2016. augusztus 9., kedd

17. fejezet. ÉVADZÁRÓ!!! Minden jóra fordul??

Hajnaltájban kimentem az automatához egy üdítőért. Mikor visszaértem Stephan békésen szuszogott. Visszaültem a székbe és figyeltem az arcát. Hálát adtam az égieknek, hogy nem lett nagyobb baja és még velem van. Gondolni sem akartam arra mi lett volna, ha komolyabb baja történik, és ekkor belém vágott a felismerés, hogy igenis még mindig ÚGY szeretem. Vagy csak nagyon akarom, hogy ezt higgyem? Ahogy ezen gondolkoztam elnyomott az álom és később arra ébredtem, hogy valaki simogatja a fejem. Felnéztem és Stephan mosolygott rám.
-          Jó reggelt. Hogy vagy? – Érdeklődtem. – Hozzak valamit inni, vagy enni vagy… akármi? – Álltam fel.
-          Kérlek, inkább ülj vissza. Mondanom kell valamit.
-          Tessék?
-          Lili ne haragudj, hogy Viktóriával mentem az esküvőre.
-          Ugyan… hiszen jogod van azzal lenni, akivel csak akarsz…. és azzal jársz, akivel akarsz.
-          Nem járok vele Azt hittem már hazamentél és őszintén megmondva annyira boldog vagyok, hogy még időben utolértünk téged. Bár nem igazán reménykedtem benne, hogy Zlatan felhív, de… ne haragudj azért sem, hogy azt mondtam nem ismerlek. Kavarogtak a gondolataim és annyira más világba éltél és….ő itt volt és nem tudtam milyen érzés lesz neked meglátni, hogy gyűrű van az ujján.
-          Ne beszéljünk most erről. Az a lényeg, hogy itt vagy velem, és mosolyogsz.
-          Rád nézek akkor mindig jobb kedvem lesz. Hoznál egy kis vizet?
-          Persze. – Álltam fel és ekkor bejött egy nagyobb orvosokból álló csoport. Stephan ágya elé álltak. Nézegették a kórlapját majd maguk elé motyogtak valamit. Nagyon zavart, hogy nem hallom tisztán, sőt az egyik nővér még ki is küldött. Pufogva kimentem a folyosóra ahol Stephan testvérével és két idősebb emberrel találtam szembe magam.
-          Lili. – Szólt Manuel. – Ők itt a szüleim… és persze Stephan szülei is. – Mosolygott rám.  Lucy és Sabri El Shaarawy.
-          Örülök a nevem Kovács Lilien, de csak Lilinek szoktak hívni. – Néztem rájuk és reméltem elnyertem a tetszésüket.

-          Maga a fiam barátnője? – Érdeklődött az édesanya.
-          Úgy is mondhatjuk… csak barátok vagyunk és közös albérletbe lakunk.
-          Szóval a barátnője. – Mondta újra, mint aki nem is hallotta mit mondtam. Az orvos csoport kijött és az édesapja ment oda hozzájuk. Mi pedig hárman visszamentünk Stephanhoz. Mikor meglátta az anyját, egy cseppet sem az örült.
-          Ti meg mit kerestek itt anya??!!
-          Ugye nem gondoltad, hogy ezt eltitkolhatod előlünk Stephan? – Kérdezte Lucy és hajtogatni kezdte a takarót. – Mégis mit gondolsz kisfiam….
-          Honnan tudták meg? – Nézett rám kérdőn Stephan.
-          Nem tőlem… komolyan. – Vágtam rá gyorsan.
-          Nem hát… az a nagy orrú barátod hívta fel apádat…. és elmesélt mindent. Nagyon sok bocsánatkérés közepette.
-          Zlatan hívott fel? . Lepődött meg én pedig utáltam, hogy még a neve hallatára is felgyorsul a szívverésem.
-          Igen, mesélte, hogy elvette azt a milliárdos politikus lányt. Igazán helyes pár nem gondolod? Illene már neked is valami hasonló után nézni.
-          Anya kérlek…. – Jött zavarba és mikor az édesapja is bejött jobbnak láttam, ha egy kicsit hagyom ezt a családi idillt. Kimentem a büfébe valami harapni valóért és nem sokkal Heléna ült le az asztalomhoz.
-          Hello. – Huppant le mellém. – Mi van Stephannal?
-          Szia. Jól van… a szüleivel van éppen ezért jobbnak láttam kijönni. Olyan családias volt az egész.
-          Melyik szobába van?
-          357.
-          Jó… akkor….
-          Amúgy te miért vagy itt? – Kérdeztem. – Nem is vagytok olyan jóba… és….
-          Honnan tudod te ezt??? – Nézett rám kérdőn, majd félénken ezt kérdezte: - Manuel is itt van?
-          Persze…. miért? – Tudakoltam, de barátnőm csak zavarosan pislogott össze-vissza.
-          Helénaaaa!!!!. – Emeltem fel a hangom. – Mi van vele????
-          Semmi csak…. ajjj egy idióta vagyok Lili. – Nézett a szemembe. – Nekem most nem kell pasi erre meg… Step buliján smároltunk aztán meg írt egy üzenetet, hogy találkozzunk… meg ilyesmi. De én nemet mondtam. Most meg hiányzik….de most nem lehet kapcsolatom érted? Az üzlet jól megy és az idióta tesóm márkáit is végre forgalmazhatom és…. annyi a dolgom, mint a fene. Nem fér bele egy kapcsolat és... ó ott jön. Jó ég mennyire helyes - Nézett a szobák felé. Való igaz Manuel is jó pasi volt. Náluk úgy látszik ez ilyen családi vonás. Fekete haja, nagy barna szemei voltak, ami teljesen Stephanra emlékeztetett. Talán csak annyi, hogy alacsonyabb, mint Step, és nem annyira izmos. Barátnőm teljesen piros lett és csodaszép szőke hajával próbálta takarni az arcát. Manuel odajött hozzánk, de mikor leült úgy gondoltam hogy jobb ha kettesbe hagyom őket. Visszamentem Stephan szobájához, de megtorpantam az résnyire nyitott ajtó előtt.
-          Szóval akkor mi van ezzel a kislánnyal drágám? – Hallottam édesanyja érdeklődő hangját.
-          Csak barátok vagyunk… és…
-          De vele voltál együtt nem?
-          Igen…csak… nem úgy alakultak a dolgok és...
-          Nem kellett volna, hogy akkor úgy alakuljanak. Lehet már te is ott tartanál, mint a barátod.
-          Anya te jó ég még huszonöt sem vagyok, és nem kell ápolni. Jól vagyok.
-           Szerinted én örökké fogok élni? Az öcséd életmódja alapján egyelőre nem számíthatok unokákra, de benned igazán bízom kisfiam. Ebbe a korban már megvoltál nekünk… és nem neked kéne szülni.
-          Akkor más volt anya és nekem első a foci. Ezt te is tudod.
-          Ez a kislány….ő idősebb tőled igaz?
-          Igen… két évvel. Talán zavar?
-          Nem, amúgy is kell valaki, aki vigyáz rád és egy kicsit ráncba szed.
-          Eléggé önálló vagyok már. Ha nem tudnád, egyedül utazgatom és….
-          Azért jó, hogy van a lakásodba egy lány. Ez jó döntés volt kisfiam Ez a kislány itt marad??
-          Remélem.
-          Szereted?
-          Én…. nem tudom anya…. Nem veled akarom ezeket megbeszélni.
-          Akkor mégis kivel?? Azzal a magas barátoddal, aki ilyen őrültségekbe rángat bele?
-          Van neve is… Zlatan.
-          Jó teljesen mindegy kicsim, de kivel beszélné meg a dolgokat az ember, ha nem az édesanyjával?
-          Igen, szeretem, de nem tudom, hogy ő mit érez. Eléggé sokat csalódott mostanában a fiúkban.
-          Ahogy anno benned is mikor félreléptél azzal a másikkal. Egy idióta voltál fiam, aki olyan lesz mit az öcséd, és csak megy a bugyik után. Aztán majd hazahoz valami rossz kurvát.
-          Lili nem kurva én pedig nem vagyok Manuel anya. Ő a legcsodálatosabb lány, akit valaha ismertem. – Hallottam Stephant és olyan boldog voltam, hogy ennyire kiáll mellettem.
-          Nem is azt mondtam. Csak a tényt. Rendes lánynak tűnik, de azért vigyázz vele. Mind egyforma aztán meg elvakítja, hogy focista barátja van és… eljárkál a pénzeddel vásárolgatni, meg akármi.
-          Ő nem ilyen. Van rendes munkája, tanul és… sosem lenne olyan, aki csak azért van velem, mert híres vagyok.
-          Sosem tudhatod. – Mondta szigorúan Lucy.
-          Szeretem anya… és… ha egy kicsit komolyabban alakulnának a dolgok, akkor… talán megkérném a kezét.
-          Mi? – Hallottam anyukája meglepődött hangját és én is egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. Remélem nem fog senki sem rajta kapni ezen a hallgatózáson.
-          Jól hallottad. Vele képzelem el a jövőmet, és szeretném, ha megismernétek és… rendesen beszélgetnétek vele. Kedvesen értitek??
-          Megbántott téged már?
-          Mi?
-          Volt már olyan, hogy megbántott? – Kérdezte ismét az anyukája és tudtam, hogy Stephan azért hallgat, mert volt már ilyen helyzetben. Miattam sokszor volt szomorú az elmúlt pár hónapba.
-          Szóval igen.
-          Jaj, anya én is megbántottam már egy párszor, de mindig kibékültünk és most itt van mellettem. Egész este velem volt és egy percet sem mozdult el mellőlem pedig mondtam neki, hogy menjen haza, de velem maradt.
-          Azt mondta, hogy barátok vagytok. Nem szeretném, ha beleélnéd magad olyanba, ami nincs kisfiam. Te jóképű vagy. Sok lány odáig van érted, de lehet, hogy ennek a Lilinek más kell. Bár az egy pozitívum, hogy nem próbál meg másnak tűnni, mint aki. Magát adja, és nem idegeskedik a közeledbe.
-          Már több mint egy éve ismerem… nem kell, hogy zavarba legyen a közelembe.
-          Azért csak vigyázz vele drágám. – Szólt Lucy és mikor meghallottam a szék csikorgását úgy döntöttem jobb lesz, ha bemegyek, és nem hallgatózok tovább. Eközben a telefonom értesítője is megcsörrent. A Facebookra felmentem és máris vezető hír volt Step. Rajongói klubjába, hogy balesete volt. Persze mindenki csak találgatott és mivel teljes hírzárlatot rendelt el az édesapja így semmilyen infó nem ment ki róla. A rajongók pedig nem tudják, melyik kórházba van.  Benyitottam majd láttam, hogy Lucy az ágya mellett ül ő pedig már sokkal jobb színbe van.
-          Mit mondtak az orvosok? – Érdeklődtem. – Mikor fogsz felépülni?
-          Három hónap biztos… és utána rehabilitáció.
-          Most van a V.B. is kisfiam… addigra jó lenne felgyógyulni. – Jött be édesapja.
      - Lejárt az infúzió. Szóljak a nővérnek? – Látta meg az édesanyja majd felpattant.
       - Ez csak fájdalomcsillapító és egy kis antibiotikum anya. Nem kell egyből szaladni.
       - Azért csak szólok. Gyere drágám, hagyjuk a fiatalokat.
      - Végre kettesbe. – Mosolygott rám. – Tudom, hogy Zlatan csak jót akart nekem, de anyám annyira idegesít.
    -  Csak nagyon aggódik Stephan. Hidd el. Mellesleg a rajongóid is aggódnak. Látod?
    - Ez jó… nem is tudtam, hogy van ilyen oldal. – Lepődött meg és egy kicsit meghatottságot láttam rajta, ahogy a sok üzenetet olvasta.
   -  Nekem is van Facebookom, de nem igazán használom. – Vallotta be.
   - Pedig a rajongók igenis fontosak. Csináljak egy képet? Azt feltennénk és így ők is látnák, hogy jól vagy.
- Ez remek ötlet. – Egyezett bele majd lefotóztam és feltöltöttem a képet a rajongói oldalára.
- Lili mi…. Szóval… most mi lesz? – Kérdezte mikor mellé ültem.
- Nem tudom… én… nekem adj most egy kis időt.– Néztem a szemébe.
- Rendben, de… azért megpróbálhatjuk?
- Jó. – Egyeztem bele, majd felültem az ágyra. – Remélem nem fognak szólni, hogy melléd ültem.
- Ez egy privát szoba. Itt azt lehet csinálni amit, akarsz.
- Valóba… és te most mit akarsz? – Néztem bele mélyen a szemébe.
- Ezt. – Majd közelebb hajolt és megcsókolt. Átöleltem és beletúrtam a hajába, majd a ruhája alá csúsztattam a kezem. Olyan érzéki és édes volt ez a csók, és újra átfutott rajtam az, amit már jó ideje nem éreztem mikor vele voltam. Újra vágytam rá.
- Ha így folytatjuk, akkor lehet, hogy látható jelei is lesznek annak, amit most szeretnék tenni veled, és sajnos erre még legalább egy hónapot várnunk kell. – Húzódott el végül.
- Addig várok, ameddig csak akarod. - Suttogtam és ekkor Manuel és Heléna lépett be a szobába, én pedig gyorsan felpattantam mellőle.
- Úgy látom már semmi bajod tesó. – Nevetett Manuel.
- Elég jól el vagyok látva mindennel. Szia, Heléna.
- Szia. Jól vagy? Nem fáj a lábad? – Érdeklődött barátnőm. Kíváncsi lettem volna mit beszélgettek Stephan tesójával. Kicsit furcsa páros lennének. Tekintve, hogy Manuel nagy nőcsábász hírében állt, Heléna pedig már régóta vágyik egy komoly kapcsolatra. Ha barátnőmnek sikerülne megzabolázni ezt a fiút, a szülei tuti hálásak lennének neki.
- Nem... szerencsére, de… azért jó, hogy kapok fájdalom csillapítókat.
- Értem…. Mikor jössz haza? Karácsonyra otthon leszel?
- Remélem, de a saját lakásomba akarok visszamenni, nem anyáékhoz.
- Rendben majd megmondom nekik. Anya kicsit túlbuzgó, de hát csak aggódik a híres fiacskája miatt.
- Ugyan már tesó, azért a menedzseremnek sem lehet baja.
- Igen. Adtam ki egy közleményt, hogy minden rendben van, és hamarosan kijöhetsz a kórházból. Remélem nem baj.
-  Nem, köszi. Jó lesz ez így.
- Oké. Akkor én most megyek. Heléna te jössz? – Nézett rá barátnőmre, aki szégyellősen, de igenlően felet. Stephant egy nappal Karácsony előtt engedték haza. A karácsonyt együtt töltötte az egész család, és bár a szülei az ünnepek után is nagyon mellette akartak maradni szerencsére megelégedtek annyival, ha én vigyázok rá. Elhatároztam mindig vele maradok, mert tudtam, hogy mellette igenis boldog lehetek. Megérdemel a kapcsolatunk még egy esélyt és nekem is jár a boldogság.

Fél év múlva:

Újra együtt Stephannal és úgy gondolom, soha nem voltam ennyire boldog.  Megfogadtam Zlatan tanácsát és újra kezdtem a kapcsolatomat vele. A rehabilitáció borzasztóan jól haladt, de a 2014-es VB-n nem sokat játszott, bár a válogatott nem jutott olyan sokáig, mint amennyire szerettük volna. Zlatanék nem jutottak ki, de elmentünk Stephannal meglátogatni Alexandrát miután megszült. A pici annyira édes, és tiszta apja. A neve pedig Maximilián lett. Alexandrát is megszerettem és már nem érzem vele kapcsolatban azt, hogy ellenszenves lenne velem. Visszatértem ahhoz, hogy ugyanúgy beszélgessünk, mint akkor azon a régi szilveszteri bulin mikor vigasztaltam. Sokat lógtunk így négyesben, mert Heléna barátnőm összejött Manuellel. Kicsit furcsa páros voltak így együtt, de Heléna majd kicsattant a boldogságtól. Zlatan is fantasztikusan jól focizott Párizsba és láttam rajta mennyire remek apa és örültem, hogy ezt az örömöt nem vettem el tőle anno. Végre minden kerek lett és ezt az életet senkivel nem cserélném el. 

Nincsenek megjegyzések: