2016. augusztus 6., szombat

14. fejezet. Üzenet és egy újabb csalódás.

- Bocsánat én… - Néztem Stephanra. – Én… bemegyek és megnézem Zlatant. – Majd otthagytam és besiettem a terembe.
- Édesem már mindenhol kerestelek. – Jött felém Ő és átkarolta a derekam. – Merre voltál?
- Csak kimentem egy kicsit levegőzni. – Néztem bele a szemébe.
- Csupa víz vagy. Át kéne öltöznöd. Ha gondolod, segítek benne? – Súgta a fülembe és ekkor Stephan jelent meg a hátam mögött. – Csak nem te is levegőztél? – Csodálkozott mikor meglátta Stephant aki szintén elázott külsővel lépett be a terembe.
- De… na és neked milyen volt az a szőke csaj?
- Francesca? Csak egy barátom volt.
- Remek… - Hagyott ott minket.
- Mi a baja? – Nézett rám, de én csak a vállamat vonogattam. Szerencsére nem tulajdonított neki nagy dolgot, sőt inkább közelebb húzott magához majd újra a fülembe suttogott: - Szóval akkor hazavigyelek átöltözni?
- Zlatan nem…. én…
- Lili alig várom, hogy kettesbe legyünk és érted. – Majd megcsókolt.- Kívánlak, és ha hazavinnélek életed legjobb szeretkezését élhetnéd át.
- Nem hagyhatom itt Stephant. – Toltam hátrébb, de a légzésem már attól is felgyorsult, hogy elképzeltem Zlatant ruha nélkül.
- Maximum fél óra lenne. Kérlek, Lili nem tudom mikor fogunk legközelebb találkozni.
- Jó, de akkor is el kell köszönnöm Stephantól.
- Miért???
- Mert ő a barátom Zlatan és illetlenség csak úgy lelépni.
- Nem fogja engedni, hogy velem gyere. – Húzott magához újra. – Nem érzed, mennyire be vagyok....
- Á szóval itt vagytok. – Hallottam Heléna hangját. – Lili veled meg mi a fene történt?
- Csak esik kint. – Mondtam, mert gondoltam, hogy az ázott kinézetemre gondol.
- Nem jöttök beljebb?
- Éppen hazaindultunk, hogy Lili átöltözzön.
- Aha…átöltözzön…. Perszeeee… - Mosolygott Heléna. – Mondd Zlatan kit akarsz átvágni?
- Pár perc és visszajövünk. – Próbáltam menteni a helyzetet, majd Heléna rosszalló pillantások kíséretében odébb állt mi pedig kimentünk. Zlatan már a taxiban is alig bírt magával.
- Nyugodj le kérlek. – Toltam el a kezét a bugyimtól. – Mindjárt hazaérünk.
- Figyelj Lili én… akármi is lesz én… nem akarlak elveszíteni.
- Miért mondod ezt?
- Mert….én… nekem mondanom kell valamit. – Nézett rám, de nem tudta elmondani, mert megálltunk a ház előtt. Levettem magamról a vizes ruhát és mikor a szekrény előtt álltam fehérneműben Zlatan hátulról átkarolt és belecsókolt a nyakamba. Éreztem, hogy nagyon be van gerjedve és ez engem is feltüzelt. Felé fordultam majd lassan gombolni kezdtem az ingét. Közben végig a szemébe néztem.
- Direkt csinálod ugye?
- Mégis mit??? – Néztem rá ártatlanul.
- Húzod az agyam. Két másodperc alatt az ágyra tennélek.
- Maradj csöndben. Most én irányítok.
- Vagy csak szeretnéd. – Majd felkapott és a falnak nyomott. – Na most mi lesz?
- Engedj el….ez így nem ér. Sokkal erősebb vagy mint én.
- Gyönyörű vagy Lili… én pedig kurva kanos… szóval??
- Mondd miért vagy ilyen….
- Milyen??
- Piszkosul jóképű. – Mosolyogtam rá, majd közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Lekerült róla az ing és rólam is a melltartó. Épp az övével babráltam mikor csörögni kezdett a telefonom. – Fel kell vennem. Már biztos keresnek. Ennyi idő alatt vissza kellett volna érnünk.
- Nem értem miért vagy ilyen?? Éppen kettesbe lehettünk volna, te meg rohansz vissza Stephanhoz. – Mondta és a nadrágján keresztül is láttam, hogy megkívánt, de próbáltam elkapni a fejem mielőtt rá ugranék.
- Zlatan ő a barátom.
- De nem a pasid.
- Te talán az vagy? – Néztem a szemébe. – Mi van most velünk Zlatan???
- Nem tudom…. Lili nagyon kemény döntés előtt állok… és eléggé nagy szarba vagyok.
- Talán nem megy a foci?
- De. Az egyszerűen kibaszott jól megy, csak Alexandra és…
- Nem akarok erről hallani. – Fordultam el tőle és felvettem a még mindig csörgő telefont.
- Igen? – Szóltam bele.
- Lili merre vagy? – Hallottam Stephan aggódó hangját.
- Éppen hazaugrottam átöltözni.
- Kivel vagy? Vagy csak egyedül mentél? Elmenjek érted??
- Nem… én… Zlatannal jöttem haza. – Válaszoltam és Stephan azonnal levette a szitut.
- Értem… gondolom, akkor ma már jöttök vissza és…
- De… de megyünk, mindjárt megyünk, csak felkapom a másik ruhámat.
