2016. augusztus 1., hétfő

11. fejezet. Túlélni a fájdalmat.

-          Értem. – Vettem tudomást az eredményről és igyekeztem annyira erősnek tűnni amennyire csak lehet. Stephan megszorította a kezem.
-          Tehát akkor tiéd a gyerek. Akkor irány a PSG?
-          Igen így van. – Mondta Zlatan. – Drágám én….
-          Kérlek most menj el.
-          Lili…. Én…
-          Te nem hallod hogy mit mondd. Nem akar tőled semmit.
-          Mondd miért szólsz bele a magánéletembe? Semmi közöd nincs hozzá. Jó lenne ha leállítanád magad Stephan!!!
-          Való igaz, hogy megcsaltam de soha nem csinálom másnak gyereket, csak ha a kapcsolatunk komoly.
-          Tudod nem akartam volna….
-          Fejezzétek már be!!! – Kiabáltam rájuk. – Csak magatokkal és az idióta faszságaitokkal vagytok elfoglalva holott az egyedüli akinek ez komolyan fáj ÉN VAGYOK!! De ti hülye "ki a jobb" dolgot csináltok még ebből is!!! Mégis mit képzelsz TE mivel vagy jobb TŐLE? – Mutattam először Stephanra majd Zlatanra?? Semmivel… - Mondtam mérgesen majd fogtam a táskámat és otthagytam őket a lakásba.
-          Na mi volt?? - Érdeklődött Heléna mikor beléptem a lakásba.
-          Szerinted? – Néztem rá szomorúan.
-          Pozitív. Alexandra is mondta és….
-          Mondd mi a szart keres itt? – Mérgelődtem.
-          Halkabban már…. Még meghallja és….
-          LESZAROM! – Csattantam fel, majd berohantam hozzá. – Mondd mikor tervelted ezt ki??? – Estem a bent ülő lánynak.
-          Tessék? Miről beszélsz?
-          Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek drága „megdugatom magam a híres EX pasimmal, hogy aztán magamhoz kötözzem” Alexandra.
-          Ez nem így van. Nem terveztem ezt a gyereket, ezt te is elhiheted.
-          Akkor miért rondítottál bele egy tökéletes kapcsolatba?
-          Még nem voltatok együtt és…. én… szeretem őt. – Nézett mélyen a szemembe. – elmentem hozzá, hogy összepakoljam a dolgaimat, de… való igaz nem ellenkeztem, viszont ő csókolt meg az ajtóba és aztán követték egymást a dolgok. Nagyon régen nem védekeztünk, már mert sosem történt baj….. mostanáig. Figyelj Lili én…. nem tudok mit mondani. Zlatan az apja és a Párizsi klub is megkereste… de ez már régi dolog.
-          Hogy érted ez?
-          Csak hogy már tavaly is elmehetett volna, de nem ment… és most újra felmerült az átigazolása és komolyabban érdeklődnek, mint bármikor. Szóval ez majdnem jól is jött.
-          Egyáltalán nem jött jól. – Vetettem oda undorodva. – Elmegy egy másik klubhoz és…. soha többé nem fogom látni, pedig már azt gondoltam, hogy vele maradok örökre.
-          Örökre? – Nevetett fel Alexandra. – Vele sosem lehet örökre tervezni…. Én… nem tudom mi lesz velünk, de most megígérte, hogy velem marad. Remélem így lesz, de semmi nem garantált nála.
-          Mondd akkor mi lesz????
-          Semmi… együtt leszünk és boldogan neveljük a babánkat. – Mosolygott rám miközben én darabokra törtem legbelül.
-          Mikor indultok?? – Érdeklődött Heléna.
-          Zlatan már Pénteken aláírja a szerződést…szóval Csütörtökön.
-          Húúú de az… holnap után. – Csodálkozott barátnőm.
-          Igen… tudod van egy nagyon jó orvosom Párizsba és Zlatanon is elvégzik az orvosi vizsgálatokat az új klubjába. Biztos megfog felelni hiszen remek erőnlétbe, van. Na jól van én megyek. Minden jót Lili. – Köszönt vissza gúnyosan én pedig bevonultam a szobába és ki sem jöttem egész nap.

Csütörtök: 

Mint valami őrült vezettem a sztrádán a repülőtér felé. Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy még ne szálljon fel. Zlatan megy a PSG-hez!!!!!  Szinte mindenhonnan ez folyt, de én az utolsó pillanatig kételkedtem benne, és ha csak egy kicsi remény is volt az itt maradására mindenképpen ki akartam használni. Talán azért mert mindezek ellenére még mindig nagyon- nagyon szerelmes voltam belé. Az agyam csak pörgött és pörgött. Nem tudtam, hogy merre lehet és igazából azt sem, hogy pontosan mikor indul a gép. Azt hiszem csak a véletlenen és a csodán múlott, hogy akkor megláttam őt. A nagy tömegben a tekintetem ide- oda járt míg végül egy pár ember gyűrűjében pillantottam meg. Magassága miatt kitűnt a tömegből összekötött hajjal, fehér pólóba, farmernadrágba és nagy napszemüvegbe le se tagadhatta volna magát. Próbáltam a közelébe kerülni, de a pár emberből hirtelen már egy egész tömeg lett. Mindenki a közelébe akart kerülni. A fotósok kattogtattak és kiabáltak. Borzasztóan idegesített és az már csak hab volt a tortán, hogy az egyik firkász felismert. Ekkor mindenki rám nézett ami csak annyiban volt jó, hogy Zlatan is észre vett. Mellém állt és a riporterekre rá se hederítve ezt kérdezte:
-          Te meg mit keresel itt?
-          Beszélnünk kell. Kettesbe. – Mondtam halkan.
-          Nem… nem tudom megoldani. A repülőm fél óra múlva indul.
-          Az még jó. Kérlek. – Néztem bele a szemébe és a könnyeimmel küszködtem.
-          Ott van Mino. Egy pillanat. Várj meg itt. – Majd elviharzott a menedzsere felé a tömeg meg utána. Egy pár perc múlva egyedül jött vissza.
-          Mino Riola beszél nekik helyettem is. Gyere, menjünk be ide. – Majd egy kisebb szobába invitált be. -  Mit akarsz?
-          Kérlek ne menj el! -  Pillantottam fel rá. – Ne hagyj itt! Én… nem tudom mi lesz..
-          Lili ezt nem most kellene megbeszélnünk. Már lekéstünk erről. Nekem mennem kell.
-          De csak látogatóba mész… vagyis csak ilyen csapatlátogatóba nem?
-          Mibe?
-          Nem maradsz ott ugye? Csak megnézed a csapatot és visszajössz. Elvégre neked itt van a klubod amihez tartozol. – Szinte hallottam mekkora butaságokat hordok össze- vissza, de minden szalmaszálba kapaszkodtam már.
-          Nem…. ez nem így megy. Már félig aláírtam. – Hangja nyugodt és fegyelmezett volt ellentétben az enyémmel, ami pedig ideges és hisztis.
-          Mi van ha én is azt mondom, hogy terhes vagyok?
-          Mi vagy? – Lepődött meg.
-          Nyugi nem vagyok, de akkor itt maradnál? Velem?
-          Ezt ne hozd fel, ha nem igaz. – Válaszolt mérgesen.
-          Zlatan…. Figyelj én, nem akarok egyedül lenni.
-          Lili ne dramatizáld már túl. Nem leszel egyedül. Elvégre Stephannal laksz együtt újra nem? Próbáld meg vele…. Ő komolyabb fiú mint én.
-          Attól még nem járunk, hogy ott lakok, mert én csak téged szeretlek.  – Bújtam közelebb hozzá, de ő eltolt.
-          Lili én ezt nem tehetem. Figyelj, én Alexandrával vagyok, és hamarosan lesz egy csodaszép fiam.
-          De én szeretlek. Talán te nem? – Figyeltem az arcát, de mintha nem is kérdeztem volna semmit. Szemeiből semmit nem bírtam kiolvasni.
-          Nemsokára megjön Alexandra. Mérges lesz, ha nem talál itt. – Nézett az ajtó felé.
-          Akkor ennyi?
-          Mondd mért én lettem a bűnbakja ennek a kapcsolatnak? Felajánlottam neked, hogy tarts velem, de te nemet mondtál. Akkor mégis miről beszélünk és mért jöttél ide patáliázni?
-          Ezt ennek gondolod? – Sírtam el magam.
-          Na ne már. Fejezd be!
-          Nem mehetek veled akármennyire is szeretném…
-          Távkapcsolatba sem mentél bele.
-          Nem bírnám megoldani, hogy hétről hétre repülőre üljek. Tudod nem mindenki van olyan jól eleresztve anyagilag.
-          Semmi ötletem nem tetszett amit felajánlottam neked. Semmi… és mégis idejössz és magyarázol és sírsz.
-          Szeretlek.
-          Megjött Alexandra… - Szolt, de ahogy a keze az ajtó kilincs után nyúlt hirtelen visszafordult, majd megcsókolt. Azt kívántam soha ne legyen vége ennek a pillanatnak, és mikor a pólója alá nyúltam és megéreztem tökéletes testét felfortyant bennem a vágy. Ő is megkívánt, majd valami pultféleségre ültem fel. Sietve lerángatta rólam a bugyim majd kikapcsolta az övét. Vadul csókolóztunk és egyre gyorsabban mozgott bennem. Mindketten tudtuk, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk és minden pillanatát ki akartam élvezni. El akartam raktározni a bőre illatát, a csókja ízét és minden apró részletét, amikre örökre emlékezni akarok. Sajnos nem tartott sokáig az együttlétünk, de az tartalmas volt.
-          Basszus Alexandra már hívogat. – Nézett a telefonjára majd megigazította a ruházatát. Én is hasonló képen tettem és mire Zlatan felvette a mobilt már újra összeszedtem magam.
-          Ez fantasztikus volt. – Suttogtam. – Ennek akarunk véget vetni?
-          Lili mennem kell…. Tényleg kurva jó volt, de… most megyek.
-          Szeretlek. – Próbálkoztam újra.
      - Én is szeretlek. Ezt jól jegyezd meg, de nem tehetek mást. Minden jót Lili. – Ezután egyedül maradtam az üres szobába. Kicsit később kijöttem, és próbáltam nem figyelni a hatalmas embertömegre, ami körülvette őket. Zlatan mellett Alexandra pózolt és a gömbölyödő hasát mutogatta. Zlatan talán észrevette a jelenlétemet, hiszen a tekintetünk találkozott majd némán elköszöntünk egymástól. Egész úton a lakásig zokogtam az autóba.

Mivel Helénával összevesztem Alexandra miatt újra Stephannal laktam. Sokat törtem a fejem azon, hogy másik albérletet keresek, de anyagilag nem volt jobb lehetőségem. Stephan nagyon nyomult, ami még nehezebbé tette a helyzetemet. Imádtam és még mindig tökéletes pasinak tartottam, de azt, hogy a barátságon túl lépjünk még nem érkeztem megfelelőnek. Egyik este azonban bejött a szobába.
- Szia. Ne haragudj, de bejöhetek?
- Igen persze…. mizu?
- Semmi én csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni. Volna kedved?
- Ne haragudj de éppen dolgozok és….
- Lili…. Szeretném ha jó kedved lenne….
- Jó kedvem van. – Majd felé villantottam egy tettetett mosolyt, de Stephan már túl jól ismert így nem tudtam becsapni.
- Nézd…. Zlatan nagyon jól érzi magát Párizsba…. Már ha ez érdekel.
- Nem. Nem érdekel és kérlek ne hozd őt fel nekem. Nem szeretnék róla hallani.
- Pedig el kell fogadnod ezt a dolgot, hogy…
- Stephan befejeznéd? Nem akarok erről beszélgetni. Nekem most dolgom van.
- Lilien mi lenne, ha elmennénk vacsorázni? – Jött közelebb és megsimogatta az arcom. – nem hagyom, hogy bánatos legyél… mert…. még mindig szeretlek. – Majd gyengéden az ágyra fektetett.
- Stephan én…. – Állítottam le… - Nem hiszem, hogy jó lenne, ha most….elvesztenénk a fejünket.
- Semmi nem érdekel csak te. – Majd közelebb húzott magához én pedig átadtam neki magam és igyekeztem elhessegetni a bűntudatomat.

November:
A munka eléggé akadozott, de igazából semmi nem érdekelt már. Egyedül az adott erőt, hogy tudtam már csak két félév van és mehetek haza, hogy otthon folytassam a munkát az újságnál. Hiányzott Heléna és a régi dolgaink, de ami a legjobban hiányzott az Zlatan. Nem néztem egy meccsét sem és mikor valahol megláttam a képét vagy hallottam a róla szóló hírt elfordítottam a fejem, vagy elkapcsoltam a televíziót. Sokat sírtam és egyszerűen úgy éreztem, hogy mikor felszállt arra repülőre egy darabot is elvitt belőlem. Mikor néha rá gondoltam szó szerint nem kaptam levegőt. Stephan mindig sajnálkozó pillantásokat lövellt felém és tudtam, hogy hibát követek el minden egyes nap mikor újra ágyba bújok vele mégsem éreztem elégnek a dolgot. Mikor vele voltam egy pillanatra elfelejtettem azt aki megbántott és átvert. Nem akartam arról tudomást venni, hogy Stephan újra azt hiszi, hogy együtt vagyunk. A suli után sokat voltam a szabadba és az őszi fákat, a tájat, várost, vagy csak úgy mindenfélét fényképezgettem. Néha a csoporttársaimmal beültünk egy kávéra vagy ebédelni, de a társasági életem teljesen megszakadt. Kezdtem úgy érezni, hogy olyan vagyok, mint Bella, akit elhagyott Edward. Mint egy élőhalott. Semmi nem váltott ki belőlem pozitív érzelmeket. Alig mosolyogtam csak minden nap a túlélésért voltam és azért, hogy ne kattanjak be Zlatan hiányától. Sokat hallgattam Rihanna egyik számát, ami teljesen visszaadta azt az érzést ami bennem kavargott. Egy csodaszép Novemberi napon Stephan várt az iskola előtt. Vadonatúj autója nagyon felkeltette a figyelmet. Odamentem hozzá mire ő intett, hogy üljek be. Úgy tettem és mikor megkérdeztem hova megyünk nem felet csak annyit, hogy van egy meglepetése, aminek biztos nagyon fogok örülni.
-          Mégis milyen meglepetés? – Érdeklődtem. Nem hittem, hogy bármi is felbírna dobni.
-          Tudom, hogy szomorú vagy és szeretnélek jobb kedvre deríteni.
-          Ez nagyon aranyos és tényleg köszönöm, de én… nem valószínű, hogy már leszek valaha is jókedvű.
-          Ettől akkor is eldobod az agyad. – Nézett rám és megállt Heléna házánál.
-          Mért álltunk meg itt? Heléna már nem beszél velem. – Hajtottam le szomorúan a fejem.
-          Kérlek, szállj ki és menj be hozzá. Mindenképpen meg kell beszélnetek ezt a dolgot. Hiszen barátnők vagytok és tudom, hogy hiányzik neked. Akkor bemész?
-          Be… de komolyan ez a meglepetés? – Néztem rá és nem is titkoltam mennyire csalódottnak érzem magam. Azt gondoltam valami eredetibb ötlettel áll elő.
-          Csak menj be! – Unszolt mire beadtam a derekam és bementem Helénához. Való igaz, hogy borzasztóan hiányozott a legjobb barátnőm. Sokat beszélgettünk és a végén még nevettem is. Úgy éreztem Stephan tényleg segített rajtam. Nem hiába ő a legjobb barátom.
-          Szóval akkor komolyan nem haragszol? – Néztem rá miközben egy pohár vörösbort tartottam a kezembe.

-          Nem, nem… de ezt már megbeszéltük. Ó bocsi csak csöngettek. – Szolt majd felpattant és az ajtó felé vette az irányt. Ekkor megláttam a szekrényen egy képet amin Zlatan az új csapata mezébe volt. Kék és piros színekből állt a bal sarkába pedig a címerbe az Eiffel torony volt. Közelebb mentem és jobban szemügyre vettem a képet. „ Ha tudnád, mennyire hiányzol” Suttogta és ekkor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögött.



Nincsenek megjegyzések: