2016. október 23., vasárnap

2/19. ⚽️ Végre minden kiderül!! ⚽️


Zlatan:

Nem akartam elmenni Lilihez, de sajnos nem volt más választásom. Az egész napos edzés nagyon lefárasztott. Sajnos, be kell, lássam, hogy már egyre többet kell tennem azért, hogy jó formában legyek. Kiszálltam a házunk előtt majd csöngettem. Örültem, hogy a húgom is itt van, mert szerettem őt magam mellett tartani és úgy éreztem megint kezdünk távolodni. Semmi esetre sem akartam magára hagyni. Nagyon reméltem nem csábulok el majd Lilitől, de mikor kinyitotta az ajtót és megláttam a fenekét abba a feszülős nadrágba a gatyámba akaratlanul is elkezdett mozgolódni az a bizonyos testrészem. Főleg, hogy a vékony anyag alatt még sexi fehérneműt is viselt, aminek a körvonalai egész szépen kirajzolódtak feszes fenekén. Haja lazán összefogva arcán széles mosollyal és két puszival üdvözölt. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudom, hogy azzal csak minden elrontanék. Lili annyira törékeny és jólelkű volt és csak hálát adhattam az égnek, hogy még mindig ennyire mellettem áll, a sok tapló megmozdulásom ellenére is. Zöld szemei rám néztek és úgy láttam tetszik neki, amit lát belőlem. Pedig csak egy szürke nadrág és egy fekete trikó volt rajtam. Megláttam Helénát és egy pillanatra a szavam is elállt. Még sosem láttam testvéremet ennyire szépnek. Olyan volt mintha sugározna. Nagy széles mosollyal jött felém és szorosan átölelt. Úgy láttam készül valamerre, hiszen egy elegánsabb ruhát viselt.
- Mentek valamerre? – Érdeklődtem.
- Csak én megyek, mert randim lesz. – Nézett rám Heléna és a gyomrom akaratlanul is görcsbe állt. Tudom, hogy már eléggé nagylány, de azt sosem fogom elfelejteni, amikor az első nagy szerelme faképnél hagyta. Sosem láttam még Helénát annyira összetörve és mindig féltettem az újabb csalódástól. Tudom, hogy jó csaj és sok pasinak bejön, de azt, hogy csak kaland legyen valakinek, esetleg miattam van vele abba nem akartam még belegondolni sem.
- Igazán, és kivel? – Érdeklődtem.
- Titok. – Mondta majd Lilivel összemosolyogtak. Éreztem, hogy Lili tudja, de akármennyire is szerelmes belém egy szót sem fog majd mondani. Hiába ilyenek a lányok.
- Akkor ez van. – Mondtam. – Megyek dobok egy sárgát. – Ezután komótosan kimentem a mellékhelyiségre. „ Vajon kivel találkozgathat? Vagy csak az első randi? Milyen lehet az a pasi? Remélem nem egy nyálgép, mert a tesómnak kijárna már egy igazi férfi” Méláztam el miközben a dolgomat végeztem, és ahogy lenéztem a kuka mellé reméltem csak káprázik a szemem. De mikor a dobozt a kezembe vettem és olvasni kezdtem a feliratot: Terhességi teszt. Úgy éreztem le kell, hogy üljek. Mély levegőket vettem miközben az agyamba ezerféle gondolat cikázott át. Basszus, vajon mi lett az eredmény? Na és megvan még? Egyáltalán hogy néz ki egy ilyen? Idegesen kutatni kezdtem a kukába és hálát adtam érte, hogy csak w.c. papír gurigákba akadt a kezem. Megláttam a tesztet, amin két csík volt. Terhes!!!! TERHES!! LILI TERHES!!! Nem tudom, hogy örüljek – e vagy mérges legyek rá. Újra apa leszek te jó ég! Nem beszéltünk róla és nem is terveztük, hiszen nem is vagyunk együtt, de most, hogy tudom már mindjárt más. Vajon miért nem mondta el? Vagy ma este akarta mikor Heléna elmegy? Remélem nem azért nem mondta el, mert el akarja vetetni, hiszen abba semmi pénzért nem mennék bele. Úgy gondoltam nem szólok, csak próbálok puhatolózni. Lili épp a konyhába volt és gyümölcsöket mosott. Legszívesebben hátulról átkaroltam volna a derekát és magamhoz szorítottam volna, hogy érezzem fantasztikus illatát. Az ajtófélfának dőltem és csendben figyeltem amint tevékenykedik. Alakjában nem láttam semmi szokatlant. Lili nem egy modell, de formásak a mellei és gömbölyű a feneke. Néhol van rajta egy kis husi, de én pont így szeretem. Miután megmosta a gyümölcsöket darabolni kezdte és megnyalta az úját. Basszus, de jó lenne, ha a farkammal tenné ugyanezt. Mikor észrevette, hogy figyelem kedvesen rám mosolygott.
- Ó én észre sem vettem, hogy itt vagy. Kérsz? – Nyújtotta felém a tálat, amibe különféle gyümölcsök voltak.
- Nem köszi, de mi ez a sok gyümölcs? Te nem is szereted és…
- Igen, de még felöntöm egy kis alma lével és nagyon finom lesz. A vitamin kell a szervezetnek, bár ezt talán nem egy sportolónak kellene elmagyaráznom.
- Persze nyilván csak furcsa tőled, aki több húst eszik meg mint én.
- Jaj Zlatan! Nyár van és nagyon meleg. Amúgy sem bírnék nehéz kaját enni. Csak amibe sok a víz, és ez a dinnye pedig nagyon finom. – Majd kivett egyet a tálból.
- Nézd Lili. – Kezdtem bele miután leültem az asztalhoz. Eléggé ideges lettem, mert most jutott el igazán a tudatomig ez a baba dolog. Nem kérdés, hogy akarok még gyereket, de igazán felkészültem rá? Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam így próbálva időt nyerni. – Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Akármit, főleg egy olyan dolgot ami esetleg engem is érinthetne.
- Rendben, de nem tudom mit kéne mondani, mert nincs olyan dolog amit nem tudnál. A titkolózás nem az én műfajom. – Vetette oda nekem és éreztem, hogy újra ez a rohadt átigazolásra gondol. Talán idő nyerés szempontjából is de ezt a kérdést tettem fel: - Oké akkor mondd meg hova szeretnéd hogy igazoljak.
- Ez nem kérdés, hogy az Ac Milan. Nagyon örülnék ha visszatérnél, mert jól érezted ott magad és fantasztikusan játszottál. A csapatnak nagy szüksége lenne egy ilyen kaliberű játékosra mint te és… nézd rengeteg közös emlékünk van azzal a csapattal nem? – Nézett mélyen a szemembe.
- De igen, majd meglátjuk mi lesz Lili.
- Bár nekem mindegy, mert én teljesen feladtam azt, hogy visszatérsz Olaszba. – Mondta bánatosan és ekkor úgy éreztem elérkezett az idő, hogy kiderítsem a választ.
- Lili te…szóval ugye csak velem voltál együtt mostanában? – Kérdeztem és eléggé ideges voltam a válasz miatt.
- Persze, de miért kérdezed??
- Nézd ha… szóval tudom, hogy jelenleg szünetelünk de ha esetleg kiderülne valami ami tegyük fel egy terhesség, én nem ellenezném. Hiszen ha úgy nézzük benne vagy abba a korba amikor a lányok szeretnének gyereket és…egy abortusz is eléggé nagy kockázat.
- Mondd mi az égről beszélsz? – Húzta össze a szemöldökét és eléggé zavart fejet vágott, majd amikor leesett neki a tantusz hatalmas nevetésbe tört ki.
- Most meg miért nevetsz? Én támogatom, mert örülnék egy közös babának.
- Zlatan én nem vagyok terhes! – Nyugtatott meg.
- De hát ott van a pozitív teszt a mosdóba és… - Habogtam össze- vissza.
- Az nem az enyém.
- De hát akkor kié? – Néztem rá és semmi nem jutott eszembe, ekkor Heléna jött ki indulásra kész állapotban.
- Az enyém. – Mondta csendesen és félénken nézett a szemembe. Mikor eljutott a tudatomig amit húgom mondott egy pillanatra szédülni kezdtem és egyre mérgesebb lettem.
- Hogy mi van??? Mi az hogy a tiéd Heléna???  Hogy és KITŐL?? – Kiabáltam rá, de testvérem egy cseppet sem rémült meg a kérdés áradatomtól.
- Szerintem te is tudod, hogy kell gyereket csinálni!! Az pedig, hogy kitől rohadtul nem rád tartozik.
- De igenis, mert a testvéred vagyok és tudnom kell!! – Kiabáltam és Lili hiába próbált nyugtatni egyszerűen képtelen voltam rá. – A gyereked apjával randizol most?
- Lehet, szóval sziasztok. – Majd rám mosolygott de mielőtt elindult volna megfogtam a kezét és visszarángattam a konyhába.
- Kérlek engedj el! Ez még fáj is. – Kiabálta miközben próbált kiszabadulni a szorításomból.
- Mondd meg a nevét!!! Miért kell ennyire titkolni?? Talán ismerem, talán egy focista?
- NEM!
- Akkor??,
- Mondd el neki Heléna hiszen úgyis kiderül. – Szólt közbe Lili nyugodt hangján.
- Jó, de ne akadj ki. - Mondta és hangja megremegett. – Az a helyzet, hogy a mikor legutoljára Párizsba voltam összeakadtam Manuellel. Tudod ő Stephan tesója, és… aztán mikor hazamentünk randiztunk és lefeküdtünk. Szóval Manuel El Shaarawy a gyerekem apja, és… ma pedig vele fogok találkozni.
- AZZAL A NYÁLAS SZÁJÚ KÖCSÖGGEL CSINÁLTATTAD FEL MAGAD?? – Kiabáltam rá. – HOGY LEHETSZ ENNYIRE FELELŐTLEN!!! Az a pasi bárkivel érted BÁRKIVEL lefekszik aki csak az útjába kerül.
- Ez nem igaz, már megkomolyodott. – Védte meg Heléna amitől csak még idegesebb lettem.
- MEGKOMOLYODOTT?? Az eszem megáll. – Túrtam mérgesen a hajamba. – Az a kis buzi nem hozzád való.
- Na és miért nem?? Sikeres üzletember és Stephant is nagyon jól eligazítja és…
- NEM ÉRDEKEL!!! Egy idióta vagy tudod?? Azt gondoltam harminc évesen már van annyi eszed, hogy nem fekszel össze mindenkivel.
- Ő nem mindenki és ha nem tudnád együtt voltunk majdnem fél évig.
- Na és miért lett vége? – Tettem fel a kérdést neki.
- Mert megcsalt. – Hallottam testvérem szomorú válaszát. – De már más… ő … teljesen más Zlatan.
- Nem érdekel, egy pasi aki csak a bugyik után megy sosem fog megváltozni. Ennek a gyereknek pedig csak sex kell. Nem te, csak az, hogy kurva jó nő vagy és megszerzett magának. Mellesleg mit lépett rá?
- Hát…
- Nagyon örült neki. – Szólt közbe Lili amitől egy kicsit megnyugodtam. Legalább nem fogja magára hagyni a testvéremet a nehéz pillanatokba.
- Miért nem védekeztetek??-  Kérdeztem egy kicsit nyugodtabb hangon és újra húgomra pillantottam.
- Mert hirtelen jött. Nézd Zlatan elhiszem, hogy mérges vagy, de… én szeretem Manuelt.
- Nem akarok Stephannal rokonságba keveredni. Ő is csak olyan mint a testvére. 
- Kérlek ne sértegesd már Stephant!! – Torkolt le Lili és ekkor csöngettek az ajtón. Heléna ugrásra készen állt és mikor meghallottam az ismerős hangot újra felment bennem a pumpa. Elhatározta, hogy jól helyre rakom Manuelt. Már mindenki az előszobába volt. Kamilla Stephannal Heléna pedig Manuel közelébe és úgy bújt hozzá, mint egy kismacska.
- Kérlek, ne csinálj semmit. – Fogta meg a kezem Lili, de nem tudtam a véremnek parancsolni.
- Te rohadt szemétláda!! – Mentem Manuel felé aki értetlenül nézett rám. – Mégis hogy volt ehhez képed??
- Tessék? Mégis miről beszélsz és miért kiabálsz velem??  – Nézett rám és szemeiből értetlenség csillogott. Tökéletes öltönyénél már csak a stílusa volt gyomor fogatóbb. Jól látszik, hogy rokonok Stephannal aki hatalmas fordulatot vett már egy ideje és szinte nyoma sem maradt annak a vicces, humoros és segítőkész srácnak akit egykor a legjobb barátomnak hívtam.
- Szerintem nagyon is jól tudod miről van szó, te kis köcsög!!
- Nagyon kérlek fejezd be. Ennek semmi értelme és mi amúgy menni készültünk. – Csitított Heléna.
- Nem mentek sehova amíg ezt nem tisztázzuk! - Válaszoltam.
-  Zlatan miről beszélsz és miért vagy ennyire kiakadva a testvéremre? – Szólt Stephan és biztos voltam benne, hogy őt is kihagyták a történetből. Persze őt lehet most rohadtul nem érdekli a testvére szerelmi élete, mert jól láthatóan majdnem felfalják egymást Kamillával. Nem tudom Lili mit lép erre de mikor rájuk néz jól látható, hogy cseppet sem boldog.
- Talán az Stephan, hogy a testvéred felcsinálta a húgomat. – Mondtam ki és minden egyes szóval közelebb mentem Manuelhez!! – Miután kimondtam a csönd szinte egy lepelként telepedett le közénk. Senki nem szólt csak mindenki Manuelt figyelte és várta a reakcióját. Stephan szólt meg először megbontva a tettetett nyugalmat.
- Ez igaz Manuel? Tényleg babátok lesz?
- Én… nem tudom. – Ült le a kanapéra. – Én.. nem tudtam róla. Igaz ez Heléna?
- Igen, igaz. Ma csináltam tesztet és… babát várok tőled. Amit nem így akartam elmondani, hanem a mai vacsorán, de sajnos van egy bunkó testvérem, aki nem tudja befogni a száját. Remélem nem haragszol rám és nem érzed úgy, hogy csapdába csaltalak vagy ilyesmi, mert én… - De ekkor Manuel felállt és szájon csókolta a testvéremet. Lili és Kamilla is könnyekben törtek ki majd Stephan gratulált nekik. Mindenki kurvára boldog volt csak én nem. Már előre láttam, hogy minden családi eseményen ennek a két idiótán a fejét kell majd néznem. Úgy gondoltam jobban teszem ha hazamegyek vagy még lefutok két kört, hogy lecsillapodjak. Maximum majd holnap telefonon megbeszéljük amiért eredetileg is jöttem.
- Hova mész? – Jött utánam Lili.
- Haza. – Vetettem oda neki.
- Maradj még, hiszen meg sem beszéltük a dolgokat.
- Nem sok megbeszélni valón van. Ilyen sajtós igazolványod van nem?
- De igen, de, kérlek maradj! – Fogta meg a kezem és akármennyire is akartam tudtam nem jó ötlet.
 – Kamilla és Stephan elmennek ünnepelni a tesódékkal. Mehetnénk mi is, és koccinthatnánk a boldogságukra.
- Semmi kedvem. . Húztam a számat, de Lili hajthatatlan volt.
- Zlatan akkor is meg kell beszélni a holnapit. Mi van ha olyanba kérdezek amire nem akarsz válaszolni.
- Mire gondolsz?
- Mondjuk a szerelmi életedre?? – Jött egyre közelebb.
- Ez nem a magánéletről fog szólni hanem arról, hogy otthagyom a válogatottat.
- Igen, de az embereket ez is érdekli. Na és az milyen lenne ha kiderülne, hogy rokonságba kerülsz Stephannal?
- Nem akarok erre még gondolni sem. – Majd próbáltam eltolni magamtól. Ekkor kijöttek Helénáék is a szobából. Kézen fogva Manuellel. Mögöttük Stephan és Kamilla. Mindannyian indulásra készen.
- Szóval akkor ti nem jöttök? – Nézett rám a húgom és tudtam, hogy fáj neki, hogy nem osztozok a boldogságában, de egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy kavarodhatott össze újra ezzel a beképzeld kis köcsöggel.
- Nem, majd máskor. Minden jót. – Öleltem meg majd mindenki nagy boldogan kilépett a nyári estébe. Csak Lili és én maradtam a lakásba. Úgy gondoltam nyitok egy sört és leülök a nappaliba. Elvégre ez az én lakásom szóval addig maradok ameddig csak akarok. Benyomtam a tévét, de rohadtul nem érdekelt mi megy benne csak Helénára és az ő hülyeségére tudtam gondolni. Rettentően féltettem és reménykedtem benne, hogy Manuel nem fogja összetörni a szívét. Pár perc múlva Lili jött be és mellém kuporodott.
- Jól vagy? – Tette fel a kérdést. – Mert akkor talán megbeszélhetnénk ezt a holnapi napot.
- Jól persze csak nem tudom felfogni, hogy miért tette ez Heléna.
- Mert szerelmes. Sosem tudta igazán elfelejteni Manuelt.
- Megcsalta!! Mi van ha újra megteszi?
- Mi van ha nem és boldogok lesznek együtt? Miért látod ennyire negatívan a dolgokat??
- Mert szeretem a testvéremet és tudom mennyire kitud bukni ha összetörik a szívét.
- Zlatan ő már harminc éves, és van magához való esze. Nem lehetsz mindig a nyomába, nem kell úgy viselkedned mit ha az édesapja lennél.
- Az apám sosem hagyta volna, hogy ennyire sok ideig ne tárgyaljunk. Van, hogy heteket nem látom és, van, hogy szinte semmit nem tudok róla. Emiatt pedig lelkiismeret furdalásom van.
- Ne legyen! Te mindent megteszel és az is elég, ha csak a fontos döntéseknél állsz mellé. De akkor tényleg állj mellé.
- Fogadjam el ezt?
- Igen, hiszen úgy sincs más választásod. – Mosolygott rám és rájöttem, hogy igaza van. Gyorsan átbeszéltük a holnapi napot. Lili mindent figyelmesen felírt. Megmutatta a főnöke milyen kérdésekkel áll elő majd elmondta ő miket akar.
- Na és megyek. – Álltam fel. – Holnap találkozunk.
- Egyedül hagysz? – Kérdezte és ártatlan szemmel nézett rám. Olyan volt, mint egy kislány akiben mégis igazi nőiesség lakozik.
- Biztosan nemsokára hazaérnek. Nyugi, nem lesz baj. - Simogattam meg az arcát.
- De én félek egyedül.
- Lili ne csináljuk jó?? – Mondtam és igyekeztem gyorsan felhúzni a cipőm.
- Legalább csak várd meg amíg elalszok aztán mehetsz.
- Őrizzelek amíg alszol? – Értetlenkedtem mosolyogva.
- Igen, addig nézd a tévét vagy akármi csak ne hagyj magamra!! – Húzott be a szobába. Majd megadva magam lerúgtam a cipőimet és bementem utána a hálóba.
- Mindjárt megfürdök és…. ugye tényleg megvársz?
- Igen csak siess. Már rég a csapattal kéne lennem.
- Sietek. – Mondta majd adott egy gyors puszit. Leheveredtem az ágyra és a falon lévő képeket néztem ahol ketten voltunk Lilivel. Volt egy kedvencem, ami akkor készült mikor Stephan szülinapja volt és mi sok hónap után újra találkoztunk. Mindketten boldogan mosolygunk a kamerába és Lili is annyira szép rajta. Akkor még nem tudta, hogy három évig távol leszünk egymástól. Ahogy ezen méláztam belépett Lili olyan sexi fehérneműben amitől azonnal kanos lettem. Gyorsan felkeltem és igyekeztem átmenni a másik szobába.
- Hova mész?
- Azt mondtad csinálhatok amit akarok. Nézem a tévét amíg megjönnek Kamilláék.
- Nem maradnál mégis itt? Bebújhatnál mellém az ágyba.. és esetleg….- Kezei a ruhám alá csúsztak ajkai pedig csak az én csókomra vártak.
- NEM! – Állítottam le szigorúan bármilyen nehéz is volt.
- De miért?? Hiszen itt állok és…
- LILI NEM VAGYUNK EGYÜTT!! Fogd fel.
- Nem szeretsz? – Kérdezte ijedt hangon.
- De igen, de megbeszéltük…
- Nem érdekel. Már túl rég voltunk együtt és én túlságosan is szeretlek és rohadt módon vágyom rád.
- Megbeszéltük!!
- Csak te beszélted meg magaddal, hiszen a fontos döntésekből mostanában kihagysz. De tudod mit nem érdekelsz. Menj is el! Látni sem akarlak!!! Majd holnap találkozunk. – Ezután becsapta az orrom előtt az ajtót. BASSZA MEG!! Káromkodtam el magam és semmi esetre sem akartam úgy elmenni, hogy haragba vagyunk. Vártam egy kicsit és csendesen benyitottam a szobába. Lili az ágyon feküdt, szemei csukva voltak, és egyenletesen szuszogott. Gyönyörű volt, és én egy idiótának éreztem magam, hogy megbántottam, már megint. Leültem az ágy szélére és megfogtam a takaró alól kilógó kezét. Olyan puha volt a bőre, és a szívem erősebb volt mint az eszem, mert közelebb hajoltam ajkaihoz és lágyan megcsókoltam. Ekkor kinyitotta nagy zöld szemeit és rám nézett.
- Sajnálom, én már megyek is. – Mentegetőztem zavarodottan, de Lili nem engedett el és most ő csókolt meg. Agyam teljesen kikapcsolt és már nem is érdekelt a csapat sem és a holnapi korai edzés, csak az, hogy minél előbb levegyem róla ezt a sexi fehérneműt és újra csak az enyém legyen. Hiányzott a teste, és minden apró kis dolog, ami hozzá köthető. Felizgatott mikor a hajamba túrt és tudtam ugyanúgy vágyott rám, mint én. Sosem akartam nélküle lenni és egyre biztosabb volta abba, hogy vele akarom leélni az életem hátra lévő részét.

Lili:
Reggel nagy kapkodás volt és az idegességtől szinte alig láttam. Persze Zlatan bosszantóan nyugodt volt. Hogy tud ennyire higgadt maradni mikor egy ilyen hatalmas dolgot kell közölni a nyilvánossággal. Elhatároztuk, hogy Kamilla is jön velem. Zlatan előre ment és mi külön kocsival követtük. Az interjú szoba teli volt sajtósokkal sokféle nemzetiségű újságírók és emberek vettek minket körül. Alaposan átvizsgáltak mielőtt beléptünk a terembe. A második sorba kaptunk helyet és annyira ideges voltam.
- Nyugi már. – Fogta meg a kezem Kamilla. – Ne légy ideges, mert Zlatan profi te pedig max   kérdezel egyet és ennyi.
- Mi van ha előtérbe kerül a magánélet vagy esetleg felismernek?? – aggodalmaskodtam.
- Nem fognak hidd el! – Nyugtatott Kamilla. – Ott jön Zlatan. – Mutatott az ajtó felé én pedig alig bírtam magammal. Tekintetünk összetalálkozott mikor leült az interjú asztalhoz és én bátorítóan rámosolyogtam. Nem voltak kérdések, csak ő beszélt folyamatosan és tisztán, érthetően. Elmondta, hogy reméli nem a holnapi nap lesz az utolsó játéka a válogatottal és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne így legyen. Mondta, hogy megtiszteltetésnek vette azt, hogy ő lehetett a csapatkapitány ilyen hosszú időn keresztül és mindig büszkeséggel tekint majd a címeres mezre. Annyira jó volt hallgatni és olyan nehéz volt visszatartani a könnyeimet. Legvégén jöttek a kérdések. Mindenki savazta őket a gyenge teljesítmény miatt és én nagyon mérges voltam. Mégis mit gondolnak, hogy csak Zlatan van a pályán??? Igazságtalannak tartottam az embereket, akik szerint csak ő mentheti meg a csapatot. Igaz remek játékos és tényleg ő a sztár, de akkor is. Rajtunk volt a sor, hogy kérdezzünk, és nekem a torkomba dobogott a szívem. „ Csak ne ismerjenek fel” fohászkodtam mikor jelentkeztem és ő rám nézett. Tekintetünk egy pár másodpercig összekapcsolódott és némán néztünk egymásra, majd biztatóan ezt mondta:
- Igen, mit szeretne kérdezni kisasszony?
-  Bizonyára még az E.B ideje alatt sem kerülhetjük el azt a témát, hogy az ön jelenlegi szerződése a PSG-nél lejár. Sok a pletyka miszerint Angliába folytatná a karrierjét, de már szóba jött Amerika is. Mi az igazság? – Tettem fel a kérdést Zlatan pedig először halványan elmosolyodott majd ezt mondta: - Ön igazán jól értesült kisasszony. Úgy látom többet is tud, mint én. Jelenleg viszont nem foglalkozom a válogatotton kívüli dolgokkal. Most egyedül az lebeg a szeme előtt, hogy minél tovább jussak a nemzeti tizenegyünkkel. A jövőről még ráérek beszélni. Más kérdés? – Nézett újra rám.
- A rajongókban felmerül a kérdés, hogy mivel igen jó viszonyt ápolt az Internél Mourinhoval talán a M.U. lesz a befutó. Mi a véleménye a spekulációkról?
- Való igaz, hogy nagyra tartom őt, mint embert mint pedig barátot és sokszor kértem már ki a tanácsát mint személyes mint karrier ügyben, de nézze akárhogyan és akárhányszor teszi vagy teszik fel a kérdés továbbra is azt mondom, hogy a jövőről az E.B. után fognak értesülni.
- Köszönöm. – Néztem rá. Még egy pár ember feltette a kérdését majd Zlatan megköszönte a figyelmet és otthagyott minket. Fél óra múlva pedig már együtt ültünk az autóba és a lakás felé hajtottunk. Kamilla még összefutott Márkékkal így mi kettesben mentünk hazafelé.
- Jól vagy? – Kérdezte mikor már úton voltunk.
- Persze miért kérdezed?
- Csak szokatlanul szótlan vagy. – Nézett rám és megfogta a kezem. – Mi jár a fejedbe?
- Semmi én csak… elgondolkoztam arról, hogy… ááá nem érdekes.
- Lili mondd már!! - Sürgetett. 
- Azért nem akarod nekem elmondani a tervedet, mert újságíró vagyok? Vagyis, hogy egy lapnál dolgozok? – Néztem rá, de ő nem válaszolt. – Szóval igen.
- Nem erről van szó.
- Ugye tudod, hogy soha nem árulnálak el!! Akkor sem ha ezzel sokat kaszálnék, hiszen ez tényleg hiteles forrás lenne és biztos rengeteg honoráriumot kapnék ezért a hírért, de én sosem mondanék el senkinek semmit. Te is elmondhatsz nekem mindent és én is ugyanezt teszem. Ugye megbízol bennem Zlatan? – Néztem rá, de ő csak komoly arccal az útra koncentrált. Szinte biztos voltam benne, hogy beletrafáltam ezzel a feltételezésemmel. Mikor hazaértünk senki nem tartózkodott a lakásba. Úgy gondoltam főzök valami gyors kaját és nekiláttam az előkészületeknek. Zlatan kijött a konyhába, de csak szótlanul nézte amint tevékenykedek. Éreztem, hogy mondani akar valamit, csak talán még ő sem tudja mi lenne az?
- Lili beszélhetnénk? – Kérdezte és tudtam csak akkor kezdi így a mondatot mikor komoly dolgot szeretne mondani.
- Persze mondd. – Néztem rá mire közelebb jött és kivette a kezemből a tálat. – Gyere, üljünk be ide a szobába.
- De épp főzök.
 - Ez fontosabb. Szóval gyere ide. – Húzott be a nappaliba és leültünk a kanapéra.
 -  A mai nap elgondolkoztam egy pár dolgon így a kettőnkkel kapcsolatba én én már meghoztam a döntést. Ha a csapat tegyük fel holnap kizúg az E.B-ről akkor jövő héten már aláírom az új csapattal a szerződésem. – Mondta és a szívem olyan gyorsan kezdett verni, hogy majd kiugrott a helyéből. – Az igazság az, hogy már kb. egy hónapja tudom, mit akarok, de nem mondhattam el még senkinek.
- Tudod hova igazolsz?
- Igen drágám, én következő évtől már a Manchester United játékosa leszek.


1 megjegyzés:

Camila Rosser írta...

Szia, egy linkcserében benne lennél? Kérlek, nálam válaszolj :) https://alissastories.blogspot.hu/