- Jó… akkor siessetek vissza. – Szólt és nagyon nagy bánatot véltem kihallani a hangjából. Éreztem, hogy újra megbántottam… és pont a születésnapi buliján. Mekkora szemét vagyok.
- Igyekszünk. – Majd leraktam a telefont és próbáltam leráncigálni a vállfáról egy mélykék ruhát. Zlatan először csak nézte a próbálkozásomat, majd mellém állt felnyúlt és egyszerűen leakasztotta.
- Köszi. – Mosolyogtam rá. – Nem akartam idetolni a széket.
- Pedig szívesen megnéztelek volna, ahogy felmászol rá. – Mosolygott kajánul, majd leheveredett az ágyra.
- Ne csináld ezt mennünk kell. – Fordultam felé mérgesen.
- Nem akarom, hogy menjünk. Mért nem tudsz inkább mellém feküdni és… velem lenni egy kicsit… érted?
- Mindig csak a szexen jár az eszed. – Mentem ki mérgesen a szobából, és a fürdőbe próbáltam magamra rángatni a ruhámat, de persze sehogy sem ment. „Basszus” – mondtam hangosan mikor a ruha a cipzárnál megadta magát és elszakadt. Természetesen nem volt olyan ruhám amit még felvehettem volna és már így is késésbe voltunk. Stephan már tuti ki akadt, és mindenféle mást gondol, ami nem is történik köztünk.
- Jól vagy??
- Nem… én… elszakadt a ruhám. – Néztem fel rá. – EZ IS MIATTAD VAN ZLATAN!!
- Miért vagy mérges?? Mert hazahoztalak, és mert veled akartam lenni? Lili mondd már meg mi a fene bajod van velem? Talán valami rosszat mondtam???
- Nem én….nem tudom. – Ültem le az ágyra és a kezembe temettem az arcom. – Csak olyan furcsa, hogy itt vagy velem és nem akarom, hogy ennek vége legyen. Te holnap elmész és mikor látlak újra??? Nem bírok nélküled meglenni… én….
- Karácsonykor visszajövök jó?? Vagy eljöhetnél te is hozzám Párizsba.
- Komolyan velem akarsz karácsonyozni?
- Minden veled akarok csinálni. – Simogatta meg az arcom majd magához húzott és ledöntött az ágyra. Újra csak egy bugyi volt rajtam ő pedig már csak az alsóját hagyta magán… aztán már azt sem. Annyira jó volt újra magamba érezni őt és már teljesen elfeledkeztem Stephanról. Már hajnalodott mikor hangokat hallottam a bejárattól.
- Szerinted ide jöttek vagy Helénához? – Hallottam Manuel hangját. Magamra kaptam a bugyimat majd Zlatan ingét és kiléptem hozzájuk.
- Sziasztok. – Láttam a két fiút. Szerencsére Stephant teljesen józannak láttam.
- Akkor ide jöttetek. - Állapította meg Stephan.
- Itt vannak a ruháim.
- Ahhoz képest Helénához is mehettetek volna, mert….
- Elszakadt a ruhám és….
- Nézd fáradt vagyok!! – Állított le Stephan. Manuel pedig csak mérgesen nézett rám. Úgy gondoltam jobb lesz ha visszavonulok a szobába és bebújok Zlatan mellé.
- Mennyi az idő? – Kérdezte álmos hangon.
- Négy óra körül. Még van időnk ugye?
- Igen, még bármire van időnk.  – Mosolyodott el és én tudtam mire gondol. Arra ébredtem, hogy Zlatan már nincs mellettem. Kimentem a konyhából és megláttam a három fiút. Nagyon komoly képet vágtak.
- Jó reggelt. – Köszönt rám Manuel. – Jól aludtál?
- Igen. Valami gond van?
- Nem… minden rendben drágám. Csináljak valami reggelit?
- Nem kell köszönöm. Milyen volt a buli?
- Szuper. Köszönöm nektek a mindent.
- Te vagy a legjobb barátom, ez csak természetes.
- Azt hiszem, én hamarosan indulok. - Szólt Zlatan.
- Máris? – Kérdeztem szomorúan.
- Nem tehetek mást Lili. – Állt fel majd egy csók után bevonult a szobámba. Stephan és Manuel az asztalnál ültek és nem szóltak semmit.
- Stephan mi…. Esetleg…
- Hagyjál. Kiviszem Zlatant meg a tesómat a repülőtérre majd jövök.
- Utána beszélhetnénk? – Próbálkoztam.
- Nincs miről beszélnünk. – Nézett rám csodaszép szemeivel. Egyedül maradtam a lakásba. Heléna nem vette fel a telefont így a gondolataimmal maradtam és sikerült egy kicsit a munkámra koncentrálni. Következő hónapban újra hazalátogatok, de mivel Zlatan megígérte, hogy együtt töltjük a Karácsonyt most nem leszek Magyarországon az ünnepek alatt. Megnéztem a jövő heti dolgaimat mikor Stephan kopogtatott az ajtómon.
- Szia. Bejöhetek?
- Igen persze… amúgy is beszélnem kell veled. – Fordultam felé. – Gyere ülj le az ágyra.
- Lili ezt oda kell adnom neked. Zlatan küldte. – Nyújtott felém egy borítékot.
- Mi ez??? – Csodálkoztam.
- Egy üzenet és…. én kimegyek, olvasd el és… én… szóval… sajnálom. A szobámba leszek ha kellek.
- Rendben. – Téptem fel a borítékot és olvasni kezdtem.

Drága Lilien!!

Már akkor tudtam, hogy többet érzek irántad mint barátság mikor még csak Stephan csaja voltál. Úgy gondolom akkor csapott belém ez a dolog mikor készülődtetek a szülinapi buliba és elvittem a tesóm cuccait neked. Ahogy az ajtóban megláttam azokat a gyönyörű smaragd szemeidet totál kész lettem. Tudom, hogy akkor még Alexandrával voltam, de mindig csak te jártál az eszembe. Nyilván nem közeledtem hiszen nem vagyok egy kapcsolat romboló fickó és Stephan a barátom. De mikor szétmentetek szemét módon örültem és soha nem fogom elfelejteni azt amikor először megcsókoltalak majd együtt voltunk egy fantasztikus éjszakán. Sajnálom a történteket és sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de nem tudok mást tenni. A mi utunk elválik, ugyanis jövőhónapban elveszem Alexandrát. – A mondatot kb. kétszer kellett elolvasnom, hogy felfogjam. – Szemét és gyáva módon nem mertem szemtől szemben elmondani neked az igazságot, mert nem tudtam volna szembenézni a fájdalmaddal és a könnyeiddel,  de kérlek, ne utálj meg, mert hidd el, még mindig szeretlek. Sosem szerettem senki mást ennyire, de nem tehetek mást. Az okokat inkább nem írom le, mert úgysem értenéd meg. Kérlek vigyázz magadra és légy Stephannal, mert ő tényleg megbecsül és szeret téged. Na és ő volt az igaz szerelmed vagy nem? Az embernek csak egy nagy Ő-je van az életében a többi már csak másodlagos. Neked pedig tudom a szíved mélyén ő az igazi. – Mekkora idiótaságok ír. 

Sajnálom és vigyázz magadra!! Ne hívj és ne is beszéljünk!!  Jobb lesz így mindkettőnknek.

Csók: Zlatan.

Ültem a levelemmel a kezembe és már sírni sem volt erőm. Hogy tehette ezt?? Elveszi és én…. én itt maradok egyedül. Igaza volt Stephannak ,és újra kihasznált.  Hihetetlen, hogy alig pár órája még ebbe a szobába voltunk együtt most meg eldob magától. Egy utolsó szemétláda. Eldöntöttem, hogy baromi erős leszek és nem érdekel senki. Akkor is boldog leszek, és ehhez nem kell Ő. Furcsa mód nem sírtam és mikor Stephan vagy Heléna kérdezte mindig csak azt válaszoltam: „ Jól vagyok” Majd egy nagy mosolyt villantottam feléjük.
A napok teltek múltak és már a karácsonyi készülődés kellős közepén jártam. Az újság ahol gyakornokoskodtam felhívott és mondta, hogy kiválasztottak egy fontos munkára. Borzalmasan büszke voltam magamra. Abból állt a munka, hogy két előre meghatározott modellt aki valamilyen sport ágban jeleskedik,  kellett fotózni és majd a legjobb képek bekerülnek egy jövő évi naptárba. Sajnos akkor még mikor pályáztam a munkára nem tudtam, hogy mi fog történni és az én két modellem Stephan és Zlatan volt. Velem együtt hatan voltunk és mindenkinek két modellt kellett megnevezni. Úgy gondoltam nem fogom megváltoztatni a véleményem és így legalább Zlatan is látja, majd mennyire erős vagyok nélküle is. Szerencsére nem nekem kellett telefonálgatni a munka miatt. A fotózásig még volt egy hét mikor mindenki leadja a teljes listát az ügynökségbe. Kijövet az újságárusnál megakadt a szemem az egyik címlapon, amibe az állt, hogy Zlatan még Karácsony előtt elveszi Alexandrát. Minden ott volt, hogy milyen ruha, helyszín, ételek. Részletezték azt is, hogy a ruhát mindig újra kellett alakítani, mivel Alexandra pocakja folyamatosan növekszik. A hír hideg zuhany ként ért. Eddig is tisztában voltam vele, de most, hogy így a képembe lett vágva már más volt. Hazamentem, leültem a nappaliba és sírtam. Megállíthatatlanul. Stephan erre jött ki, és értetlenül nézett rám.
-          Mi a baj? – Kérdezte félénken.
-          Ez. – Mutattam a lapra és felé nyújtottam.
-          Sajnálom, de hát… tudni lehetett, hogy előbb utóbb ide is elfog jutni a híre a dolognak. Lili sajnálom én… - Jött közelebb, de eltoltam magamtól.
-          Hagyjál békén! – Mondtam neki mérgesen és beviharzottam a szobámba. Nyilván Stephan értesítette Zlatan, mert fél óra múlva megcsörrent a telefonom és az ő neve állt a kijelzőn. Semmi kedvem nem volt felvenni, de mivel a fotózás miatt is tárgyalnunk kellett nem kerülhettem ki. Igyekeztem olyan nyugodt hangon beszélni amennyire csak tudtam. Elhatároztam, még véletlenül sem említem neki, hogy mit láttam.
-       Szia … már éppen hívni szerettelek volna a jövő heti találkozónk miatt. Jó neked akkor a fotózás?
-          Persze, megyek mindenképpen. Örülök, hogy lesz még egy elegáns fotó sorozatom.
-          Igazából csak a három legjobb kép kerül be a naptárba. Egy négyképes és kettő a két sarkába.
-          Ez igazán jól hangzik. – Vágta rá, és erre nem tudtam semmit válaszolni. Hallgattunk a telefonba és nem sokon múlt, hogy ne hozzam elő az esküvőt, de megelőzött.
-          Lili én sajnálom.
-          Mégis mit? – Játszottam a tudatlant.
-          Az esküvőt, tudom, hogy el kellet volna mondanom, de… gyáva voltam és nem önszántamból teszem ezt elhiheted…és a levélbe könnyebb volt leírni, mert….
-          Fejed be!  - Szóltam csendesen, mert éreztem, ha ezt a témát feszegetjük, elveszítem a kontrollt és kitörik belőlem a sírás. Nem akartam gyengének mutatni magam.
-          Lili… nem tehettem mást, a gyerek miatt van. Alexandra nem engedi, hogy a nevemre vegyem, csak ha elveszem. Attól még téged szeretlek. – Vége, elszakadt a cérna és csak zokogtam bele a telefonba, Ő pedig hallgatta. Egyszerre volt megalázó és mégis jó. Legalább hallgatja mennyire nagy fájdalmat okozott nekem.
-           Nem akartam, hogy ez történjen.
-          Mikor lesz az esküvő?
-           Ahogy hazajövök Szerdán a fotózásról azon a héten, Szombaton. 
-          Húú ez…. komoly. – Semmi értelmeset nem bírtam kinyögni. – Nagyon közeli.
-          Igen és mivel Stephant is meghívtam eljöhetnél te is. Párizsban lesz….
-          Mekkora gerinctelen idióta vagy. – Mordultam rá. – Még jó, hogy csak telefonon keresztül beszélünk, mert ha itt lennél kedvem szerint lekevernék neked egyet. Szerinted milyen érzés lenne nekem, hogy ott állsz az oltár előtt és boldogan mondod ki az igent?
-          Erre nem is gondoltam.
-          Soha többet ne hívj fel és ne szólj hozzám. A fotózáson találkozunk. – Csaptam le a kagylót. Egy hétig újra teljesen padlón voltam, de a fotózás napjának reggelén erősnek és magabiztosnak éreztem magam. Felvettem egy sexi mélykék nadrágot hozzá barna téli mégis elegáns csizmát. Felülre egy fekete toppot majd rá egy hófehér télikabátot. Stephannal mentem, mert ő is benne volt a 12-ben. A naptár elején nem a leghelyesebb volt az első. A helyezéseket a főnököm írta elő, de minden csoporttársamnak ott kellett már reggel nyolcra lenni. A lista így nézett ki:
-          1, Cristiano Ronaldo
-          2, Lionel Messi
-          3, Wesley Sneijer
-          4, Javier Hernández
-          5, Mesut Özil
-          6, Olivier Gioud
-          7, Zlatan Ibrahimovic
-          8, Stephan El Shaarawy
-          9, Sergio Ramos
-          10, Neymar
-          11, Sergio Agüero
-          12, Iker Casillas

Zlatan fotózásánál végig idegesnek éreztem magam. Megállapítottam, hogy nagyon jóképű, ami még nagyobb fájdalmat okozott bennem. Ami rettentően meg nehezítette a dolgom talán mégis az volt, hogy minduntalan beszélgetni akart velem. Igyekeztem úgy tenni, mint akit nem érdekel és hűvösen viszonyultam hozzá, ám ez semmit sem segített. Csak nyomult és nyomult.
-          Fejed be! – Álltam elé a szünetben. – Hagyj békén.
-          Mért viselkedsz velem ilyen durván?
-          Ugye te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést?
-          Lili én sajnálom, de téged szeretlek… komolyan
-          Mért nem hagyod már békén? – Jött oda Stephan. – Nem elég, hogy fájdalmat okozol neki, még felhozod a dolgokat?
-          Stephan te ebbe kérlek ne avatkozz bele. – Szóltam rá kedvesen.
-          Ó már vártam mikor jössz ide. Egész végig ellenségesen néztél rám.
-          Most ide jöttem, és kérlek, hogy hagyd Lilit. Csináljuk meg gyorsan és akkor mindenki megy dolgára. Nem kell találkoznotok.
-          Stephan nem kell ezt tenned. Nem kell megvédeni.
-          Stephan még mindig szeret téged. – Nézett rám Zlatan.
-          Ez nem igaz…. Én csak…. Én csak… nem szeretem, ha szomorkodsz.
-          Ó milyen nemes lelkű ember. – Gúnyolódott Zlatan, de leállítottam és ekkor szóltak, hogy kezdhetjük a nagy hajrát. Este hat órára a gépemen voltak a jobbnál jobb képek. Megköszöntük mindenkinek az együttműködést, viszont mielőtt elbúcsúztunk volna az egyik fiú Sergio felvetette azt az ötletet, hogy mivel ennyit dolgoztunk meghívnak minket egy jó buliba. A fiúk mellett eljött a sminkes, világosító, stylist még mi hatan a csoport tagjai. Először enni mentünk és már ott kezdtük az alapozást. Egy finom pezsgővel koccintottunk a remek munkára. Eléggé fáradt voltam és éhgyomorra egy pohár pezsgőtől is úgy éreztem kóvályog a fejem. Próbáltam tehát inkább enni, ami nem esett nehezemre mivel csak akkor jutott eszembe, hogy alig ettem egész nap. A vacsora után bulizni invitáltak minket. A VIP részlegre tereltek bennünket és egész este egyikünk sem ment egyetlen szinttel se lentebb. Élveztük a bulit és három óra tájban Heléna is meglátogatott minket. Zlatan jelenléte mégis valahogy rossz érzéssel töltött el, főleg az, hogy folyamatosan a sminkes kolléganőmet fűzte. Irtóra mérges és dühös voltam rá, és az igazat megvallva rettentően féltékeny. Szerettem és nem akartam, hogy másé legyen. Egy óvatlan odapillantásomnál pedig majd kiugrott a szívem. Zlatan és kiszemeltje forró csókba fonódtak össze, majd kis idő múlva kézen fogva távoztak a helyszínről. Úgy gondolom ez volt az a pont amikor megfogtam az üveg tequilát és……

„ Te jó ég hol vagyok” – Gondoltam mikor kinyitottam a szemem. Egy idegen helyen voltam egy…. „ NEM EZ NEM LEHET!” – Néztem a mellettem fekvő férfira. " MÁR MEGINT MIT CSINÁLTAM???" 

Nincsenek megjegyzések: