Csütörtökön álmos fejjel keltem fel Helénáék lakásába majd
mikor megnéztem a telefonomon az időt újra láttam, hogy főnököm egy új sms-t
küldött. „ Ha tudsz hívj fel. Előre is köszönöm Paolo.” Remek. Gondoltam, de azért feltárcsáztam az
ismert számot.
- Szia, Paolo. – Köszöntem a készülékbe és próbáltam vidám
hangulatúnak tűnni – Csak felöltözöm, és már megyek is.
- Nem kell! – Vágta rá gyorsan. – Nem kell kapkodni ugyanis
akivel találkozni kéne, annak a mai nap nem jó. Legyen inkább Péntek. Benne
vagy?
- Igen, persze ez csak természetes. Amúgy miről van szó? –
Érdeklődtem.
- Semmiség, csak egy fotósorozatot kéne készítened, egy
híres sportolóról.
- Megtudhatom, kiről van szó? Csak, hogy utána nézzek egy
kicsit.
- Az a baj Lili, hogy én sem tudom. – Mondta és hangja
őszinteséget sugallt. Lemondóan felsóhajtottam majd megbeszéltem, hogy akkor
holnap délelőtt beugrok hozzá. Szépen komótosan felöltöztem majd átgondoltam
mit akarok ma csinálni. Először Gianlucához fogok menni, de még nem döntöttem
el, hogy a stadionba, vagy valahol máshol szeretnék vele találkozni. Eszembe
jutott, hogy ma van Európa Liga és valószínű Stephan is és Zlatan is ma
játszik. Reméltem barátom benne lesz a kezdőbe és jól fog teljesíteni. Legszívesebben
felhívtam volna, hogy sok szerencsét kívánjak neki, de mikor kopogtatást
hallottam az ajtómon elvetettem az ötletet.
- Igen. – Szóltam mire Heléna szőke fejét és hatalmas
mosolyát láttam meg.
- Szia Lili. Csak hallottam, hogy telefonálsz, így gondoltam
nem alszol.
- Nem, éppen Paolóval beszéltem és azt mondta, hogy a modell
nem ér rá ma, csak holnap.
- Értem. – Szólt. – Az én édesanyám is csak holnap tud
jönni, szóval szabad vagyok egész nap. Mi a terved mára?
- Fogalmam sincs. Gianlucával szeretnék találkozni. – Néztem
fel rá.
- Elakarod mondani neki, ami a tesómmal történt? – Húzta fel
a szemöldökét meglepetten.
- Nem. – Ráztam meg a fejem. – Nem mondom meg neki, mert
félek, hogy szakítana velem.
- Te tudod. Nem vagy éhes? Én folyamatosan az vagyok, szóval
elmehetnénk kajálni, utána pedig vásárolni.
- Ahogy gondolod. –
Mondtam majd egy gyors reggeli után vásárolni indultunk. Szerencsére az utóbbi
melómból egész szép kis összeget akasztottam le még úgy is, hogy Márkótól
kellett a fele információt elkérnem. Kicsit átdolgoztam az én stílusomra és örültem,
hogy Paolo megvolt vele elégedve. Még sosem csináltam ilyen, hogy kölcsön
cikkből dolgoztam, de hát a szükség nagyúr. Egy kellemes reggeli után elmentünk
vásárolni és bár én sok mindent nem vettem azért elég jól elvoltam így is, és
Heléna is szívesen fogadta a tanácsaimat.
- Alig jön rám valami és még csak nőni fogok. Lassan akkora vagyok,
mint egy nagyobb bálna. Bár legalább a melleim is nőnek. – Mondta miközben a
próbafülke tükrében nézegette magát.
- Merre van Manuel? – Tettem fel a kérdést.
- Elment Stephan meccsére. Tudod, ma Európa Liga van, szóval
este meccs nézés lesz. – Kacsintott rám és nekem kicsit görcsbe rándult a
gyomrom. – Szóval még be kell szereznem a nassolni valót is. Meg jön egy
barátnőm is. Remélem nem baj.
- Én lehet inkább Gianlucával tölteném az estét. – Mondtam
zavarodottan.
- Oké ahogy gondolod. De mikor mész hozzá?
- Nem tudom, de mindjárt felhívom. – Majd előkotortam a
telefonom és betárcsáztam barátom számát, aki azonnal felvette és búgó hangon
beleszólt.
- Szia, kicsim hogy vagy?
- Szia jól és itt vagyok a városba. – Osztottam meg vele.
- Máris? De hát nem régen repültél vissza.
- Igen, de most egy kicsit hosszabb ideig fogok maradni. –
Válaszoltam és elkapott a szomorúság.
- Valami történt Lili? – Kérdezte, mert ő is kihallotta a
hangomból a fájdalmat.
- Inkább élőbe mesélném el. Találkozhatnánk most? Merre
vagy?
- Az edző központban, de kb fél óra múlva végzek. Mi lenne,
ha az épület előtt találkoznánk?
- Inkább Helénáéknál találkozzunk. Most éppen ott lakok.
- Ott laksz? Ennyire nagy a baj?
- Majd élőbe. – Csuklott el a hangom és elmorzsoltam egy
lehullott könnycseppet.
- Ahogy csak szeretnéd édes, de most megyek. Akkor
Helénáéknál találkozunk. Szeretlek.
- Jó edzést. – Köszöntem el és ekkor vettem észre, hogy barátnőm
végig figyelt miközben telefonáltam.
- Nem hívtad fel Stephant ma?
- Nem, nem merem. – Ismertem be mikor már a sétáló utcán
gyalogoltunk a kocsink felé. – Félek, hogy nem venné fel és az csak még jobban
fájna. Tudod már ez miatt is lelkiismeret furdalásom van.
- Pedig nem kéne. Na hívd már fel és mondd neki, hogy sok
sikert meg ilyesmi. – Bíztatott én pedig elfogadtam és mikor beértünk a lakásba
bevonultam a szobába és hatalmas szívdobogások közepette próbáltam feltárcsázni
Stephant, aki szerencsére felvette bár hangja eléggé hűvösen csengett.
- Mondd Lili.
- Szia Stephan én csak…tudom, hogy ma Európa liga meccsed
van és.. csak.. sok sikert akartam kívánni.
- Köszönöm, még valami?
- Stephan én… kérlek, ne beszélj velem ilyen hangon.
- Milyen hangon? – Tette a hülyét még mindig szigorúan.
- Ilyen keményen. Kérlek Stephan kell, hogy a barátom
legyél! Kell, mert én..
- Lili nem érek rá. Mennem kell. Köszi, hogy hívtál. Szia. –
Darálta és végül már csak a telefonom üres búgását hallottam. A kezembe temettem
az arcom és eszembe jutott az amikor Zlatan pakolt ki a Párizsi lakásunkból még
az E.B. alatt. Akkor Stephan megígérte, hogy bármi lesz, mindig barátok leszünk,
és mindig ott leszünk a másiknak, ha kellünk. Azt mondta, hogy ő lesz az én
biztos pontom erre meg kidob a lakásából. A könnyeimtől nem láttam, és tudtam
hibát követek el, de megírtam neki sms-be a következőket: „ Azt ígérted te
leszel az én biztos pontom és mindig mellettem leszel. Hol vagy akkor most
mikor szükségem lenne rád lélekbe? Hol van az a Stephan?” Majd a küldés gombra
nyomtam és vártam a válaszát, de semmi nem jött. Csalódottan botorkáltam ki az
előszobába és egy kicsit jobb kedvem lett mikor Heléna bevezette Gianlucát.
Szerelmem kicsit össze-vissza álló hajjal fehér pólóba és sötét nadrágba állt.
Imádtam mikor pólóba van, mert szerettem, ha látszottak a tetoválásai.
- Szia, édesem jól vagy? – Kérdezte és szemei aggodalmasan
pillantottak felém miközben lágy csókot nyomott ajkaimra.
- Igen, csak picit összebalhéztam Stephannal. – Néztem
csokoládé szemeibe. – Szóval elköltöztem tőle és itt lakok Helénáéknál.
- Miért nem jöttél hozzám?
- Nem akartalak a terhedre lenni és…
- Lili sosem vagy a terhemre. – Simogatta meg az arcom. –
Elmeséled nekem min vesztetek össze? – Ült le velem a kanapéra. Heléna érezte,
hogy komoly dologról van szó így bevonult a saját szobájukba.
- Nem igazán érdekes. – Mondtam és nem mertem a szemébe
nézni. – Csak… butaság az egész.
- Lili ha nem mondod el nem tudok rajtad segítni.
- Nem kell, hogy segíts, mert elég, hogy velem vagy. –
Bújtam a karjai közé miközben felhúztam a lábam a kanapén.
- Kicsim, de tényleg elmondhatsz nekem bármit. –
Bizonygatta, de én csak hárítottam, majd végül kitaláltam, hogy az volt a baj,
hogy nem mentem vele a mai meccsére. Persze ez nem volt igaz, és tudtam Stephan
ilyenért sosem lenne mérges. Örültem, hogy Gianluca beérte ennyivel. Mivel
Heléna esti meccsnézést tervezett az egyik barátnőjével én jobbnak láttam, ha
elmegyek Gianlucával vacsorázni és örültem, hogy eltölthettem vele egy
tökéletes éjszakát. Fantasztikus volt és örültem, hogy szeretkezés közben
minden gondolatomat arra a férfira összpontosítottam, akivel kölcsönösen
kényeztettük egymást. Reggel pedig arra
ébredtem, hogy szerelmem apró puszikkal borítja be a gerincemet, amitől azonnal
felállak a pihék a hátamon. Jólesően felsóhajtottam mire ő egyre lejjebb
haladt, viszont én leállítottam.
- Luca állítsd le magad. – Fordultam a hátamra és magamra
húztam a takarót, hogy eltakarjam fedetlen melleimet.
- Sajnos nem megy. – Csókolt bele a nyakamba és éreztem,
hogy megkíván. – Ma semmi dolgom nincs, csak veled lenni, egész nap. - Búgta
édes hangon. – Vasárnap lesz a következő mérkőzésem így lehetnél akár velem.
Hozd ide a ruháidat és költözz hozzám.
- Még nem túl korai? – Néztem bele vággyal fűtött tekintetébe.
- Miért volna az? Majdnem két hónapja együtt vagyunk és… mikor
múlt héten Stephan bulijánál kimentetek a mosdóba beszélgettem vele. Azt mondta
örül, hogy együtt vagy velem és reméli, sokáig kitartunk egymás mellett. –
Osztotta meg
és eszembe jutott az,
hogy mennyire más volt még minden egy héttel ezelőtt. Nem kellett volna
elvállalnom azt a hülye melót és akkor nem veszítettem volna el a legjobb
barátomat. Minden másképpen alakult volna. Bassza meg Zlatan!!
- Lili rendben van minden? – Rángatott vissza gondolataimból
Luca.
- Igen, csak elméláztam egy kicsit. De most nekem öltöznöm
kell és még Helénához is be kell ugranom, átöltözni.
- Miért öltöznél át?
- Mégsem mehetek ilyen ruhába a főnököm elé. – Néztem végig
a tegnap esti szettemen, ami egy mélyen dekoltált fekete csipkés felsőből és
nagyon passzos, piros cicanadrágból állt. – Ezt csak a te kedvedért vettem fel,
de Paolo elé nem állíthatok be így. Szóval akkor megyek is.
- Mit szólnál hozzá, ha veled tartanék? Semmi dolgom nincs
ma és legalább megnézem az irodádat.
- Nekem nincs irodám. – Nevettem fel. – Bár van egy kis
sarok egy asztallal ahol néha ötletelek az egyik munkatársammal, de semmi
városra néző nagy ablakos, bőr foteles irodám nincs. Az csak azoknak jár, akik
keveset vannak úton. Ellenben én állandó mozgásba vagyok, és ez is a jó benne.
Nem is tudnék 8-4- ig egy asztal mellett görnyedni miközben a világba történnek
az események, amiket meg kell örökítenem a legjobb fényképezőgépemmel.
- Szereted csinálni? – Érdeklődött miközben ő is magára
kapta a ruháit.
- Imádom. Az, hogy fotózom az életem része lett, és, hogy
még pluszba írok is csak hab a tortán.
- Ha választani kéne, melyiket csinálnád szívesebben?
- A fotózást, mert az előírt sablonos kérdések nem igazán
jönnek be. A képeknél pedig úgy állítom be az adott dolgokat, ahogy én akarom.
Na és ha nem jó még ott a retus, bár nem igazán szeretem használni, mert akkor
az már nem a valóság.
- Annyira édes vagy, ahogy a munkádról áradozol. Én is
hasonlóan szeretem a focit és úgy érzem, jó csapatba vagyok.
- A világ legjobb csapatában focizol Gianluca. – Öleltem át
majd egy csók után beültünk az autóba és Helénáék felé tartottunk.
- Csak átöltözöm jó? Mindjárt kész vagyok. Nem jössz be? –
Néztem a mellettem ülő férfira mikor barátnőm házához értünk.
- Nem, én, megvárlak
és elintézek pár telefont.
- Ahogy gondolod. – Villantottam felé egy mosolyt és gyors
léptekkel beindultam a lakásba.
- Megjöttem Heléna. – Kiabáltam ám a konyhából nem a szőke
hajú lány jött ki hanem az édesanyja. Meglepődtem mikor az asszony rám nézett.
Barna szemeibe megláttam a gyerekeit. Mindketten zavarba lettünk, bár ő jobban
kezelte a helyzetet.
- Te vagy Lili ugye? – Nézett rám mire én csak némán
bólintottam. – Heléna elment bevásárolni, de mondta, hogy itt laksz. – Mondta
kicsit tört angolsággal, de még így is jobb volt, mint legutóbb.
- Én csak átöltözöm, és már megyek is. Kint vár a barátom. –
Hadartam gyorsan és a szobám felé indultam, ám a nő nem hagyott.
- Talán a kisfiammal találkozol?
- Én… nem. Mi nem vagyunk együtt. – Fordultam felé.
- Pedig azt hittem, Zlatan is itt van a városba. – Mondta és
mikor meghallottam a mondatot, egy picit pánikba estem. Villámgyorsan
átöltöztem egy szolidabb ruhába, ami egy zöldeskék ceruza szoknyából, fehér
ingből és a szoknyához passzoló blézerből állt. Felvettem a fekete magassarkúmat,
amit csak fontos megbeszéléseknél hordok, majd újra Zlatan anyukájához mentem.
- Azt mondta Zlatan itt van a városba? – Tettem fel félve a
kérdést.
- Igen, ma érkezett egy munka megbeszélésre, és délután
pedig velem találkozik. Végre az én drága kisfiam. – Mélázott el és nekem
mosolyognom kellett. A 195 cm- magas férfit korán sem lehetett volna kicsinek
titulálni.
- Megmondaná Helénának, hogy hívjon fel, ha hazaért? Nem igazán
szeretnék belerondítani a családi hangulatba, ha esetleg Zlatan idejönne.
- Nem hiszem, hogy belerondítanál Lili. Főleg úgy, hogy a
fiamnak hiányzol.
- Mennem kell. – Szóltam, de mielőtt kiléptem volna az ajtón
még utánam szólt:
- Lilien én szeretném, ha te is ott lennél a ma esti
vacsorán.
- Sajnos nem tehetem, nekem már van másik kapcsolatom… és…
nem akarom látni Zlatant. Így is eléggé nagy bajba keveredtem miatta és egy
nagyon fontos személlyel is összerúgtam a port.
- Miattam sem tennéd meg? A lányom esküvőjén is olyan jól
elbeszélgettünk, és nagyon kedvellek Lili. – Bizonygatta, és bár jól estek a
szavai akkor sem bólinthattam rá az invitálásra.
- Sajnálom, de nem. – Mondtam majd otthagytam a lakásba és
beültem Gianluca autójába.
- Csinos vagy. – Dicsért meg és biztos voltam benne, hogy látja,
mennyire rosszul esik ez az egész helyzet. Mégis mit keres Zlatan a városba és
miért kellett az anyukájának ennyire kedvesnek lennie velem? Régebben persze ez
volt minden álmom, hogy az édesanyja szeressen, de mikor elérem már nem
érdekes. Legalábbis jobb, ha ezt hazudom magamnak.
- Köszönöm édes vagy. – Adtam az arcára egy puszit, majd
eltájoltam a szerkesztőség felé és mikor odaértünk egy nagy levegő vétel után
kiszálltunk és beléptem szerelmemmel az ajtón. A szívem is kihagyott egy ütemet
mikor megláttam, hogy főnököm irodája előtti folyosón Zlatan ült. Előrehajolva a telefonját nyomkodta. Gianluca
azonnal megfogta a kezem és szorosabban húzott magához. Cipőm kopogására Zlatan
is felfigyelt majd széles mosollyal üdvözölt. Felállt a székről és a farzsebébe
mélyesztette a mobiltelefonját. Sötét zöld pulóvert és sötét farmert viselt,
haját pedig összefogva hordta. Tudtam, hogy a két fiú ismeri egymást, de
személyesen még nem találkoztak így bemutattam egymásnak őket.
- Gianluca ő itt Zlatan. Zlatan ő pedig Gianluca.
- Lili barátja. – Szólt az olasz férfi majd miután felmérték
egymást némán kezet fogtak. A svéd fiú jóval magasabb volt barátomnál így neki
fel kellett néznie rá, ami jól láthatóan tetszett Zlatannak. Borzalmasan kínos volt az egész helyzet, amit
még a láng vörös fejem sem tett kellemesebbé.
- Mondd, mit keresel itt? – Fordultam kérdőn Zlatan felé. –
Neked valahol még Hollandiába kéne lenned nem?
- Az tegnap volt, de nem repültem vissza a csapattal, hanem
idejöttem, mert van egy kis meló. Meg az anyám is itt van, és szeretném látni. –
Mondta és én nem akartam elárulni, hogy már találkoztam vele. – De amiért
idejöttem az az, hogy van egy munka, amit megbeszéltem Paolóval és ehhez
kellenél te.
- Én? – Lepődtem meg.
- Igen, de majd bent megbeszéljük, szóval felőlem mehetünk
is. –Szólt kedves hangon és elindult az ajtó felé mi pedig Gianlucával
követtük.
- Bocsi haver, de csak Lili jöhet. – Állította le Zlatan barátomat,
aki meglepődve nézett rá.
- Mi? – Kérdezett vissza mérgesen.
- Ez egy munka megbeszélés, amihez neked semmi közöd.
- Rendben van, de tudd, hogy Lili úgyis mindent elmond
nekem. – Bizonygatta.
- Igazán? Tényleg úgy gondolod, hogy mindent tudsz? Mert szerintem
a felét sem tudod azoknak a dolgoknak, amik a gála esten történtek. Vagy mégis?
– Eresztett el egy gúnyos mosolyt én pedig legszívesebben lekevertem volna neki
egyet.
- Fejezd be! – Szóltam rá mérgesen. – Inkább menjünk be és
beszéljük meg a részleteket.
- Lili mit akar ez jelenteni? – Láttam Gianluca zavart
fejét.
- Ugyan már Zlatan csak össze- vissza beszél. Ugye? -
Pillantottam fel rá, és mivel csak a szemeit forgatta még egyszer rákérdeztem
nyomatékosabb hangon. – UGYE?
- Igen. – Sóhajtott fel és én húzni kezdtem befelé az
irodába.
- Nemsokára végzek. – Néztem bele olasz barátom szemeibe. –
Ha gondolod, várj meg, de haza is mehetsz, és majd találkozunk utána.
- Nem, mindenképen megvárlak. – Mosolygott majd magához
húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem szól,
vagy Zlatannak aki idegesen szuszogott mellettünk, és mikor már nem bírta
cérnával ránk szólt.
- Mennénk már? Veletek ellentétben nekem ezer dolgom van.
- Persze. – Váltunk el egymástól Gianlucától és végre
beléptünk főnököm irodájába. Paolo láthatóan már várt minket, mert az asztalon
két pohár, némi sütemény és valami különleges ital helyezkedett el egy tálcán.
Gondolom Zlatannak akart felvágni.
- Végre Lilien is megérkezett. – Csillant fel a szeme. – Akkor
akár neki is kezdhetnénk. Üljetek le. – Mutatott a bőr fotelekre és mi helyet
foglaltunk.
- Miről van szó Paolo? – Vágtam bele. – Miért kellett ide
jönnöm és mit keres itt Ő! – Kérdeztem gúnyos hanggal, és mivel főnököm nem
szólt Zlatan vette át a szót. Mélyen a szemembe nézett és magyarázni kezdett.
- Tudod, van egy ruha márkám. Most pedig, hogy mindjárt itt
a Karácsony újabb termékkel jöttünk ki. Ehhez pedig promóciós képek kellenek,
amiket szeretném ha te készítenéd el.
- Álmodba. – Nevettem
fel. – Nem fogsz újra felhasználni a hülyeségeidre, hogy aztán megint
játszadozz velem Zlatan. Nem fogok egy olyan emberrel dolgozni, aki még a
száját sem tudja befogni!!
- Lili ez most nem a kapcsolatunkról szól. – Hárított.
- Nincs is semmiféle kapcsolatunk….
- Pedig lehetne, de te….
- Lehetett VOLNA, de te minden féle ribancokkal henteregtél
és…
- Mégsem én ugrok bele azonnal egy kapcsolatba és nem engem
néznek kurvának.
- Na pont te nem ítélhetsz el és….
- Gyerekek álljatok le és próbáljuk meg nyugodt hangon
tárgyalni. – Csillapított minket Paolo.
- Nem lesz semmi féle munka. – Álltam fel. – Velem biztos
nem. – Majd az ajtó felé indultam, de Zlatan megfogta a csuklómnál a kezem.
- Te vagy a legjobb! Kérlek Lili. – Nézett fel rám azokkal a
csodálatos szemeivel, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni.
- Rendben. – Ültem vissza megadóan majd válaszomat hallva széles
mosolyra húzta a száját. Bassza meg, hogy én mennyire imádom ezt a lökött
idiótát. – Kiket kell fotózni?
- Van egy női modellem, aki kolumbiai származású és nagyon
tehetséges bokszoló. Cecilia Braekhus. Az a beceneve, hogy First Lady. Azt
hiszem ezzel mindent elmondtam róla. Még egy Vitamin Welles akcióról ismerem.
Olyan a stílusa, mint nekem és nagyon szép. Már vele is beszéltem és szívesen
elvállalná a munkát, de ha akarsz vele egyeztetni megadom a számát.
- Köszönöm, és ki a férfi modell?
- Természetesen én. – Mondta olyan hangsúllyal, mint aki még
a kérdést is sértésnek venné. Átfutott az agyamon, hogy a múltkori Párizsban
történt fotósorozat is nagyon jól sikerült. Igazság szerint szerettem őt
fotózni, mert fegyelmezett és egyszerűen bármilyen ruha jól áll neki. Na és
ahogy azokkal a szemekkel az optikába tud nézni. Akaratlanul is felsóhajtottam
a gondolatra, de aztán észbe kaptam és keményen megkérdeztem:
- Mi van, ha nem vállalom el?
- Szerintem igenis elfogod vállalni. Már csak azért is, mert
nagyon jól megfizetlek. Mit szólnál ehhez az összeghez? Természetesen euróba. –
Majd egy papír fecnire leírt egy 8 számjegyből álló összeget, amitől majdnem
kifordultam a fotelból – Ha pedig jók a képek amikhez semmi kétségem sincs
megtoldom még egy pár száz, esetleg ezer euróval. Ez már alku tárgya. – Mondta lassan
és kimérten. Rengeget minden cikázott keresztül az agyamon és még mindig a papír
fecnit és a rajta lévő hatalmas számot bámultam. Sosem kerestem még ennyit, és
ez ha jól számolom több éves fizetésem egybe. Egy fotósorozatért. Ennyi pénzből
akár egy saját lakást is vehetnék egy olyan környéken, ami Milánó szívébe
helyezkedik el.
- Elfogadod az ajánlatot? – Nézett rám Zlatan reménykedően,
és én főnökömre pillantottam. Paolo olyan te döntesz képet vágott, amitől csak
még jobban összezavarodtam.
- Mikorra tervezed? – Kérdeztem és éreztem, hogy a szám
kiszárad és talán szédültem is egy kicsit. Az oda készített italból öntöttem
hát magamnak miközben a focista tovább magyarázott - December 20. Az Európa
Liga után, de még a Boxing Day előtt. Azt hiszem az egy keddi nap.
- Mondd miért én? Annyi más remek fotós van, és nem hiszem,
hogy bárkinek is kéne könyörögnöd.
- De nekem te kellesz! – Mondta mély hangon. – Téged
ismerlek és veled már dolgoztam együtt. Nézd, Lili ez most ne kettőnkről szóljon,
hanem a munkáról. Szóval még mindig nem hallottam a válaszodat.
- Rendben legyen, de kell mellém valaki, akivel dolgozhatok
és segít nekem. Olyan asszisztens féle és őt is meg kell fizetned! – Emeltem fel
az újam fenyegetésként.
- Ígérem az lesz, amit csak akarsz.
- Jó akkor én Kamillát kérem magam mellé. Persze ha lehet. –
Fordultam főnökömhöz.
- Akit csak szeretnél Lili. Amúgy köszi, hogy elvállaltad
mert így a szerkesztőség is szép kis summát kap. – Mondta csak úgy
tárgyilagosan.
- Jó akkor December 20. – Álltam fel indulásra készen.
- Igen, és köszönöm Lili. – Ölelt magához szorosan, ami
borzasztóan jól esett. Nem volt benne semmi durvaság, semmi kényszer csak egy
hálás mozdulat volt tőle nekem. Mikor elváltunk Paolóhoz fordultam.
- Még valami?
- Semmi, végeztünk, de a hónapba még lesz munkád kicsi lány.
– Kacsintott rám. – De majd még jelentkezek.
- Várni fogom a hívásodat főnök. Szia Zlatan, vigyázz
magadra. – Majd válaszát meg sem várva kiléptem az ajtón ahol már Gianluca
várt. A hozzájuk vezető úton végig ezen a melón járt az agyam és reménykedtem,
hogy tényleg jó döntést hoztam és nem csak a rengeteg pénz vette el az eszemet.
Előkotortam a táskámból a lenémított telefonom és picit szomorúan konstatáltam,
hogy barátom nem válaszolt az üzenetemre. Bárcsak elújságolhatnám neki ezt a
remek melót, de tudtam egyenlőre időt kell adjak neki és várni, hogy ő tegye
meg az első lépést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése