélte meg a találkozót.

- Kamilla is magyar? – Tudakolta szerelmem mikor már a forró kávénkra vártunk.

- Igen, olyan bő féléve ismerem körülbelül, mert Heléna születésnapi bulijába segített, és együtt voltunk az Európa Bajnokságon is.

- Az jó lehetett, két csinos lány akik odáig vannak a fociért. Gondolom jó sok pasit behálóztatok.

- Ugyan már..- Sütöttem le a szemem és nem is akartam azokra az időkre gondolni. Nem tudtam mi lehet a párizsi lakásunkkal, mert mindent elhoztam onnan mikor vége lett a bajnokságnak és Zlatan Angliába költözött, de úgy voltam vele, ha meglenne, akkor sem jelentene semmit, hiszen nincs arra semmi időm, hogy Franciaországba rohangáljak csak úgy a magam kedvéért.

- Megjött Kamilla. – Csillant fel a szemem mikor megláttam az ajtóba a fekete hajú lányt. Nagy téli kabátján a kinti hópelyhek csillogtak, és örültem, hogy észrevette kalimpálásomat. Nagy mosollyal közeledett az asztalunk felé és mikor odaért fújtatott egyet és lekapta a sapkáját a fejéről.

- Eléggé hideg van kint. – Huppant le hozzánk és bemutatkozott barátomnak, aki hasonlóan tett elidőzve kicsit a hideg miatt pirosabb arcán. – Mikor kezdődik?

- Már nem sokára szóval jobb lenne, ha indulnánk. – Nézett az órájára Gianluca.

- Jó, én nem kérek semmit, csak egy picit kifújom magam, ha nem baj.

- Nem persze. – Nyugtattam meg, és ekkor újra megcsörrent Luca mobilja, de ő nem vette fel csak zavartan pillantott rá majd inkább kinyomta.

- Miért nem veszed fel? – Érdeklődtem és a fejembe az járt, biztos az az Anna hívta.

- Nem fontos. – Szólt és próbált kicsit mosolyt erőltetni az arcára. Mikor Kamilla is felmelegedett egy picit elindultunk a stadion felé és végre leülhettünk a helyünkre. Mivel eléggé hideg volt így a kabátomat nem vettem le, de a mezem még így is rajtam volt.

- Kivel játszanak? – Kérdezte Kamilla és reméltem, hogy nem fog egész végig ilyen unott képet vágni. Tudtam, hogy nem annyira bírja a focit, de akkor is megerőltethetné magát.

- A Ctoronéval, szóval van esély a győzelemre. – Kacsintottam rá és ekkor kijöttek a fiúk majd a szokásos pénz feldobás után elkezdődött a mérkőzést. Alig bírtam a seggemen ülni, és egész végig csak kiabáltam. Egyszerűen magával sodort az egész hangulat. Helyzetek voltak minden a két oldalon is, de sajnos a huszonhatodik percben az ellenfél szerezte meg a vezetést.

- Basszus. – Mérgelődtem magamba, és tekintetemmel szerelmemet kerestem, aki alig állt meg a pályán. Nagyon sokat futott és reméltem nem töri meg őket ez a gól, és még ez a félidő lefújása előtt kitalálnak valamit.

- Mi van akkor, ha a csapat nem nyer? – Kérdezte Kamilla és rohadtul idegesített, hogy a mobilját nyomkodja. Kezdtem megbánni, hogy elhívtam magammal. Hiába meccset nézni mégis csak Helénával a legjobb, akivel mindig teli torokból kiabáltunk.

- Akkor ugrik a három pont, pedig az kell, mert eddig nagyon jól áll a csapat. Lehet még a Bajnokok Liágát érő hely is meglehet az évvégén. Bár igazság szerint én egy Európa Liga indulással is megelégednék már.

- De az mégis kisebb sorozat.

- Igen, de az is valami és nézd GÓÓL!! – Mutattam a pályára ahol Pasalic egy gólt fejelt. Végre valami, ami bizakodást jelenthetett a továbbiakra nézve. A fiúk így 1-1-el vonultak le az öltözékbe, mi pedig a fotózásról beszélgettünk egy kicsit Kamillával. Volt egy pár játékos, akit nem raktam volna már fel a második félidőbe, de hát Montella nagyon favorizálta őket. A második játékrészben a sárga lapok száma is megnövekedett, majd a számhoz kaptam mikor Gianlucát buktatták és szerelmem egy pár percig a földön maradt.

- Ugye nem lett baja? – Kérdeztem riadtan, és egy megkönnyebbült sóhaj tört ki belőlem mikor felállt. A bíró szabálytalannak látta az esetet és a csapat szerencséjére büntetőt ítélt.

- Miért nem Luca rúgja a tizit? – Tudakolta Kamilla és ez nekem is nagyon furcsa volt. Elvégre őt buktatták így neki járt volna, de Niang addig kapadozott a labdáért még Luca odaadta neki. A kivetítőn láttam, hogy kicsit csalódott fejet vág, és én is ugyanazt éreztem. Nem volt ellenszenves egyik focista sem de Niang nagyon sokszor rontott és féltem ez most sem lesz másképpen. A jóslatom beigazolódott, mert a fekete fiú kihagyta a büntetőt így az állás maradt 1-1. Szomorúan ültem vissza a helyemre és mérges voltam amiért ilyen idióták is viselhetik a csapat mezét. Már majdnem beletörődtem a döntetlenbe és magamba számolgattam, hogy akkor hányadik helyen is végez a csapat mikor Luca került helyzetbe és berúgta a maga gólját. A szemem könnyes lett és büszke voltam rá, hogy bár volt egy hatalmas ordító helyzete ami kimaradt, most mégis megmutatta, hogy mennyire jó játékos. Levette a mezét és csak futott, amíg a többiek utol nem érték majd mindenki a nyakába ugrott. Természetesen a mez levételéért sárga lapot kapott, de ez engem egyáltalán nem zavart. Sőt ilyenkor mindig eszembe jut mekkora idióta szabály ez a mez levétel utáni sárga lapozás. Mikor lefújták a mérkőzést Kamillával leszaladtunk az öltözőkhöz, és míg barátnőm Mario Pasaliccal beszélgetett én Gigioval vártam amíg szerelmem végez és végre indulhatunk haza.

- Tetszett?

- Szerinted? – Néztem fel a magas kapusra aki már elegáns szerelésben állt mellettem. – Ez nem kérdést, fantasztikus volt. Még akkor is élveztem volna ha nem nyertek, de így sokkal jobb érzéssel gondolok vissza.

- Harmadikak vagyunk a tabellán. – Büszkélkedett a fiú és ez engem is örömmel töltött el.

- Lili te meg? – Hallottam barátom csodálkozó hangját, mikor utcai ruhába kilépett az öltözőből.

- Gratulálok Luca. – Öleltem meg. – Annyira büszke vagyok rád, és persze az egész csapatra.

- Azért volt egy hatalmas helyzetem ami kimaradt. – Mondta szomorúan.

- De kijavítottad a hibádat, és ha úgy vesszük megnyerted a meccset a csapatodnak. Megyünk haza? – Tudakoltam és elköszöntem Kamillától majd kézen fogva a kocsi felé indultunk, és a telefon újra megszólalt. Nagyon idegesített, és már nem bírtam befogni a számat. Ahogy Luca indított neki szegeztem a kérdést.

- Mondd ki a jó ég az az Anna? – Tettem fel és láttam, hogy a férfi arca először elfehéredik majd pirossá válik, és mivel nem szólt semmit újra feltettem a kérdést. – Luca ki ez a nő aki folyamatosan hívogat és üzenetekkel bombáz?

- Miért nézel bele a telefonomba Lili? Én sem vájkálok a dolgaidba.

- Nekem nincsenek titkaim, de újra megkérdezem, ki ez a nő? Talán a szeretőd?

- Nem, dehogy is, sosem csalnálak meg Lili. – Szorította meg a kezem. – Ő a volt menyasszonyom, aki elhagyott egy fél éves Afrikai orvosi kiküldetés miatt, majd ott összeszűrte a levet mással. Szakítottunk, de körülbelül két hete jelentkezett újra, hogy hazajön és beszéljük meg a dolgokat. Nem akartam, hogy tudj róla Lili, mert nem érdekes és…

- Ő volt neked a nagy Ő ugye? – Kérdeztem mire némán bólintott. – Most hogy hazajön te mit szeretnél csinálni?

- Lili én nem tudom, de ma száll le a gépe és megígértem, hogy kimegyek elé.

- Igazán? – Csodálkoztam és egyszerűen hihetetlennek tűnt az egész dolog. – Mikor akartad volna ezt közölni ha nem kérdezek rá? Talán majd ha hazahozod Luca? – Kiabáltam vele. – Azt hitted, hogy nem jövök rá vagy mi? Ennyire hülyének nézel?

- Nem Lili dehogy is…

- Ennyit jelentet neked a három hónap?? Mégis mit képzelsz rólam, hogy játszadozol velem??? Hogy képzelted ezt?

- Sajnálom Lili, de nekem ő az életem szerelme. – Nézett a szemembe és csokoládé szemei annyira őszintének tűntek. Mikor megálltunk a ház előtt elővettem a táskám és minden ruhámat belepakoltam.

- Lili kérlek beszéljük meg, hiszen nem csináltam semmit, és nem is gondoltam, hogy adnék ennek még egy esélyt…

- DE Ő AZ ÉLETED SZERELME!! – Vágtam bele a szavába. – Sajnálom Luca, de nem leszek második senki életébe sem. Vigyázz magadra és légy boldog. – Szóltam könnyes szemmel majd kiléptem a lakásból és meg sem álltam Kamilla házáig. Három hónap után újra egyedül vagyok, és ezt egy igazán bulis csajjal fogom átvészelni.