2/ 5. fejezet. Baráti zóna...

-         Éppen edzésre tartok, szóval… gyorsan mondd.

-         Oké. Segítened kell, a munkámba. Lehet, nem tudod, de egy helyi sport magazinnál vagyok fotós és van egy sport rovatom is. A jövő hónapi számban pedig a főnököm azt szeretné, hogy veled készítsek el mély interjút mivel most újra te vagy az ász.

-         Valóban? Ezt a főnököd mondja vagy te?

-         Stephan ez most nem kettőnkről szól. Ez csak egy munka és kérlek, segíts nekem.

-         Miért segítenek olyannak, aki így megbántott?

-         Stephan nagyon kérlek. – Könyörögtem.

-         Jó miről kéne beszélnem?

-         Az új klubodról és egy kicsit a magánéletedről is.

-         Sajnos életem szerelme három év után elhagyott így mindenképpen a munkába temetkeztem. Jelenleg a foci tölti ki az egész életem, meg az edzések. Legalább ebben jó vagyok, ha már a magánéletem zátonyra futott.

-         Stephan kérlek! – Állítottam le. – Beszéljünk meg egy időpontot és akkor találkozzunk.

-         Nem akarok veled beszélgetni. Megcsinálhatod az interjút úgy mintha te írtad volna, viszont nem akarok veled találkozni. – Hallottam szigorú hangját.

-         Az igazság, hogy a fotókat is én készítem.

-         Nem érdekel. Vagy így vagy sehogy. Ennyi. Most pedig megyek. Hívj, ha tudsz valamit, de csak akkor. – Majd lecsapta a telefont. Basszus most mi a fenét tegyek?? Felhívtam Paolót, hogy mást kell kitalálni mire ő adott egy olyan opciót, hogy beszéljem meg Stephannal az interjút és beküld mást helyettem. De még nem tudja kit. Az interjút negyedikére tettük és az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy én is át lettem vágva, hiszen Paolo még véletlenül sem gondolkozott a helyettesítésemről. A cikket egy csendesebb étterembe beszéltük meg. Stephan már ott várt és mikor meglátott láttam rajta, hogy kedve lenne elfutni.

-         Nem ezt beszéltük meg. – Mordult rám köszönés képen.

-         Szia. Én is örülök, hogy látlak, de az a helyzet, hogy a főnököm nem szerzett beugróst így…. Én jöttem. Sajnálom. Kezdhetnénk?

-         Jó. – Nézett rám egy kicsit kedvesebben. – Kérsz valamit enni? Én már rendeltem, de szólhatok a pincérnek, ha kell valami.

-         Majd ha idejön, akkor esetleg. De kezdjük a munkát jó? – Mondtam és előhúztam a diktafonomat. Több mint egy órát csak kérdezgettem és ő örömmel beszélt mindenről. Megtudtam, hogy már az első meccsén gólt rúgott és az óta szinte minden meccsen betalál. Fantasztikus volt számomra látni, hogy ennyire csillog a szeme a munkája kapcsán. Monacóba sosem láttam ezt a szenvedélyt tőle.

-         Annyira jó, hogy így haladok, mert… mindjárt itt az E.B.

-         Na és kihirdették már a keretet?

-         Még nem, de nagyon szeretnék bekerülni a csapatba… olyan jó lenne részt venni egy ilyen tornán. Tudod az egyik álmom egy nagy kupa megnyerése.

-         Remélem sikerülni fog neked…. Én majd nektek fogok szurkolni.

-         Köszönöm drágám. – Csúszott ki a száján a kedves becézés. – Bocsi Lili.

-         Semmi baj. – Fogtam meg a kezét. Az interjú vége felé közeledett a magán élet.

-         Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy ez a sok meccs és edzés között jut időd a magánéletre?

-         Egyelőre nem sok. Jelenleg nincs barátnőm, ha ez érdekel. Túl vagyok egy hosszabb kapcsolaton, ami nemrég ért véget, és ez nagyon betette nálam a kaput a bizalom terén.

-         Stephan…. Kérlek, bocsáss meg. – Suttogtam.

-         Lili nézd, nem tudok mást mondani. Ez az igazság, és ha ezt kell leírnod, akkor mindenképpen, írd bele még azt is, hogy jelenleg senkire sem vágyom csak a volt barátnőmre.

-         Stephan ezt nem írhatom bele…és… tényleg annyira sajnálom. – Néztem rá zavarodottan. – Azt hiszem elég ennyi információ. Köszönöm, hogy volt rám időd. A képeket pedig jövő héten elkészítem, ha neked is jó úgy.

-         Egy műterembe lesz?

-         Igen, mert… nem akarunk mi utazgatni Rómába.

-         Rendben van, ha te készíted, akkor benne vagyok.

-         Nem zavarna? – Mosolyogtam rá.

-         Csak mérges voltam rád és ezért mondtam azt, hogy nem akarlak látni. Mikor beléptél az étterembe kedvem lett volna elfutni, de ez csak egy munka és őszintén megmondva örülök, hogy újra látlak. Sokat jársz az eszembe.

-         Hidd el nekem is, bár nem nézem a meccseidet, de megígérem, hogy a következőt figyelemmel kísérem.

-         Örülök akkor, szia. – Szolt majd átölelt. A kelleténél kicsit több ideig ölelkeztünk és újra éreztem az illatát. Még mindig azt a parfümöt használja, amit szeretek rajta. Hazamentem és megírtam a cikket. A következő heti fotózás remekül ment, és szerencsére Stephan menedzsere sem akadt ki azon, hogy kihagyott egy edzést az utazás miatt.

-         Volna kedved meginni egy kávét vagy egy üdítőt?  - Érdeklődött Stephan.

-         Remek lenne. – Egyeztem bele. Újra önfeledten nevetgéltünk és jó volt beszélgetni, mint régi barátok. Boldog voltam vele. Az elkövetkező hetekben rengeteget buliztunk együtt és Stephan borzalmasan kedves és aranyos volt. Imádtam, hogy a barátja lehetek. A vele készített interjú nagyon jó kritikákat kapott és az magazint vitték, mint a cukrot. Február vége felé a Roma nagyon rossz eséllyel szerepelt a BL- ben. Otthon nagyon kikapott a Real Madridról és Stephan nagyon le volt törve. Heléna üzleti tárgyalásra ment így egyedül maradtam.

-         Mi lenne, ha eljönnél hozzám a hétvégére? Éppen egy fontos mecset játszunk, és egyikünk sem lenne magányos. Ja és még az új lakásomat is láthatnád. – Beszéltem Stephannal telefonon.

-         Meggondolom jó? Egyelőre nem ígérek semmit, de mindenképpen odaszólok, mondjuk Csütörtökön.

-         Rendben. Már alig várom. – Tette le. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Szerettem volna ott lenni a meccsein, hiszen nem is láttam játszani csak a televízióba. Eléggé sok nekem ez az öt óra, ami a két város között van. Repülővel gyorsabb, de nem nagyon bírom a légi utazást. Csütörtökön mégis megváltottam a jegyemet. Stephan tesója jött ki elém a reptérre, de nem bántam, mert Manuellel is jóba voltam és vele is szerettem beszélgetni. Manuel a saját lakására vitt és úgy volt, hogy ott várjuk meg Stephant, aki még edzésen volt. Csak délután érkezett meg és együtt mentünk el a lakására. Csodaszép és olyan legénylakás jellegű, de mégis barátságos és tiszta. A konyha pedig csodaszépen volt kialakítva.

-         Ez nagyon menő. Mennyit vagy itt? – Érdeklődtem.

-         A konyhába nem sokat tartózkodok. Mikor hazaérek, már hulla fáradt vagyok, és csak bedőlök az ágyba. Ha mégis van egy kis időm, akkor XBOX-on szoktam játszani. Nem igazán fogadok vendégeket. – Nézett rám kicsit szégyenlősen.

-         Nem baj. A lényeg, hogy jól érzed magad itt.

-         Igen, ez a város nagyon szuper és… bár sajnálom, hogy a Milannak jelen pillanatban nem kellek, de a csapattársak itt is normálisak és újra saját nyelvemen beszélhetek. Ez megnyugtató.

-         Örülök, hogy ennyire sikeres vagy. Komolyan rád fért már.

-         Igen ez biztos. Holnap reggel elmegyek és lehet, hogy csak a pályán találkozunk. Vagyis oda kéne jönnöd. Ha gondolod a többi focista barátnővel, feleséggel ülhetsz együtt.

-         Nem…. megoldom magam is. Elvagyok egyedül, de azért köszi.

-         Jó akkor van kedved vacsorázni valamerre?

-         Igen mért is ne? – Örültem és miután átöltöztünk együtt elmentünk vacsorázni. Másnap reggel nyakamba kaptam a várost. Megnéztem sok érdekes dolgot és sok mindent vásároltam. A mérkőzés a szokott időben kezdődött. Stephan a 22 percben szerezte meg a vezetést. Majd kiugrottam a bőrömből annyira büszke voltam rá. Végig kiabáltam és örömködtem az egészet. Végül 4-1- re győztek. Elmentünk bulizni a csapattal és hajnali három körül értünk haza. Stephan kicsit benyomott így nekem kellett vezetnem. A lakásba így szólt.

-         Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. Lili én…. – Majd megcsókolt. Próbáltam eltolni, de nem volt hozzá erőm. Csak csókoltuk egymást mire nagy nehezen leállítottam.

-         Stephan kérlek, menjünk aludni inkább, mert egy kicsit… Majd a szoba felé vonszoltam.

-         Még mindig szeretlek, és e semmi nem változtat….

-         De már szétmentünk. Én nem tudok rád úgy gondolni, ahogy te azt hiszed.

-         Akkor mért vagy itt ha nem akarsz  tőlem semmit?

-         Mert az egyik legjobb barátom vagy. Fontos a barátságod, de kérlek, ne rontsd ezt el egy ilyen hülyeséggel.

-         Hülyeség? – Feküdt le az ágyra. – Az, hogy kívánlak és szeretlek? Tudod, mennyi önbizalommal tölt el, hogy nézed a meccseimet és az is boldoggá tett, hogy itt voltál ma velem, és…. neked rúgtam azt a gólt drágám. – Jött közelebb és megfogta a kezem.

-         Stephan inkább aludj jó? Majd reggel beszélünk. – Néztem rá és elhagytam a szobát. Másnap már javában készítettem a reggelit mikor Stephan kócos hajjal és álmos fejjel botorkált ki a szobájából.

-         Milyen fantasztikus illatok vannak itt.

-         Jó reggel. – Mosolyogtam rá. Mindig viccesnek találom, mikor arra gondolok, hogy ha más látná, így nem hinné el, hogy ő az. A haja cseppet sem volt beállítva, hanem összevissza meredezett az ég felé, de még így is annyira aranyos volt. Szemei eléggé fáradtan néztek rám, amikor találkozott a pillantásunk.

 -  Hogy vagy? – Kérdeztem tőle miközben kivettem a gófrit a sütőből.

-         Kicsit furin…fáj egy picit a fejem, de megmaradok. Van kávé?

-         Igen főztem, még friss. – Majd egy bögrébe kiöntöttem neki az adagját. Reggeli közben nem sokat beszélgettünk. Beraktam a mosogatóba az edényeket és bevonultam a szobába összepakolni a dolgaimat.

-         Már ma mész? – Nézett be.

-         Igen… úgy terveztem, hogy ha délután kettőkor indulok már este nyolcra otthon lennék. Jó lenne, mert holnap dolgozok, otthoni meló.

-         Értem…. Én csak bocsánatot szeretnék kérni, és nem akarom, hogy ez..

-         Stephan ne. Nem kell….tudom, hogy csak sokat ittál.

-         Igen, de nem hazudtam. Még mindig azt érzem, amit akkor mikor megkértem a kezed.

-         A legjobb barátom vagy és nem akarom ezt elrontani.

-         Oké, rendben van. Kivigyelek az állomásra?

-         Az jó lenne… köszönöm. – Hálálkodtam és újra a ruháim felé tereltem a figyelmemet, de Stephan még mindig nem mozdult az ajtóból. – Valamit szeretnél még?

-         Megígéred, hogy őszinte leszel velem?

-         Rendben van, de mivel kapcsolatba? – Érdeklődtem.

-         Van másik pasi akivel jelenleg… szóval érted.

-         Nem. Nincs senkim, de – vettem egy nagy levegőt. – Van egy fiú aki nagyon bejön és most sokat gondolok rá és… ne haragudj.

-         Alakul valami azért? Mármint az a fiú és közted?

-         Nem, sajnos ez egy kicsit bonyolultabb, mint gondolod. Ebből nem lesz semmi.

-         De mégis szereted?

-         Igen…. mégis. Tudod, a szívnek nem lehet megmondani, hogy ezt a pasit nem szeretheted….

-         Vagy ezt a gyönyörű csajt, aki itt áll előttem. – Mosolygott rám és végre magamra hagyott. Egy kicsit rosszul esett, hogy újra megbántottam, de tudni kellett, hogy mással szeretnék lenni. Akkor is ha Zlatan nem akar tőlem semmit. Pedig mennyire jó lenne azt hinni, hogy Karácsonykor minden szava igaznak bizonyult. Nem is keresett és valószínű soha nem is fog. Mikor ezen a gondolatmeneten törtem az agyam rájöttem, hogy nem találom a mobilamat. Idegesen keresgéltem az ágy alatt és minden párnát felemeltem. Te jó ég hol a francba lehet? Minden szám rajta van… én…

-         Csörgött a telefonod és kint volt a konyhába. Nem vettem fel, de…. – Jött be Stephan és végre fellélegeztem.

-         Ó köszönöm, pont ezt kerestem. – Vettem ki a kezéből és egy hatalmas kő esett le a szívemről - Ki hívott nem láttad? Remélem nem a…

-         Zlatan. – Vetette oda és a azonnal elfogott a forróság és a kíváncsiság.

-         Zlatan? – Kérdeztem a hangomba a kelleténél több idegességgel. – Mit akarhat tőlem? Lehet téged is hívott.

-         Nem tudom. Majd megnézem. Mikor induljunk ki? Elmenjünk előtte ebédelni?

-         Nekem az is elég, ha csak gyorsba bekapok egy szendvicset.

-         Akkor úgy készülök.

-         Stephan nézd…

-         Vele kavarsz? – Tette fel a kérdést és szemei szinte villámokat szórtak.

-         Nem, nem kavarok vele. Fogalmam sincs mért hívott. Már Karácsony óta nem beszéltem vele. Tényleg nem tudom, mi akarhat.

-         Ugyan már akkor mért vagy ennyire kattant, ha meghallod a nevét?

-         Ezt te nem értheted.

-         Mégis mit? Hogy a legjobb haveromért vagy oda? Biztos te voltál akkor az a lány, akiről mesélt múltkor.

-         Nem vagyok oda érte és……. hogy mi van? Milyen lányról mesélt? – Kaptam fel a fejem erre a hírre. Mégis kibe?

-          - Múltkor mesélte, hogy van egy csaj aki bejön neki, és valószínű elköltözik Alexandrától, mert nem akarja becsapni… és… hát… talán nemrég megcsókolta.

-         Nem tudom, kiről van szó… mi… nem csókolóztunk mostanában. – Hazudtam, amitől mintha megnyugvást láttam volna Stephan szemébe.

-         Jó értem. Akkor hívd fel. Biztos fontos, mert nem szokott csak úgy telefonálni.

-         Az egyszer biztos. – Mosolyogtam és visszamentem a szobámba. Zlatan többszöri hívásomra sem vette fel a telefont. Már a vonaton ültem mikor újra csörgött a készülék. Gyorsan előkotortam majd beleszóltam.

-         Szia. Tessék?

-         Hello tudsz beszélni? – Kérdezte Zlatan.

-         Igen, éppen Stephannál voltam…

-         Tudom. Kb két perce beszéltem vele.

-         Értem, de miért hívtál? – Érdeklődtem.

-         Csak mert a tesómnak nem sokára lesz a szülinapja, de gondolom, ezt tudod.

-         Igen persze… de addig még majdnem van egy hónap.

-         Jaja, de szeretnék rá felkészülni. Egyszer 30 éves a tesóm.

-         Hol szeretnétek ünnepelni? Meg mennyi vendég lesz?

-         Nem akarok annyira nagy felhajtást, de azért kellően emlékezetes legyen. A te segítségedet kérném, mert neked mindig jó ötleteid vannak… és egy pár képet is csinálhatnál az eseményről.

-         Rendben van, akkor jelenjek, meg mint sajtós?

-         Nem… mint a tesóm legjobb barátnője, szóval szeretnélek elhívni.

-         Párizsba legyen? – Kérdeztem hitetlenkedve.

-         Igen…. vagy baj?

-         Nem, de mivel ez egy meglepetés buli ezért nektek kéne ide jönni nem? Csak, hogy ne sejtsen semmit. Legalábbis úgy gondolom. De ez lehet rossz ötlet.

-         Most hogy így mondod….. átgondolom jó és majd még jelentkezek.

-         Rendben… akkor még valami?

-         Stephannál voltál a hétvégén?

-         Igen…. meghívott, mert Heléna nincs otthon és nem akarta, hogy egyedül legyek. Ennyi…

-         Azt mondta, hogy megcsókolt. – Mondta és mintha féltékenységet fedeztem volna fel a hangjába.

-         Igen, ez így van, de csak mert be volt rúgva… én elutasítottam, mert másik pasi jön be. Mellesleg rólam beszéltél neki?

-         Mi? – Jött zavarba.

-         Stephan mondta, hogy meséltél egy lányról, akivel nemrég csókolóztál. Én vagyok az a lány vagy….

-         Lili mennem kell.

-         Csak erre válaszolj Zlatan a francba már! – Csattantam fel. – Tudnom kell, mit érzel irántam.

-         Már elmondtam egy párszor, most pedig mennem kell. Gondolkodj a buli részletein.

-         Jó. Azon leszek. – Válaszoltam majd leraktam a telefont. Borzalmasan felhúztam magam rajta. Annyira utáltam, hogy ezt teszi velem mégis szerettem és őrületesen hiányzott. Nem értem miért ilyen velem. Biztos voltam benne, hogy ha nem lenne ez a buli még hónapok múlva sem keresett volna meg.