2016. október 12., szerda

2/16. Fejezet. ⚽ Olaszország- Svédország: A nagy meccs kicsit másképp!!! :). ⚽🇸🇪🇮🇹

 Sziasztok!!!  Ezt az új részt nem csak én írtam hanem egy kedves blogos társam is besegített akinek ezúton is köszönöm a munkáját. Nagyon sokat segített :). Jó olvasást és várom a véleményeket. :). 


Annyira boldog voltam, és annyira fantasztikusan sikerült a tegnapi éjszakánk, hogy hatalmas vigyorral a fejemen léptem ki a konyhába ahol már Kamilla és Heléna fogadott. Az óra kilencet mutatott és én úgy terveztem, hogy gyorsan felöltözök, majd még átnézek pár dolgot Gareth Bale-ről, hogy ne tűnjek idiótának az interjú előtt.
-          Valaki nagyon boldog ma reggel. – Nézett rám Kamilla. – Csak nem hogy jól sikerült az éjszaka?
-          De igen, fantasztikus volt. – Újságoltam el, majd Helénára néztem, aki cseppet sem volt boldog. Sőt egyenesen undort láttam az arcán. Úgy gondoltam nem foglalkozom vele. Nem tudom miért változott meg ennyire felém, de nem hittem, hogy a megcsalás miatt lett volna ilyen. Éreztem, hogy itt még van más is a pakliba. Úgy döntöttem egy kicsit rá is játszok, hátha kibukik belőle valami.
–  Zlatan egyszerűen fantasztikus. Még sosem találkoztam ilyen pasival, aki nem csak, hogy szexis, de az ágyban is őrületen nagyot alakít. Hiába eget rengető vele a sex…
-          Fejed már be! – Csattant fel Heléna és tudtam most elértem a célomat. – Mondd, nem látod mennyire undorító, ahogy viselkedtek? Nem értem miért vagy ilyen.
-          Milyen? – Tudakoltam. – Mondd, mi a fene bajod van velem, mert nem hiszem, hogy ez a megcsalás a bajod, hiszen ennél már sokkal durvább dolgokat is túlélt a barátságunk.
-          Oké elmondom. – Nézett rám szigorúan. Mennyire hasonlítanak most egymásra Zlatannal. Ő is ugyanúgy néz mikor nagyon mérges rám. – Az a bajom, hogy te semmibe veszed azt, hogy ebbe az egész kapcsolatba annyira jól elvagytok és a tesóm is annyira jól elvan, és annyira leszarjátok Maxit, akinek meg nagyon hiányzik az apja és sokat sír utána. Zlatan pedig ahelyett, hogy ahogy ígérte neki a fiával foglalkozna, idejár hozzád és veled van.
-          Heléna nem tehetek róla.
-          De igenis tehetsz. – Csattant fel. – Mert amíg a tesóm tegnap itt hetyegett veled, azzal az erővel, Maxival is törődhetett volna, ugyanis alig látja mostanában a fiát. Alexandra pedig teljesen kivan, hogy Maxi csak az apját akarja, és ezzel nem tud mit kezdeni. Felfogtad milyen az mikor egy négyéves gyerek sír valaki után és te nem tudod megnyugtatni?
-          Nagyon sajnálom, de akkor sem tehetek róla, bármit mondasz. Zlatannak sosem fogom megtiltani, hogy a fiával legyen, de Alexandrának már nincs köze hozzá.
-          Csupán csak a gyerek anyja.
-          Mondd, mi a fenét kéne akkor tennem? Talán tagadjam meg ha Zlatan velem akar lenni, mert azt nem bírom megtenni. Neki nem fogok nemet mondani, ha velem akar lenni és erre se te se senki nem kérhet meg!!!
-          Lányok ne legyetek már ilyenek. – Szólt közbe Kamilla. – A legjobb barátnők vagytok már régóta nem? Akkor ne legyetek kiakadva. Heléna neked is igazad van, biztos nem ismerem a helyzetet, de Lili tényleg szereti a tesódat és jogos, hogy nem utasítja el. Viszont Lili te pedig mondhatnád Zlatannak néha, hogy menjen el Maxihoz vagy csináljon vele közös programokat. Érted?
-          Én buzdítsam erre?
-          Igen ugyanis senki másra nem hallgat csak rád. – Mondta Heléna egy kicsit megenyhülve. – Tegnap Maxi annyira sírt és alig bírtuk. Csak akkor nyugodott meg mikor találkozott az apjával. Nem akarom, hogy Maxi sérüljön.
-          Nem fogom hagyni és megígérem, beszélek Zlatan fejével jó?
-          Oké rendben van. – Mosolygott majd átölelt. – Ne haragudj a tegnapi gorombaságom miatt, de tényleg annyira kiborított Maxi sírása… és…
-          Nem kell magyarázkodni. Tudom, hogy szereted őket és nem baj, ha Alexandrával is jóba vagy. Sőt szeretném, ha úgy mennénk Zlatan meccsére Hétfőn, hogy közel üljünk egymáshoz.
-          Remek ötlet. Mi a mai program? – Kérdezte.
-          Egy interjú Gareth Bale-lel és utána meccs képek majd este Angol- Orosz.
-          Ott interjúzunk?
-          Legyen? – Néztem Kamillára.
-          Nem tudom, lehet, majd felhívom Paolot és megérdeklődöm. Meg még a televíziósokkal is összekélne már hangolódnunk.
-          Akkor csak a két esti meccsre mentek? – Érdeklődött Heléna.
-          Igen. Zlatan amúgy mikor ment el?
-          Fogalmam sincs, mikor felkeltem már nem volt itt, de akkor én bevonulok a fürdő szobába.
-          Rendben van. – Szóltam majd én is elvonultam átöltözni. Heléna nem jött velünk a Walesi meccsre. Jóval kettő óra előtt értünk oda, hogy el tudjam készíteni az interjút a friss BL győztes játékossal. Kedves volt és igazán jó válaszokat adott. Az eredmény végül 2-1 lett Wales számára. Nem sokáig időztünk, mert a következő meccs helyszínére is oda kellett érnünk, ami kilenckor kezdődött. Interjúzni szerencsére nem kellett, mert így is alig-alig értünk be a helyünkre és az idióta tévések is keresztbe tettek nekünk, hogy saját riporterükkel készítették el az anyagot. Az angolok eléggé rosszul játszottak és csak a második félidőben sikerült megszerezniük a vezetést. Mikor Rooney-t lecserélték akkor jött a baj. Az Oroszok a hosszabbításnál behozták az egyenlítőt. Fáradtan és kimerülten értünk vissza Párizsba. Egyikünknek sem volt kedve bulizni csak bedőlni az ágyba és aludni reggelig. Vasárnap reggel gyorsan átküldtem az anyagokat Paolonak majd felhívtam Zlatant, de nem vette fel a telefont. Szerettem volna vele lenni és esetleg Maxival hármasba szervezni egy olyan programot, amit mindketten élveznek majd. Ma csak az esti meccsre megyünk el. Németországi csapatnál több játékossal kell interjúzni, mert Paolo szerint érdeklik az embereket. Megbeszéltük Kamillával, hogy ezt ő fogja megcsinálni. Nem igazán szeretem őket, és sokkal jobban szerettem volna Zlatannal lenni és csak úgy összebújni valahol vele. Egész nap nem hívott így nem tudtam programot ajánlani neki. Stephannal is próbálkoztam, de ő is lepattintott. Sajnos rengeteget kell edzenie és bizonyítani szeretne a szövegségi kapitánynak. A hangulat nagyon jó volt és a Németek pedig odatették magukat. Már a 19.-percben vezettek és ez az előny csak még egy góllal nőtt mikor Bastian is megrúgta a maga gólját. A végeredmény 2-0 lett.
-          Ez a hétvége egy katasztrófa. – Mondta Kamilla mikor hazafelé vezettünk.
-          Igen az. Nagyon fáradt vagyok, de feldob a tudat, hogy holnap Zlatan játszik. Annyira, de annyira imádom, mikor focizik. Olyan izmos és sexi elolvadok tőle.
-          Paolo azt mondta, hogy koncentráljunk az Olaszok meccsére. Tehát sem a Spanyolra sem a Svédre nem kell kimennünk.
-          Mi van? – Rökönyödtem meg. – De nekem interjút kell csinálnom Ibrával.
-          Igen, tudom, hogy így gondoltad, de most csak az Olaszokra kell koncentrálnunk. Nézd, tudom, hogy Zlatan miatt akarod látni a Svédeket, de ez egy munka mi dolgozni jöttünk ide.
-          Szerinted én nem csinálom jól a feladatomat? – Néztem rá mérgesen. Még a végén kiderül, hogy Kamilla nem is olyan jó fej, mint gondoltam.
-          Ezt egy szóval sem mondtam, de téged most elvakít ez a fene nagy szerelem. de kérlek ne Zlatan legyen az első. Teljesen csőlátásod van és...
-          Tessék? Ez nem igaz, eddig minden interjút megcsináltam és fotóztam is és csak most kértelek meg, hogy beszélj te a németekkel, mert nem tudok németül.
-          Lili hagyjuk, úgy látom, sehogy sem tudlak meggyőzni. - Nézett rám és szemei fáradtan csillogtak. Tényleg nagyon melós lesz ez az egy hónap.
-          Még ott van a Péntek. Akkor két legyet üthetünk egy csapásra.
-          Igen ebben igazad van. – Mosolyogtam. – Ez jó ötlet. Remélem Stephan is jól fog játszani. Szeretem, és nem akarom, hogy csak üljön. Olyan gyorsan tud futni és a Romába is szuper gólokat rúgott. Örülnék tőle egynek.
-          Én is. – Mosolygott rám Kamilla. –  Tényleg nagyon jóképű. Mellesleg kinek drukkolsz? Olasz vagy Svéd?
-          Ez nehéz kérdés, és tényleg nem tudom. De nekem az is elég, ha mindkét fiú gólt rúg és boldog.
-          Én Stephannak örülnék jobban. Mármint Olasz győzelemnek.
-          Talán egy kicsit én is, hiszen ott sokkal több játékost ismerek. A svédeknél meg csak Zlatan van. Mellesleg ha nem lenne ez az E.B. felőlem még Gareth Bale is elmehetne mellettem úgy, hogy az sem tudnám kicsoda. – Mondtam mire Kamilla felnevetett.
-          Két lány beszélget a fociról, akik alig értenek hozzá.
-          Én sem sokat konyítok csak kb mióta a fiúkkal így jóba lettem, de nemzetközi szinten pfúúúú elég durva. – Néztem Kamillára. Másnap aztán írtam Zlatannak, hogy kihagyjuk a Hétfői meccset, de a Péntekin ott leszek. Erre nem írt vissza semmit, így úgy gondoltam ezt hagyom annyiba. A hétfői Olasz meccs is nagyon fárasztó volt így is, hogy leadtuk Zlatan meccsét, aki miután felvette a telefont kiakadt, hogy bezzeg El Shaarawy meccsére elmegyünk, de az övére nem. Örültem viszont, hogy Stephant láttam és a többi fiút. A mérkőzés után pedig étbeszéltünk mindent majd egy búcsú puszival váltunk el. Sokat törtem rajta a fejem és bármennyire is akartam nem bírtam kiverni azt az édes mosolyát a fejemből, amikor lefújták az első győztes meccsüket. Svédország viszont eléggé lebőgött, mert csak 1-1-et játszottak és azt a gólt, sem Zlatan szerezte. Ez is idegesítette Zlatant, akivel sem kedden sem szerdán nem bírtam találkozni, és mikor felvette a telefont akkor elmondta mindennek Stephant, ami nagyon rosszul esett. Nyilvánvaló megvédtem a legjobb barátomat, amiből hatalmas veszekedés kerekedett és Zlatan csak úgy rám csapta a telefont. A Magyarok is fantasztikusan ügyesen vették az akadályokat. Igazán büszke voltam arra, hogy Magyar vagyok és rengeteg sok barátot és ismerőst hozott az utunkban a sors. Pénteken volt Zlatan és Stephan összecsapása. Talán a döntőn kívül ezt a meccset vártam a legjobban. A meccs előtt már fél órával elfoglaltuk a helyünket Kamillával, így bőven volt időnk megnézni, míg a fiúk a pályán melegítenek.  
 -  Na, most kinek drukkolunk?  - Jött felém Heléna szorosan fogva Maxit maga előtt.  Alexandra most nem tudott eljönni, így csak Maxi, Heléna, Kamilla és én drukkoltunk a csapatnak. Zlatan fia természetesen az apja által aláírt pólóba feszített Helénával együtt. Mi Kamillával olasz mezben díszelegtünk, mert hát mégiscsak azt a lapot képviseltük. Stephantól a mérkőzés előtt megkaptam az előző meccsen viselt mezét így én abban virítottam. Olyan jó volt az illata. Először Zlatant szúrtam ki. Bár őt nem nehéz, hiszen a magassága miatt kitüremkedik a többiek közül. 189 centis magasságával a többiek fölé tornyosul így tekintélyt parancsol a társai között. Persze nem a méretei miatt lett kapitány hanem, mert a Svédek közül ő ér a legtöbbet. Az Olaszoknál pont a másik végletet kellett keresnem bár Stephan sem alacsony mégis csak a hajával és persze a tudásával lehet megkülönböztetni messziről. A nemzeti mez tökéletesen feszült izmos mellkasán és a haja is tökéletesen volt belőve, mint mindig. Éppen freestylozott a rózsaszín cipőjében. Imádtam ezt az árnyalatú cipőit és reméltem, hogy legalább egy gólt rúg majd velük. Sajnos Stephan nem kezdett, mert mintha bemelegítésnél húzta volna az egyik lábát, de ennek persze lehet, más oka van. Sajnos nem látok bele mások fejébe, pedig néha jobb lenne. Nem értem a kapitány miért nem becsül meg egy ilyen kaliberű játékost, mint Ő. Szerintem a csapatban bőven beférne, hiszen remekül gyorsul és a labdalevétele is mindig pontos. A góljai pedig szépek. De másrészről lehet jobb is, hogy nem játszik, mert még mindig féltem Zlatan haragjától. Féltem, hogy képes lenne egy durvább belépéssel eltörni Stephan lábát, csak hogy megmutassa ki az úr a háznál. Zlatan még a kezdőrúgás előtt lenézett az olasz kispadra és megejtett egy gúnyos vigyort. Nyilván büszke volt arra, hogy ő a kapitány és nagy megelégedéssel töltötte el a tudat, hogy Stephan padozik. Elkezdődött a mérkőzés és az első tíz percben mindkért oldalon voltak kisebb nagyobb helyzetek, de az egyik csapat sem talált a kapuba, de az első félidő vége előtt öt perccel egy kényszerítő után Pellé talált a kapuba. Az eredmény 1-0 Olaszországnak. Láttam Zlatanon, hogy majdnem felrobban a méregtől. Hevesen gesztikulált és utasítgatta a társait, majd ha valami nem a kedve szerint történt, akkor kiabált azzal, aki a közelében tartózkodott. A meccs negyven harmadik percében végre kapott egy jó labdát és becsavarta a kapu bal felső sarkába. A gólöröme pedig páratlan volt. Még sosem láttam tőle hasonlót. Oda futott az olasz kispad elé, majd megállt Stephan előtt. Felhúzta a mellkasáig a pólóját majd széles vigyorral a száján mutogatni kezdte még ennyi idősen is tökéletes izmait. A sok néző és a játékosok tátott szájjal nézték a mozdulatot. Nyilván nagyon kevesen tudták miért teszi ezt Zlatan, de biztos voltam benne, hogy ehhez nekem is van közöm. Stephan csak fapofával ült és mintha egy kis mosoly csillant volna fel a szája sarkából. A szünetben az állás döntetlen maradt. Amíg a többiek a fejmosást és a taktikai utasítást kapták az öltözőbe Stephan szorgalmasan melegített. Ő már akkor tudta azt, amire szerintem senki sem számított. A következő játékrészben nem nagyon voltak helyzetek és úgy tűnt mindkét csapat beletörődött volna a döntetlenbe. A kilencvenedik percben végre beállították Stephant. Még három percet kapott a hosszabbítás miatt. Láttam Zlatanon, hogy a szemei villámokat szórnak felé és komoly aggodalom alakult ki bennem, hiszen borzalmasan féltettem Stephant.  Mikor már szinte mindenki bealudt elindult egy akció olasz részről. Pontosan passzolták a labdát egymásnak majd egy beadás után a 22.-es számú játékos sarokkal juttatta a labdát a kapu bal alsó sarkába. A stadion szinte felrobbant. Az olaszok egymás nyakába ugrálva szinte magukból kikelve őrjöngtek. Mikor Stephan berúgta következett a gólöröm. Még sosem láttam Stephant a pályán vetkőzni, mert ő is tudja, hogy ezért sárga lap jár. Levette a mezét és félmeztelenül elindult felém. Átugrott a kordonon és megcsókolt. Talán a hirtelenségtől, vagy, mert tényleg akartam visszacsókoltam. Nyelve puhán ért az enyémhez enyhén nyirkos teste pedig közel került hozzám. Csak pár perc múlva tudtuk elengedni egymást, és mikor Stephan visszament a pályára a kivetítőn még mindig engem mutattak amint fülig elvörösödve ültem Kamilla mellett. Lefújták a meccset és az olaszok győztek. Örültem is meg nem is. Zlatan szinte tajtékzott a dühtől és a következő pillanatban azt láttam, hogy vérbe forgó tekintettel elindult Stephan felé és orrba vágja.
- Te jó ég!! – Sikítottam fel. – Mit csinál Zlatan?? – Hangomba hatalmas pánik vegyült, és mikor láttam, hogy próbálják lekísérni őket egyből az öltözők felé vettem az irányt. A csapat már bent volt a folyosón és Zlatant többen is próbálták lefogni. Stephan pedig egy jeges zacskót nyomott az orrához. Láttam rajta, hogy nem akar balhét, de nem tudhattam Zlatan mikor sérti meg annyira, hogy az ő agy is eldurran.
- Te meg mi a jó fenét csináltál?? – Ordítottam oda Zlatannak. 
- Ez a rohand kis szemét. Mit képzelsz ki vagy te?? – Kiabálta Zlatan. Még sosem láttam ennyire kikelve magából és szinte megrémített.
- Állítsd már le magad!! – Fogtam meg a kezét és én is próbáltam elhúzni Stephan irányából.
- Lili hagyd nem érdemes, nem tudja felfogni, hogy már a második meccsén is lebőgnek. Egy nagy nulla vagy haver. – Lökte oda neki Stephan.
- Fejezd be te is! – Szóltam rá. -  Mérhetetlenül gyerekesek vagytok.
- Lili, sajnálom de… ez a kis piszok. Mégis hogy meg téged megcsókolni mikor te az ÉN barátnőm vagy.
- Lili nem a barátnőd, hiszen te mondtad neki pont, hogy szüneteljetek nem?? Megcsókoltam és neked az fáj, hogy visszacsókolt. – Mondta Stephan.
- Ha nem tudnád nemrég megdugtam. Te mikor húztad meg utoljára? A csók még nem sex, te kis idióta.  – Mondta Zlatan, de mikor rám nézett egyből megbánta mit mondott. – Lili én…
- Mekkora egy rohadék vagy. Nektek ez presztízskérdés???? Elegem van belőletek és addig nem szólok egyikőtökhöz sem, míg nem viselkedtek úgy, mint egy FELNŐTT!! Felejtsetek el!! – Hordtam le őket és szó nélkül otthagytam őket a stadionba. 

Nincsenek megjegyzések: